Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)
Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól
293 ban közölt sajátságos párbeszédet és csudára való készülődést a kanaani menyegzó'n részletezni nem kívánom, csak azt az egy gondolatot akarom kiemelni, hogy a sajátos isteni czélgondolat, a sajátos hivatás érvényesítésével szemben még a leggyöngédebb emberi kötelékek sem lehetnek határozók •— és pedig sem positive sem negatíve. A hivatás gyakorlásánál a bensó' szükségszerűség az egyedüli határozó — vele szemben minden hallgat. Ezen hivatási érzet a maga feltétlen erejével ténykedik Krisztusban, s határozottan kíméletlen alakban érvényesül. Csak a válságos idő, mely alkuvást nem ismer, mely lázasan előre tör és nem néz hátra (Lk. 9, G 2: a ki kezét az eke szarvára teszi nem néz hátra felé): csak ez magyarázza meg Jézus egyes szavait s családjával szemben való viselkedését. Csak édes atyját kívánja az egyik, 1) ki Jézust különben szeretné követni — eltemetni; mire Jézus őt az azonnali követésre szóllítja fel s azt kívánja, hogy a fiú a halottat — a halottaknak engedje át, szóval, hogy ő saját holt atyjával se törődjék. (Mt. 8, 2 0. 2 1. Lk. 9, 5 7_ 6 0.) Jézus hivatási érzetének kizárólagosságával és erejével függ az össze, hogy ő ki a mennyei atya országát hirdeti és mint ennek correlativumát az emberek közt a testvériségnek elvét, hogy ő akkor, midőn éppen ezt az eszmét enthusiasmussal, a mely a népet egyenesen magával ragadja, hirdeti: hogy ő ekkor határozottan visszautasít minden oly kísérletet, a mely őt a testvériség és a fiúság szűkkeblű, csakis természeti alapon nyugvó viszonyára emlékezteti, az enthusiasmust nem érti és csakis evangeliomának hirdetésében megzavarja. Igy értjük, hogy Jézus, midőn buzgó hallgatói közepette prédikálva azt a hírt veszi, hogy anyja és testvérei hiába igyekeznek a néptömegen áthatolni — őt keresik, a hírnökhöz fordulva felveti a kérdést: „Ki az anyám, kik testvéreim?" s ') Mt. 8, 2 1-ben tanítványról van szó, míg Lukácsnál 9, 5 9 csak egyszerűen f'rfoüí-ról. Hogy Máténál sem jelentheti a μαθητής a szoros értelemben vett tanítványt, azt a mellette álló ϊτιρο; mutatja, a mely vonatkozásban áll a γραμματινς-hez (19).
