Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)
János követsége Jézusnál. Masznyik Endre dr.-tól
19 érzéki messiási birodalmat. Az a baj, hogy a bűnösökkel, a vámosokkal, e gyűlölt fajzattal eszik és iszik. Hát a ki ilyet tesz, az nem lehet Messiás, az csak egy közönséges dobzódó, részeges ember. A tudósításokból e szerint két dolog tisztára kiviláglik. Egy, hogy Jézust Keresztelő' János,Keresztelő Jánost és Jézust pedig a kortársak nem értik meg; más, hogy Jézus Keresztelő Jánost és a kortársakat is érti — s hogy önmagával is teljesen tisztában van, vagyis tudja, hogy Keresztelő János is, meg ő is az, a kit a kortársaknak várniok kellene. Épen azért nem erre a nemzedékre, hanem az utódokra hivatkozik. Ők fogják igazolni a bölcseséget, azaz ők fogják Istennek csodálatos bölcseségót, tanácsát megérteni, melynél fogva ő egy oly Keresztelő által, mint János és egy oly Messiás által, mint Jézus, valósítá meg a maga örök üdvakaratát. Dr. Masznyik Endre, pozsonyi theol. akad. tanár. 1*