Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)
Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól
42 kozás és gyönyörködtetés végett, hanem a bűn ellen az isteni kegyelem alapján folytatott nehéz és komoly küzdelemben győzedelmeskedve közös építés végett. Meg van a római világállam eszménye is, csak hogy ez a civitas Deivé tágult, mely az egyes nemzeteket, valamint azok egyéneit nem eszközként, hanem az isteni szellemet sajátosan kifejező, tehát végtelen s önértékű szervként ismeri el s igyekszik azokat sajátosságukban fejleszteni is. Az önző és mutatós hatalom szelleme helyébe a mást elismerő, a mást is fejlesztő szeretet szelleme lépett. S meg van végre a zsidó nép szellemi kincse is. Itt is Isten a törvényhozó, itt is kívánjuk a törvény teljesítését. Isten azonban nem külső törvényt hoz, hanem kinek-kinek szivében él mint eszmény. Az isteni törvény teljesítése sem a kényszer, a törvényszerűség jellegével bír, hanem szívből és éppen azért szabadon történik. S végre az ország is, mely Izrael közfelfogása szerint csak Izrael nemzetére szorítkozik — mint a „άγιοι"-ok szellemi országa egyes próféták szellemében is elvileg határt nem ismer. A prófétáknak szellemi országa, szellemi cultusa, valamint szellemi messiása a keresztyén vallásban nyert valóságot. A Taoismus szentje Krisztusban és az ő szellemében vezéreltekben lép elibénk. A Vedák bűn- és kegyelmi tudata a keresztyénnek alaphangulata. Heraklit levésének elve az organikus fejlődés és a szeretet elvében dicsőül meg. Pythagoras intentiója annak alakítgatása és alakoskodása nélkül valósul meg. Xenophanes feddő beszédei nem a fölény éreztetésével, sem a gúny csipősségével, hanem a szeretet szerénységében nyernek erőt. Aeschylos eszméi nemzeti ruházat nélkül lépnek egész komolyságukban elibénk. Sokrates nemtudása ethikai mélységet nyer a bűn és végesség tudatában s a fogalom ( επιστημή) helyébe a kegyelem lép. Sokrates negativ jellegű Daemonionja a hivatás érzetben megnyilatkozó isteni czélgondolat positive alkotó erejében érvényesül. Plató ideális túlnanját, a túlnannak gondolatát is az örök életnek és mindenütt jelenlevő Isten országának eszméje váltja fel; s adr/atóg-nak, a normális istenes embernek képe
