The Hungarian Student, 1957 (1. évfolyam, 2-8. szám)
1957 / 3. szám
12 Magyar Diáktájékoztató MAGYARORSZÁGI HELYZETKÉP (folytatás a 11. oldalról) puskák, úgy érezte, minha ő húzta volna meg a ravaszt. De írhatta volna, nem egy íróval együtt, hogy úgy érezte, mintha ő verné le a vörös csillagot, ő égetné el a vörös zászlókat, ő döntené le József Attila szobrát... “S most mi a sorsa a külföldre diszszidált, “szabad földre távozott” íróknak? Az, hogy szabadon eladhatják magukat, szabadon dicsőíthetik pénzadó gazdáikat, szabadon gyalázhatják hazájukat és népüket... Nézzük csak a disszidált írókat, akik az Irodalmi Újságot, mint egy lobogót lengették, s amelynek a stílusa, hangja és tartalma miben sem külömbözött a Szabad Europa rádió hangjától, s azt hiszem érdekeitől sem. Most, amikor külföldön újra kiadják az Irodalmi Újságot, nyíltan lelepleződik, hogy az imperialisták meg voltak elégedve az itthoni Irodalmi Újsággal, teljesítette feladatát az amerikai angolszász kapitalisták és imperialisták érdekében... “Nagy cselekedet volt a Szovjetunió segítsége az ellenforradalom leverésében... Ha most nem segíthettek volna a véráldozat sokkal nagyobb lett volna. A fehérterror százezreket mészárolt volna le. Magyarország hosszú polgárháborúba sodródott volna. Az ellenforradalom kormánya már felhívta az ENSZ csapatokat, értsd imperialistákat, a Magyarországba való bevonulásra... “Mostanában sokat ajánlgatják nekünk is, más szocialista országoknak is a nemzeti kommunizmust. Idegen portéka ez a mi számunkra... Ezt a nemzeti kommunizmust nálunk már kipróbálta Nagy Imre, kipróbálta az egész ellenforradalom. Megkóstoltuk ezt a nemzeti kommunizmust, de nem kérünk belőle... “Sikerünket annak köszönhetjük, hogy nem engedtük visszatartani a proletárdiktatúra öklét, ingadozás nélkül lecsaptunk az ellenforradalomra... A mi nagy nemzeti ügyünk, hogy tovább mélyítsük barátságunkat... felszabadítóinkkal és szabadságunk oltalmazójával, a Szovjetunióval... “Éljem népünk forradalmi harcának vezető ereje, a Magyar Szocialista Munkáspárt! Éljen az örök és megbonthatatlan magyar-szovjet barátság!” EGY SZOVJET GÁRDAALEZREDESNEK A NEMZETŐR április 20-i számából átvéve. Gárdaalezredes Ur! Talán már nem emlékszik rám, de ez nem is lényeges, levelem nemcsak Önnek szól. Azt hiszem, 1946 ban találkoztunk utoljára. Elmesélem önnek egy amerikai katonával folytatott párbeszédemet. Ön gúnyosan mosolygott. “Megkérdeztem az amerikai közkatonát: mikor jönnek, hogy megszabadítsanak minket önöktől? Csak annyit mondott vállát vonogatva: Magyarország szovjet zsákmány”. Erre Ön néhány szóban körvonalazta előttem a meztelen igazságot: “Nézze, mi ebben a háborúban 20 millió embert vesztettünk. Ezért önöknek fizetni kell. Hogy a katonák megerőszakolták a nőket? Ez nálunk természetes dolog. Hogy tizen egyet?... Ennek csak az az oka, kevés önöknél a nő. Hogy rabolnak és gyilkolnak? Ugyan kérem! Ezek keleti hordák, de jól harcolnak. Hogy műveletlen barbárok? Remélem maguk nem “Mária lányokat” vártak a Szovjetunióból. Egyébként is “Jaj a legyőzőiteknek”, ezt a régi római közmondást remélem ön is ismeri. Meg kell vallanom — folytatta — hogy soha életemben ilyen jó dolgom nem volt, mint itt, Magyarországon. Étel, ital, tokaji, cigány. A családom a Balaton mellett élvezi az önök példátlan vendégszeretetét. Remélem, soha nem kell hazatérnem. Most kezdem megérteni az “imperialista kollégákat”, miért szeretik annyira a gyarmati szolgálatot. Tudom, ott néha kellemetlen az éghajlat, néha lövöldöznek, de itt még e nehézség sem áll fönn. Csodálom az önök birkatürelmét. Majdnem olyanok, mint a mi orosz népünk.” Látja gárdaalezredes úr, a türelmünk elfogyott, és lövöldöztünk. Gárdaalezredes úr, ön három nyugati nyelvet beszél, ért latinul és görögül, és mégis sokkal sötétebb gazembernek tartom, mint azt a mongolt, aki végigrabolta Lengyelországot, fosztogatott Magyarországon, erőszakolt osztrák nőket, gyújtogatott Németországban, elesett Berlin ostrománál, s azt sem tudta, miért. Sokkal aljasabb, mint az a kalmük, aki részegen gyilkolt le Budapesten 12 éves gyermekeket. Búcsúzom öntől, mint európaitól egy latin közmondással: Hódié mihi, eras tibi. Ma nekem, holnap neked. Remélem, az a néhány festményem, amit 1945-ben a győzelem mámorában tulajdonított el, sok örömet szerez Önnek. Tudom, hogy ön széplélek, talán megért engem, ha arra kérem, vigyázzon rájuk gárdaalezredes úr. VIKTOR A KONGRESSZUS ELŐKÉSZÜLETEIRŐL Bevezetésvl nem tartom szükségesnek hangsúlyozni, hogy milyen jelenőséggel bír a tervezett AMESZ kongresszus. Úgy gondolom, ez minden magyar diák előtt világos, aki érzi az emigrált egyetemi hallgatók összefogásának szükségességét. Diákszövetségünk Cambridgeben szép eredményekkel működő Szervezőbizottsága a kongresszus helyét illetően Chicágot találta legmegfelelőbbnek. Ezért kért meg a Bizottság engem, mint Illinois állam hivatalos megbízottj át, hogy tegyem meg az első lépéseket a kongresszus előkészítésére. Itt szeretném megköszönni Jerome Grossnak, kinek nevét bizonyára már mindenki ismeri, hogy eddigi áldozatos fáradozásai után, most e munkámban nyújt igen nagy segítséget. A kongresszus Chicagóban való megrendezésének lehetőségei és az ezzel kapacsolatos elképzeléseink röviden a következők : A kongresszus megrendezésére az University of Chicago-tól az engedéyt, s hathatós támogatást jelentő Ígéreteket megkaptuk. A megrendezés időpontját illetően a Szervezőbizottságnak javasoltuk, hogy junius 12 és 15 e közötti hetet jelöljék meg, ugyanis ezalatt az idő alatt szünetel az oktatás az itteni egyetemen (tavaszi és nyári negyedév közötti szünet). Ennek előnye, hogy igénybe tudnánk venni az Egyetem Nemzetközi Házát, ahol az összes résztvevőnek minden fennakadás nélkül helyet tudnánk bitositani és mindent egy helyen tudnánk lebonyolítani. Ez az épület alkalmas lenne megbeszélésekre, kiállítás, filmelőadás, müsorosest meggrendezésére. Ezúton kívánok jó munkát a Szervezőbizottságnak, úgy a kongresszus előkészittséhez, mint minden előttük álló probléma megoldásához. (T.)
