Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)
Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól
120 elé, hanem szavait tettekkel, szenvedésével, halálával is megpecsételte; 2. igaz az is, hogy Jézus életét — elvi, történeti jelentőségénél fogva — nem csak ez a három év zárja le, hanem visszatükrözi az ő szellemét azon hatás is, a melyet ő környezetére, nevezetesen az őskeresztyónségre gyakorolt. Kisszerű annak élete, s alantas annak tanítása, a kit és a mit 3 év lezár. Történeti nagyszabású személyiségnek élni kell halála után is a történetben s a tannak, a mely nem befejezett rendszer, hanem életelv — hatni kell az utókorban mint éltető, folyton növekedő, érvényesülő erőnek. Krisztus maga is vigasztalja tanítványait a szent szellemmel, a mely őket majdan megtanítja arra, a mi ma még az ő hirdetésében homályos. Ε szerint éppenséggel sem áll az, hogy a keresztyén vallás lényegének megismeréséhez teljesen elégséges az evangéliom, a szentírás. Krisztus szellemét a történetben való hatásában is ismerni kell, hogy annak jelentőségét felismerjük: de más részt nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy Krisztus szelleméa Jézus absolute nem mondhatta, hogy azt, ki a gyülekezet előtt meg nem hajol, tekintsük pogánynak vagy vámszedőnek, illetőleg vele éppenséggel se közlekedjünk. Az egyházias fegyelem közben ez a jézusi szellem és tan eltorzulása. Külömben a többi evangéliomokban erről nincs is szó. Az egyházi fegyelem és üldözés közben a vezetők befolyása emelkedésével érthető, hogy az egyházat vezető egyének működésének mágikus befolyás tulajdoníttatik. Krisztus alázattal meghajol Isten akarata előtt. Önzőén imádkozik a halál közelében életéért, s fájdalommal sóhajt fel a keresztfán, hogy Isten őt elhagyta; s ime az a Krisztus, ki ezen alárendelésben kivánata s imája daczára mégis kénytelen érezni az ima tárgya nem teljesíthetésének, sőt az elhagyatottságnak keserűségét: ugyanez a Krisztus azt mondhatja, hogy azok a gyarló emberek, mint Péter és társai — bármiért is imádkozzanak, hogy mind az megadatik nekik ? ! (Mt. 18, 19 2 0). Sőt ugyanaz a Krisztus, ki éppen Péternek állhatatlan, sanguinikus szellemi irányzatát ismerte, ki őt szivének Isten ellenes kivánatai miatt, mint Sátánt megdorgálja (Mt. 16, 2 2. 2 3.). s ugyanaz a Krisztus, ki az ember iidvözithetését kizárólag Istennek tartja fenn (Mt. 19, 2 6.): ugyanaz a Krisztus egy Péternek adja meg a meny·; nyeknek kulcsát, s tanítványaira bizza azt, hogy ők döntsenek az üdvözülhetés fölött itt a földön és a mennyországban ? ! (Mt. 16, 18. és 18, 1 8_ 2 0.) Ezek képtelenségek, a korán mutatkozó hierarchikus irány ízléstelenségei. (Külömben ez is csak Mt.-nál van meg így és Ján. 20, 2 3.).
