Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)

Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól

223 Ezen felfogás úgy látszik teljesen igazolja a kapitálist gyűlölő socialisták felfogását; s ugyancsak ily irányú okoskodás mellett felhozhatók még a következő helyek is: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincset e földön" (Mt. 6,

1

9), sőt: „Adjátok el jószágtokat és adjatok alamizsnát", (Lc. 12,33); ugyanez a gazdag és törvény szerint igaz ifjúnak adott felelete : „Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el minden vagyonodat -és oszd ki a szegények között, (Mt. 19,

2

1)," s végre ugyancsak ily szegénységet követelő szavakkal küldi ki tanítványait missiói útra : „Ne szerezzetek aranyat, se rezet őrötökbe, se útitáskát, se két köntöst, se botot (Mt. 10,

9.

1

0 Mc. 6,

8). Innen érhető, hogy a gazdagok iránt, azoknak üdvözülhetése iránt Jézus bizalmatlankodik: „Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen jut mennyországba. Újra is mondom néktek: könnyebb a tevének általmenni a város fala kis ajtajának (ycccpig — tű ugyan, de éppen tűnek hívták ezen ajtót, a mely a város nagy kapuja mellett volt a járó kelők számára) nyílásán, hogy sem a gazdagnak jutni az Isten országába." (Mt. 19,23-24)· Az idézett kemény szavak csak ugyan a túlzó socialisták szavaival egybehangzanak s ennek daczára azokkal még sem azonosak. Jézus csak az anyagiak, a vagyon önértéke ellen küzd. Magában annak nincs értéke; nem lehet a pénz a mi Urunk s nem lehetünk mi a pénz szolgái, eszközei. Teljesen áll az, hogy e tekintetben nincs az alkunak helye. Vagy Isten, a láthatatlan, ideális szolgálatába lépünk vagy a világ ezen látható, anyagi javainak szolgálatába lépünk. Az elsők, a mint azokat Jézus közelebb jellemzi, múlók, a rozsda, a moly azokat megeszi, tolvajok azokat ellophatják, s végre is mi bármikor — legszebb tervezgetéseink közben minket utóiérő halálunkkor azokat magunkkal nem vihetjük: ellenben a szellemi javak, a megszerzett isteni jó soha el nem múlik,