The Hungarian Student, 1958 (2. évfolyam, 1-7. szám)

1958 / 1. szám

13

a magyar diák

A magyarországi helyzet

A KÁDÁR KORMÁNY “eredményei” nem a vezércikkekből, még csak nem is a politikai eseményekből, hanem az apró hírekből, az elvi cikkekből olvashatók ki világosan. Itt bontakozik ki Kádárék mindenáron-való konszolidálási szándéka, s mindinkább fokozódó félelme a magyar nép állásfoglalásától, véleményétől.

Az a tény, hogy mindenkit véleményének kimondására akarnak kényszeríteni, mutatja a magyar nép belső ellenállását. “Nem elég a meggyőződés, azt meg is kell vallani...” című cikkében, Pikay István a Népakaratban arról ír, hogy sok olyan ember van, aki rokonszenvezik a szocializmus eszméivel, de meggyőződését nyíltan nem meri megvallani. “Ez a tartózkodás, ez a világnézeti állásfoglalást lelki magánüggyé korlátozó passzivitás nemcsak gyengíti az ország építését, a magyar nép felemelkedését, a szocialista társadalom megteremtésén munkálkodó erőket, hanem egyszersmind erősíti a nyílt porondról a rémhírterjesztés, a rágalmazás és a demagógia földalatti csatornáiba visszahúzódott ellenséget.”

A Dunántúli Napló cikkében arról olvasunk, hogy az MSZMP politikai bizottsága elhatározta, december 15 és január 15 között kicserélik a párttagsági igazolványokat. “Készüljünk a tagkönyvcserére” írja címében a cikk, de mindjárt siet olvasóit megnyugtatni: semmi ok, hogy a kislétszámú párttagság bizalmatlan legyen az új intézkedés iránt. “A tagkönyvcsere nem tagrevízió. Annak a párttagnak, aki érvényes MSZMP tagsági igazolvánnyal rendelkezik, új tagkönyvet kell kapnia. Senkit sem szabad kihagyni az összeírásból közülük és semmi helye nem lehet a személyi haragnak. Ha valakiről kiderül, hogy nem méltó a párttagságra, akkor most kell megvizsgálni az ügyét és a szokásos fegyelmi úton kell eljárni. Kihagyni és kitörölni fegyelmi eljárás nélkül senkit sem lehet.”

A Népszabadság is foglalkozik a párt népszerűtlenségének okaival. “Az MSZMP, bár kevesebb a létszáma, erősebb, mint az MDP volt” írja cikkében Vadász Ferenc. “A 400 ezres MSZMP ma már sokkal inkább élcsapat, mint ama számbelileg kétszer akkora tábor volt... Ma az egységes, felelős vezetés céltudatosan és eredményesen harcol, hogy a párttagság összeforrottan, eszmeileg felkészülten, cselekvőképesen hajtsa végre a rábízott nagy feladatokat.”

A “Termelőszövetkezeti mozgalmunk erősítésének lehetőségei” című Népszabadságban megjelent szerkesztőségi cikk a magyar parasztság szívós harcára mutat. A cikk a termelőszövetkezeti tagság növelésére szólítja fel az illetékeseket. “A párt és a kormány sem szavakban, sem tettekben nem tűr meg semmiféle erőszakoskodást, nyomást, kényszerítést. Ezt világosan, határozottan kimondotta, és ehhez tartja is magát. Dehát ez nem jelenti, nem is jelentheti azt, hogy most már aztán ne essék szó a mezőgazdasági nagyüzemekről, azok előnyeiről.”

A kormány arra törekszik, hogy a legnépszerűtlenebb intézkedéseket, elhatározásokat lehetőleg ne kommunisták hozzák nyilvánosságra, vessék be a köztudatba. Ezt a célt szolgálja Mihályfi Ernőnek a Népszabadságban, “Népművelődési főszezon” című cikke, amelyben a miniszter a nemrég lezajlott országos népművelődési értekezlet tanulságait ismerteti. A miniszter sürgette a Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat munkájának fokozását, azért “hogy teljesen visszaverjük az ellenforradalomban felszabadult ellenséges ideológiai erőket, a nacionalizmust, a marxista-ellenességet és a klerikális reakció szellemét. Teljesen fel kell számolni az ismeretterjesztő munkában az ellenforradalom utáni hónapokban elterjedt politikamentességet.”

