Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)

Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól

38 fejlődési fokozataival járó vívmányokat mintegy egymás mellé helyezve megőrizte. Nem látjuk az elemek organikus áthatását, a kulturvívmányok nem olvadnak egybe egy szerves egészbe: a fetischismustól kezdve az ismeretlen egyig (Ammun) elhaladunk; mindegyik mellett megállhatunk a nélkül, hogy az egyik a másikra utalna. A kulturkincsek mechanikus synthesisével találkozunk. Nem változtat ezen ítéletünkön azon körülmény, hogy az egyes isten-alakokban állat, fetischi vonatkoztatásokat találunk; mivel ezek csak azt mutatják, hogy a régi kultur réteg hatott ugyan az ujabbra, de nem azt, hogy az ujabb áthatotta volna a régebbit, mivel a régibbel egészen magában is találkozunk. Uj csak az esoterikus vallásban van, a melynél tényleg az egynek képzete tisztán kialakul — de nem úgy, mint a Brahmanismusban vagy Buddhismusban mint a sokkal szemben negatív hatalmú,' hanem mint mindennek s így a soknak, a változónak is tulajdonképi lényege, s ez által annak teremtője és fenntartója, a sok pedig mint annak megjelenítője. A görög nép az aegyptomi sphynxszerűen összeállított anyagot derült lelkületű, minden iránt fogékony, élesen szemlélő s közvetlenül érző szellemébe felolvasztá, hogy azt mint értékest (á'/a[)óv) tartalmának teljesen megfelelő alakban (χαλάν) plastikailag előterjessze. Komor és komoly — majd elfeledett háttérről emelkednek le az emberi szellem életnek ezen elragadó szép virágai: magát ezen életet megnépesítve, szépítve, boldogítva. A szellem és test életének egyensúlya s irányzataiban összhangzata, a túlnan és innennek egybefolyása s ez alapokon az előterjesztésre alkalmas minden igaz emberinek egyéni, társadalmi, művészi és tudományos téren való szép bemutatása: ez azon egyetlen kikeletszerű vívmány, a melylyel a görög szellem az emberiség kulturáját megajándékozta. A római nép Nagy Sándor csapásán járva egy nagy szabású gondolattal gazdagítá az emberiséget: a világuralom gondolatával, mint a mely nem a nemzeteknek és a nemzetek szellemének megszüntetésén, hanem azok egyéniségének elismerésén nyugodott. Csak a római praefectus személyisége és a közös katonaság és a köz-