The Hungarian Student, 1957 (1. évfolyam, 2-8. szám)

1957 / 5-6. szám

22

A Magyar Diák

LEVÉL OLASZORSZÁGBÓL

i^öVID, négyhónapos ittartózkodásom alapján megpróbálom összegezni mindazt, amit láttam, s ami különösen mély benyomást gyakorolt rám. Nem tudom, mennyire lesznek észrevételeim helytállóak, igen nehéz ilyen rövid idő után egy tőlünk eléggé távoleső életformát helyesen megítélni. Nem akarok hosszan írni a csodálatosnál csodálatosabb tájakról, a műkincsekkel túlzsúfolt gyönyörű városokról, a modern műutakról, melyek közül a legegyszerűbb is legalább kétszerese a balatoni műutnak. Erre szükség is van, ha meggondoljuk, hogy e lényegében véve eléggé szegény országnak egyik legfontosabb gazdasági erőforrása az évi 42 millió túrista... A modern épületek csodálatosak, tágak, naposak, ellentétben az otthoni szánalmas kockatömbökkel, nagyon sok márványt használnak a díszítésre, ami különösen széppé teszi őket.

Az emberek pontosan olyanok, amilyennek az olaszokat eddig is képzeltem; nyíltak, szívélyesek, segítőkészek, de ami az udvariasságot illeti, hát látszik, hogy itt nem szerveznek efajta “versenyeket”. Nincsenek gátlásaik, általában mindig úgy viselkednek, mintha egyedül lennének, s néha ez kissé “szokatlan” is számunkra. Speciális hangszalagokkal rendelkeznek, ami ugyan csodálatosan szép, de soha nem fárad ki, s amit aztán a végletekig ki is használnak...

Egész napos sítúra után hazafelé, alig álltam már a buszon, megszólalni sem volt erőm, de ők még mindig úgy kiabáltak, hogy az ablakok is remegtek... Öltözködésük valóban igen elegáns. Szűk nadrág, rövid, egysoros zakó, rengeteg fehér ing. S Hegyesorrú, nőies cipők. A nők lehetetlenül magassarkú cipőkben igyekeznek egyensúlyozni magukat a macskakövekkel borított utcákon. Az üzletekre jellemző, hogy a kapitalizmus világában vagyunk. Csaknem minden megtalálható, a fényűzően berendezett kirakatok mögött. Vásárolni azonban külön művészet, amit az olaszok igen magas fokra fejlesztettek. Először is napokig járkálnak csak “körülnézni”. Miután hosszas előtanulmányok alapján megállapították mit is kell venni, bámulatos alkudozásba fognak. ízelítőül egy példa: Egy melegítő ára 3200 lira. Az elárusítónál szívós közelharcban csökken az ár 2800- ra. A vevő felíratja az árat egy papírra, majd az üzletvezetőhöz siet, s itt még az elismételt dolgokon kivűl azt is elmondja, hogy a nagyapja híres focista volt. Eredmény; 2400. A kasszánál már viszont csak 2000 fizet, azaz csak fizetne, mert a pénztárosnő is olasz ám. Hosszas harc után az összeg végül is 2200 marad... Az első napjaim állandó “tandíj” fizetésekkel teltek el, mindent dupla áron szereztem meg, most már azonban kizárólag benszülött segítséggel vásárolok. A munka igen nagy probléma. Népsűrűség; 156 (Magyarország; 150) Vizienergián kívül, semmiféle természeti kincs nincs. Sok a földművelésre alkalmatlan terület. A megművelt területek viszont gyönyörűen vannak rendbentartva. A lakosság 50%-a mezőgazdasággal foglalkozik, Rengeteg a kivándorló, különösen Ausztráliába. Tanulni érdemes itt, dolgozni nem nagyon.

Egy tanári fizetés kb, 100,000 lira, egy szakmunkásé kb, 80,000, mérnöké kb,

400,000 ami dollárba átszámítva kb, 600-nak felel meg, de természetesen nem minden mérnök kapja ezt az összeget, az ingadozás meglehetősen nagy a fizetések között. Az orvos, ha “befut” milliókat keres, ha nem, nyomorog.

