Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)

A kompromissz-katholicismus Magyarországon. Schrödl Józseftől

193 pápától nyert felhatalmazása folytán, hogy egyes templomokban két szín alatt szolgáltathatják ki az úrvacsorát. Hogy a későbben kálvinista Beithe István is lelkészkedett 1574—76-ig Sopronban, szintén nem bizonyít a különálló soproni evang. gyülekezet mellett 1606 előtt. Miksa halála után nem sokára véget ér Sopronban a kom­promissz-katholicismus és beáll a régi egyház szervezet és az új hit hívei között a szakadás, a mennyiben Draskovich győri püspök a Bécsbe Ernő főherczeg elé idézett városi tanácsot kényszeríti, hogy az evang. érzületű lelkészeket és tanítókat nemcsak a városból, hanem a közeli falvakból is azonnal távo­lítsa el. A mi 1584-ben meg is történik és következménye az. hogy a város lakossága nem látogatja többé a soproni temp­lomokat, hanem a vidéki, Nádasdy-féle kegyúri templomokba özönlik Német Keresztúrra és Nyékre, a hol kereszteléseit, eske­téseit is végezteti. Csak 1597-ben volt alkalmuk a soproniaknak a saját városukban is hallgatni ágostai hitvallású lelkész szó­noklatát, a mikor Herbertstein ezredes udvari lelkésze, Grün­berger Gábor mindenesetre magánházban tartott evangelikus istentiszteletet. Rudolf király parancsa azonban kitiltotta Grün­bergert a városból s midőn ez nem használt, egy négy püspökből álló bizottság, melyhez Joó személynök is csatlakozott, vitte csak ígéreteivel és fenyegetéseivel a polgárságot annyira, hogy Grünberger eltávolítását erőszakkal meg nem akadályozta. A soproni polgárság tehát még csak a XVI. század végén jut odáig, hogy érzületében teljesen evangelikus lévén, a régi egyházi szervezetből kiválik; az egyházi hatóság azonban katho­likus lévén, a világi hatóság pedig mindenképen megakadályoz­ván az önálló egyház szervezetet: csak az 1606. évi bécsi béke hozza meg a soproni önálló evang. egyház létesü­lését 1). — A keletkezés és tovább fejlődós ugyanazon képét mutatja A pozsonyi lyceum értesítője. 1902. 50. 1. Klanicza Fabó Monumentáiban 194 1. ») Müllner Μ. i. m. 28—31. 1. Theol. Szaklap. I. évf.

Next

/
Thumbnails
Contents