Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)
Mit akarunk? A szerkesztőktől
6 sebb körben is elterjedjenek; módot minden kutatónak, hogy a theologia bármely szakában végzett megfigyeléseit közölve résztvehessen tudományos theologiai irodalmunk kialakításában. És erős a hitünk, hogy ebbeli fáradozásunk nem maradhat meddő és terméketlen. Erősen bízunk, hogy tudományos theológiánk jelenlegi képviselői készséggel rendelkezesünkre bocsátják önálló és eredeti kutatásaik eredményét, hogy az idő folyamán újabb és újabb erőket fog sikerülni a tudományos munkálkodás számára megnyernünk és hogy ezen, most csak a részletekkel foglalkozó vizsgálódás nyomán magas színvonalon álló, az egyes köröket a magok egészében felölelő szakművek és tankönyvek irodalma fog keletkezni, mely míg egyrészről a külföld termékeivel felveheti a versenyt, másrészt a mi szellemünk eredeti productumának lesz tekinthető. Végül — és ez tudományos továbbhaladásunk szempontjából nem kevéssé lényeges — tudományos olvasó közönségünk kérdését is legczélszerűbben ily szaklappal véljük megoldhatónak. Hol a tudomány iránt oly elszomoritóan csekély érzés és fogékonyság mutatkozik, mint nálunk, ott az érdeklődésnek állandó fejlesztésre van szüksége. Folytonosan újabb és újabb anyagot kell a közönségnek nyújtani, mely figyelmét leköti, de azt túlságosan nem fárasztja, mely lehetőleg sok körből legyen véve, hogy kiki megtalálja azt, mi iránt némi vonzalommal viseltetik. Az érdeklődésnek e gyakran megújuló ébresztgetése, mígnem az megszilárdul és állandó birtokká válik, szintén egyik főczél, mit lapunkkal elérni igyekszünk. Szakközönséget kívánunk teremteni, mely tudja méltányolni a tudományos kutatás nagy erkölcsi jelentőségét, az igazság komoly kereséseért lelkesedik, annak