Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)

„A magyarországi ág. hitv. ev. ker. egyház theologiai rendszere". Raffay Sándortól

A magyarországi ág. hitv. evang. egyház theo­logiai rendszere." Az evang. egyetemes egyház 1900. évi közgyűlése a theo­logiák és a tanítóképző intézetek rendezésének ügyében egy bizottságot küldött ki, melynek a theologiák ügyéről tanácskozó albizottsága készítette a fenti czimet viselő javaslatot. Hogy ezt éppen theologiai rendszernek, systema theologiaenak nevezte, annak a kis tévedésnek bizonyosan az az oka, de egyúttal a kétség­telen bizonyítéka is, hogy egyetlen szakember sem volt a bizott­ságban. A megbízatás, a melynek alapján a tervezet készült; a czél, a melyet szolgálni van hivatva; a messze jövőre kiható óriási jelentőség, a mely megvalósulása esetén a nyomában kelni fog; az életbevágó változtatásoknak egész sorozata, a melyeket tervez, mind-mind egyenesen kihívja a legnagyobb érdeklődést, a legkomolyabb tárgyalást, a legbehatóbb bírálatot. Hogy e Szaklapban is szóvá teszszük e tervezetet, azt az a sajnálatos körülmény teszi érthetővé, sőt követeli meg, mert e „rendszer", talán akaratlanul is egy életképes főiskola halálát és a theolo­giai tudományos munkálkodás teljes veszedelmét készíti elő az evang. egyházban. Hogy tisztán lássuk, miről is van szó, rövidesen meg kell emlékeznem a történeti előzményekről. Nem kezdem messze, csak a pozsonyi theol. akadémia alapításáig megyek vissza. Csaknem húsz esztendeig tartó tervezgetés és alkudozás után az egyetemes egyház a pozsonyi gyülekezet nagyszerű támoga­tásával végre 1882 őszén megnyithatta teljesen szakszerűen be­rendezett egyetemes theol. akadémiáját Pozsonyban. Szakszerű­Theol. Szaklap. !. évf. IQ

Next

/
Thumbnails
Contents