The Hungarian Student, 1958 (2. évfolyam, 1-7. szám)
1958 / 5. szám
19 A Magyar Diák SPORT— magyar sífutóbajnok Amerikában Fonó László, az Egyesült Államok 1958-<?ui sifutóbajnoka. (Folytatás a 18. oldalról) Tragikus tévedése, hogy a magyar nyelv ősi elemeit a szanszkrit nyelvben vélte feltalálni. Matériám dedit... írja — sehol a kutató nem találhat annyi kincset, mint India mesés tárházában. A szanszkrit nyelv szótára nem oldotta meg a titkot, amelyet szerencsésebb kortársa, Reguly Antal, még Körösi életében megoldott. Az Angol Földrajzi Társaság által állított síremléken angol felirat hirdeti Körösi Csorna Sándor, a nagy magyar kutató nevét. Megérdemelné, hogy emlékét azok között tiszteljék, akik a legnagyobbat tették, amire ember a földön akarattal, tudással és szorgalommal képes lehet. Fíkfabot irta Lázár Ferenc Barna arcán paraszti nap s szemeiben messziről égett, hogy ez a diák nem farag lúdlollat a nemes megyének. Másról álmodott a diák. — Az idő szállt Enyed felelt, de egymagában a világ ellenére mit tehetett? Kutatta, honnan jött a nép? Latolgatás, meddő viták szofisztikája felelt. Nemzetét akarta emelni a diák. Felrázni tespedt nyugalomból, testvért keresni Keleten, nagyot! A marosparti Helikontól soha biztatást nem kapott. Professzorai mosolyogták vagy néztek rá, mint megszállottra, akin nem foghat az okosság. — S nem volt az útra csak egy fűzfabotja. Egy fűzfabot. Koldusbot az, még ha hazai fának is ága! s a száz arany késő vigasz, hogy megszépítse, mindhiába. Hej, nehéz sors magyarnak lenni, de büszke és szép a halálban! Indiáig kell érte menni, s aranyat ér már Teheránban. Visszaküldte. Maradt a bot, egyetlen támasz és barát, amit még otthon faragott elérni messze Indiát. Elérte. Célját nem. Csupán rátette egész életét, amely egy korszak hajnalán aszkéta módon véget ért. A dardzsilingi hegyfokon emlékkő áll sírja felett, (hol messze földön nincs rokon). — De öt alatta ne keresd, mert kő csak csontokat takar s nem temet, hirdet szellemet, mely nagyszerű volt és magyar, habár útjában tévedett. New York, 1958. B üSZKÉN JELENTI az Amerikai Magyar Egyetemisták Szövetsége, hogy újabb tagja nyerte el az “Egyesült Államok Bajnoka” címet. Fonó László Den vérből (Colorado) megnyerte a 30 km-es sífutóbajnokságot. Fonó László ezzel Mágay Dániel kardvívó és Takács Attila tornász után a harmadik menekült magyar sportoló, aki a forradalom óta bajnokságot nyert az Egyesült Államokban. Fonó László 28 éves. Magyarországon nem mehetett egyetemre, mert “osztályidegennek” tartották. Most Denverben dolgozik mint kertész, tanulja szorgalmasan az angol nyelvet, hogy őszre teljesülhessen régi vágya, beiratkozhassék az egyetemre. Közben minden szabad idejét felhasználja, hogy edzéssel készüljön a sífutóversenyekre. Magyarországon a hazai ranglista harmadik helyzettje volt, de soha nem volt módja olyan mértékben a versenyfelkészülésre, mint most. A sífutóbajnokságot Maine államban bonyolították le. Fonó Lacinak több ezer mérföldet kellett vezetnie, hogy Coloradoból megérkezzék. A nagy hóesésben sokszor úgy látszott, hogy nem éri el időben a versenyt, de négy napi, szinte éjjel-nappali vezetés után szerencsésen megérkezett. Nagy elszántsággal versenyezett és megnyerte a bajnokságot. A bajnokságon a legjobb amerikai sífutókon kívül az USA-ban élő finnek és norvégek is indultak. Fonó a 60 induló közt nem számított esélyesnek és az 59. rajtszámot kapta. “Gyerekek, így még verseny előtt nem drukkoltam!” — mesélte. “De tudtam, hogy ezt a versenyt ma magyarnak kell megnyernie, bármi történjék is!” Felesége, aki a zsűri kocsijával egész úton nyomában volt, halálos izgalomban, állandóan Laci piros sapkáját leste. Saját bevallása szerint egyszer izgalmában egy piros zászlónak kiáltott oda egy nagy “Hajrá!”-t... A célban közben már a legjobb időt futott finn versenyzőt ünnepelték, mint a verseny győztesét, mikor Fonó befutott. Ideje 12 másodperccel volt jobb, mint az esélyes finné! Érdekes elgondolkodni azon a kijelentésen, amely nemrégiben hangzott el Budapesten a menekült sportolók eredményes szerepléséről. Dr. Bay Béla, a vívócsapat kapitánya mondta: “Sportból jelesre, de hazaszeretetből elégtelenre vizsgáztak.” Nos, mi azt hisszük, Dr. Bay Béla tévedett. Sportból jelesre, hazaszeretetből kitűnőre vizsgáztak ezek a fiúk. Mert ha nem a hazaszeretet, a magyar név becsületének ügye — akkor ugyan mi hajtaná a Fonó Lászlókat, Mágaykat, Takács Attilákat? Mi sarkallná őket a minden eddiginél komolyabb edzésre, a fizetésnélküli szabadság alatti versenyzésre, a sok ezer mérföldes utazásra, fáradságra? Mi büszkék vagyunk sportolóinkra, akik egyelőre nem a magyar címeres mezben, mégis a magyar név dicsőségére versenyeznek és érnek el eredményeket.