Szilágyi Edit a Népszabadság munkatársa arról ír, hogy az ifjúság nagy része nem becsüli és nem ismeri fel a fizikai munka szépségeit. Ez igen nagy hibája a nevelési rendszerünknek, mert az élet alapja a termelő munka. “Sokszor szidják a fiatalokat, amiért nem tisztelik az öregeket. Vajon mi ennek a sajnos nem ritka jelenségnek a mélyebben fekvő oka ? Azt hiszem az, hogy a fiatalok nem tisztelik eléggé a munkát” — írja cikkében Szilágyi, s a közvetlen feladatot az ifjúság mentalitásának átalakításában látja.

A Népszabadság ismerteti a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott adatokat, az állami aparátus létszámcsökkentéséről. A cikk szerint a központi igazgatásban 16.876 fővel, a tanácsi igazgatásban 5855 fővel, összesen 21.876 fővel (28.9 %) csökkent az államigazgatás tisztviselőinek a létszáma. Ez nem jelenti azt, hogy ennyi dolgozót bocsátottak el: a létszámcsökkentésben a külföldre menekült magyarok és a nyugdíjazások miatti csökkentés is bennfoglaltatik. A cikk megjegyzi, hogy a racionalizálás évi 400 millió forint megtakarítást eredményez. Érdekesek az egyes minisztériumok létszámcsökkentési adatai: A megszüntetett Begyűjtési Minisztériumból 7742 főt bocsátottak el. Az Állami Ellenőrzés Minisztériumának létszámcsökkentése: 520 fő. Kohó és Gépipari Minisztérium: 360 fő. Nehézipari Minisztérium: 683 fő. Könnyűipari Minisztérium: 489 fő. Országos Tervhivatal: 525 fő. De nemcsak a központi igazgatásban, más területeken is csökkent az adminisztratív létszám. Az iparban 10.4 %-al, a mezőgazdaságban 19.7 %-al, a kereskedelemben 13.9 %-al. Az egész gazdasági életben 9.7 %-al csökkent a tisztviselők létszáma.

A “hallgató” írók megszólaltatásával és a közös írói plattform megteremtésével kapcsolatos vita változatlan terjedelemben tölti meg a magyar lapok hasábjait. A hetilappá átalakult Élet és Irodalomban Jankovich Ferenc “Tiszta szándék” című cikke az írói együttműködés elvi alapjait igyekszik tisztázni. “Nem tudunk máshová lenni, mint ahol vagyunk — írja cikkében Jankovich. — Ugyanis azt merném mondani, hogy a lényegben, a nagy döntő kérdésekben (mint amilyen a köztársasági államforma, a földosztás, a bankok, a gyárak, a nagykereskedelem társadalmi tulajdonba való vétele, szociális eredményeink megvédése és továbbfejlesztése) az írók zöme ma is, frontkülönbségek nélkül, derekasan egyetért. “Ha ez nem elég elvi bázis egy árnyalatkülönbségekben való vitaképességhez... akkor sohasem lesz irodalmi kibontakozás Magyarországon.”

A sajtó nagyon óvatosan kezeli a “hallgató” írók megszólaltatásának kérdését, s igyekszik még a forradalom értékelésében is a “legmesszebb” elmenni, mint ezt az “Egy dátum jelentése” című, az Élet és Irodalomban megjelent cikkben olvashatjuk. “Egy évvel ezelőtt félelmetes erővel lobbant lángra a gyúlékony anyag, ami a múlt hibái és az árulás következtében az emberi lelkekben felhalmozódott. A szikrát ellenséges kéz csiholta, a lángot ellenséges szelek dagasztották. Akik az utcán mentek a tüntető tömegben és még azok is, akik a szervezett felforgatok kezéből a fegyvert elfogadták, a legtöbben csak az okát ismerték tulajdon tetteiknek, a célját nem. Ezért aztán, bár sokan kiáltottak Krisztust, a kavargó áradat szava mégis Barabás lett...” Az “ellenforradalom” anyagi kárait a konszolidáció lassan eltünteti, de az erkölcsi és szellemi károk jóvátétele sokkal lassúbb folyamat, s a cikk e feladat teljesítését kéri az íróktól. “Az író a lélek orvosa is, nemcsak mérnöke.” Az elsősegélynyújtás és gyógyítás kötelességét “még csak kevés írónk teljesítette.”

A Kádár kormány ajándéka a “magyar népnek” november 7-ére a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1957. évi 62. számú törvényerejű rendelete volt a “rögtönbíráskodási eljárás megszüntetéséről.” A rendelet bevezetése azzal indokolja a statárium eltörlését, hogy a “törvényes rend és közbiztonság helyreállítása terén az elmúlt egy évben elért számottevő sikerek lehetővé teszik az átmeneti időre bevezetett rögtönbíráskodási eljárás megszüntetését.”