Az iskolai tanulásnál igen sokat számít az otthoni munka. A gimnázium igen nehéz. Napi óraszámaik azonban jóval kevesebbek, mint nálunk voltak. A latint éppúgy utálják, mint egykor én... Az egyetemi tanítási rendszer igen különös. A gyakorlati oktatás eléggé háttérbe szorított. Előadás nem sok van, viszont rengeteg a szünet a legváltozatosabb indokolásokkal... Néha egész egyszerűen a professzornak nincsen hangulata, ilyenkor az összegyűlt kb. 180 főnyi hallgatóság csendben hazaballag. Kevés a vizsga, de gyilkos a színvonal. A legritkább dolog, hogy valaki az előírt idő alatt bevégzi az egyetemet. Egyegy vizsgára hónapokig tanulnak, a rohamtanulást azonban nem ismerik. Az adathalmazok megőrjítik az embert... Az intézetek felszerelése csodálatos. A legjobb svájci, amerikai műszerek mind megtalálhatók. A sportolás viszont igen költséges, inkább csak a gazdagok kiváltsága. A szabadság már túl nagy... Mondani valóban, bármit lehet. Nyugodtan lehet magasztalni, szidni a Dúcét, vagy a kommunistákat... A fiatalság meglehetősen szeparálva van, az egyetemista lányok mögött este 8-kor bezárul a kapu. Ennyi, amit jelen pillanatban a szerzett benyomásaim alapján mondani tudok Olaszországról. Mindenesetre elég jól érezzük magunkat, amihez nagyban hozzájárul a már előzőkben említett olaszos szívesség, barátság és vendégszeretet.

ECONOMIES; köszönet a beküldött cikkért, de képtelenek vagyunk a jelenlegi számban való leközlésre. A lapzárta minden hó 15-én van, az ezután kapott cikkeket, közleményeket legfeljebb csak a következő számban közölhetjük. P. J. A probléma ugyanaz itt is, azonban a következő számban már leközöljük a beküldött cikket.

Molnár József “szabadságharcos,” volt “egyetemista”: Levelét szívesen leközöltük volna lapunkban, ha nem lett volna túl hosszú, és ha hangja nem lett volna oly nagy mértékben elütő az általunk megkívánt színvonaltól. Mindenesetre “egyéni” hangú levél, hiszen az elmúlt hónapban kapott 320 levélből 52 tesz említést dicsérőleg tájékoztatónkról, és csak az Öné képvisel ezzel ellentétes véleményt. Különösen eltér levele azért is az általános diák-szemlélettől, mert Ön elsősorban azt veti szemünkre, hogy csak az egyetemisták szövetsége vagyunk, és amellett nem akarunk politizálni. Nem tudunk önnel, vitába szállani emegállapítás felett, de azt hisszük, hogy lapunk minden sora feleletet ad a felvetett kérdésre.

Friends Hospital, Philadelphia: Igaza van, a lap valóban az itt élő diákságé elsősorban, azonban gondoskodunk, hogy példányai eljussanak az emigráció vezetőihez, az amerikai képviseletekhez is. Sőt megküldjük sok olyan magánszemélynek is, akik érdeklődnek életünk iránt és igyekeznek is segítségünkre lenni. Az oldalszámot felemeltük, csinosabb külsőt is kapott a lap, de egyelőre sajnos még nem gondolhatunk a kéthetenkénti megjelenésre.

NEMZETŐR: Köszönjük a jókívánságokat, magunk is a legmelegebb baráti kapcsolatot kívánunk fenntartani a Ti kitűnő lapotokkal.

Bodnár Gábor Cserkészvezetőtiszt: Cikkét szintén tájékoztató szerveinken keresztül publikáltuk. Nagyon örülnénk, ha lapunk számára alaposabb ismertetést adna a Cserkésszövetség életéről, tagjainak számáról, és az újonnan jött fiatalok bekapcsolódásáról a cserkészéletbe. Ezúton is sok szeretettel köszöntünk minden cserkészbarátunkat.

Egy fiatal közgazdász, Philadelphia:

Köszönet a kedves levélért, köszönjük a kritikát, illetve inkább az elismerést. A- mint az elnöki levélben is olvashatta, szövetségünk valóban egységes és erős. Reméljük, hogy ezzel az egységgel példát mutathatunk az egész emigrációnak.

Roth Tamás, Stamford. N.Y.: Jól esik leveledben olvasni; “Látom, hogy szervezetünk gyorsan és bürokráciamentesen dolgozik. Leveleitek hangjából érzem, ha csak rajtatok múlna, már minden magyar diáknak volna ösztöndíja.” Valóban ezért dolgozunk, és bizony szorongva várjuk a szeptemberi eredményeket.