Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)

Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól

48 Ezen ellentétek közül minket e helyen csak is a vallásinak és erkölcsinek ellentéte érdekel közelebb és pedig azért, mivel a tiszta éniség álláspontjára való emelkedést a valláserkölcsi jellem fejlődésével azonosítottuk. Jellem ott van, a hol az akarás és cselekvés következetességével találkozunk. Szolgai a jellem akkor, ha ezen akarás és cselekvésnek indító oka a külső, kényszerűleg ható körülményekben (akár egyes, akár történeti személyiségekben rejlik); szabad ellenben, ha az akarásnak és cselekvésnek indító oka magában az akaróban, annak sajátos természetében rejlik. (A sajátos természetnek megfelelő mozgás (motio) szabad mozgás.) Erkölcsivé válik a jellem, ha a motiváló benső erő nem az egyes ember érzéki természete (physikai determinismus), sem pedig a történeti hatalmakkal szemben érvényesülő hódolat és engedelmesség szelleme, hanem az egyesben természetivé vált jó, az a sajátos jobb én, a mely benső szükségszerűséggel érvényesül akarásunkban és cselekvésünkben (ethikai determinismus). Ha ezen jobb énünk nem valami muló, illusioszerű erő, hanem legreálisabb, mert személyiségünk eredő forrásában, egyéni lényegünkben tett tapasztalatunknak egyazonos és feltétlen erővel érvényesülő ténye: ugy eme feltétlenséggel ténykedő személyi erőnek a forrását nem önmagunkban, hanem a feltétlen, a végtelen lényben: Istenben keressük. Egyéniségünkben, lényegünkben Isten által meghatározottaknak tudjuk magunkat; tudjuk azt, hogy éppen egyéni sajátos voltunkban a létesítendő Isten országának egy-egy czélgondolatját képviseljük, hogy éppen ezen sajátos isteni czélgondolat ad nékünk értéket ugy, hogy Isten kegyelméből vagyunk, a mik vagyunk, s hogy ezért is Istentől való feltétlen függésérzésünkben leljük meg igaz énünket, ethisalt egyéniségünket, személyiségünket s így igaz életünket, megnyugvásunkat és boldogságunkat. Midőn ezen függésérzetünkben éljük személyi életünket vallásosak vagyunk; s midőn egyéniségünkkel összeforrott isteni czélgondolat személyi életünk feltétlenül vezérlő elve vallásos jellemek vagyunk. Ugy látszik, hogy a vallásos jellem az erkölcsi jelemmel