Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)

Az ó-testamentum, revideált fordításáról. Pukánszky Bélától

80 Egyes költői részletek, hogy a forma is segitsen kiemelni a mű sajátosságát, stichometrikus alakban vannak nyomatva. így Debora éneke, Bir. 5. Anna imája I. Sam. 2. Dávid egy éneke II. Sam. 22., és az Énekek éneke. Dávid éneke meg van a zsoltárok könyvében is a XVIII. szám alatt, de az új fordítás itt már közönséges prózai alakban közli, bár az eredetiben itt is a stichometriai formát találjuk. Anna imája az eredetiben nincs így, ép így nincs az Énekek éneke, ezt pedig az átnézett fordítás egészen stichometrice nyomatja. Miért e következetlenség? Ha megengedhetőnek látszott az alkalmazkodás az eredetihez egy-két szakaszban, miért nem más részletekben is ? Az egymástól eltérő exegetikai felfogásokra, magyarázatokra az angol Revised Version volt irányadóul felállítva, mi volt az ok, hogy más tekintetben is az átdolgozás nem követte azt következetesen ? Mint a Tájékozás fentebb idézett szavaiból látható, a Károlibiblia ódon nyelvének megőrzésére különös súlyt fektetett az elveket felállító bizottság. A fordítás nyelvének, a nyelvérzék forrásának kérdését illetőleg igen érdekesen nyilatkozik Luther „Sendbrief vom Dolmetscher" czimű, 153ü-ból származó iratában, amelyben nemcsak vallásos érzületének mélysége, a bibliafordítás münkájában kifejtett szent komolysága és szigorú lelkiismeretessége tárul elénk, hanem egyszersmind kifejti a nyelv kezelésében követett elveit, egy csomó találó példával megvilágítva azokat. „Nem a latin — mi azt mondhatjuk általában: az idegen — nyelv betűit kell megkérdeni, hogy mondjunk valamit németül, hanem az anyát otthon, a gyermeket az utczán, a közembert a piaczon kell megkérdenünk, annak szájára figyelnünk, hogyan beszélnek ők s a szerint fordítani: így aztán meg is értik és észreveszik, hogy németül beszélünk velők." Ez az elv nyelvünk fejlődésében, a népies irói iskola dicsőséges szereplésében a legteljesebb mértékben érvényesült. A bibliának, mint a szó legigazibb értelmében vett népkönyvnek, nyelvezete legyen népies. Külön ósdi, régies színezet után törekednie nem szükséges; az igazi népies nyelv, különösen a vallásos irodalomban, mindig nagyon conservativ, archaistikus színezetű — mutatják Arany naiv és népies eposzai.