The Eighth Hungarian Tribe, 1985 (12. évfolyam, 1-11. szám)

1985-04-01 / 4. szám

HARASZTI ENDRE:

Nyugati Magyarság

A „ROMÁN” UTAZÓ

A „Magazin" c. Bukarestben megjelenő román hetilap egyik tavalyi száma az alábbi rövid közleménnyel lepte meg olvasóit:

„Az egy ideig Tibetben élő utazó, aki 1834-ben az indiai Kalkuttában kinyomtatta az első tibeti-angol szótárt, valamint a tibeti nyelvtant, a román Alexandru Sama volt.”

Nos, a román eredetű forrásokban már több esetben felbukkant a „román" Dózsa György, de román lett az egész Hunyadi család, Nándorfehérvár hősétől kezdve egészen a reneszánsz Mátyásig. A román fejedelmek közé sorolták — az egy esztendeig uralkodó Mihály vajda mögé! — legnagyobb fejedelmeinket, a Báthoriakat, Bocskai Istvánt és Bethlen Gábort is. A „román tudomány ékes lapjain" magyar zsenik sorakoznak, természetesen mint románok, akár a múlt századok kincses Erdélyében éltek, akár századunk halandói voltak.

A román történetírók nyilván vérszemet kaptak ama sokak áltál nem várt, meglepő eredmény után. amikor sikerült 1918—20- ban néhány nyugati politikussal, sót publicistával elhitetni, hogy Erdély tulajdonképpen „mindig is román volt". Nos. gondolták, ha ezt el hitték, akkor sok mást is el lehet majd hitetni velük. Megindult a kelet- és dél-európai történelem szisztematikus átdolgozása. A „dákó-román" cél szentnek látszott, s ugye, „a cél szentesíti az eszközt". A történettudósok azonban, akikre az ezeréves adathalmaz „átértékelése" nehezedett, nem mindig tudtak megbirkózni a hatalmas anyaggal. Minduntalan ellentmondásokba keveredtek, meg aztán egyszerűen megfeledkeztek valamelyik régen élt magyar Íróról, művészről, tudósról vagy történelmi alakról, így feledkeztek meg Körösi Csorna Sándorról is, a Háromszék megyei Körösön,

1784-ben született székelyről, erről a színmagyar nyelvű és lelkű diákról, aki megjárta Nagyenyed híres kollégiumát, s Göttingenben határozta el, hogy a messzi Keletre utazva felkutatja a magyarok őshazáját.

E rövid cikkben nincs értelme e nagy magyar utazó viszontagságos életére ismételten kitérni, hiszen eleget olvashattunk róla a múlt évben, amikor születésének 200. évfordulóját ünnepeltük. A nagyvilágon számos nyelven született érdekes és értékes értekezés erről a merész magyarról, aki az első angol-tibeti szótár megalkotója lett, s aki távol szeretett Erdélyétől. Dardzsilingben nyert végsó nyugodalmat. Síremléke ma már telítve van különböző magyar szervezetek plakettjeivel s a sir előteréből soha nem fogy ki a virág.

Page 12

A japánok buddhista szentként tisztelik emlékét, és Washingtontól — Londonon át — Tokióig minden tudományban jártas ember tudja, hogy Körösi Csorna Sándor magyar volt. . . Szülőföldje természetesen az ezeréves magyar Erdély szerves része volt. magyar voltát — sok egyéb mellett — az 1784. évi keresztelókönyv is bizonyítja. Mivel hihetetlenül nagy tehetsége volt az idegen nyelvek elsajátításához, alig vitatható, hogy elleste a környéken lakó, Moldáviából, Regátból átszivárgóit oláh csaladok gyermekeinek szavait, mondatait, de egyébként nem túl sok érdeklődést mutatott a határon kívüli oláh országocskák irányában, amelyek az ö ifjúsága idején kétségbeesetten próbálták a fölöttük fennhatóságot gyakorolni akaró törököket és oroszokat egymás ellen kijátszani.

Körösi Csorna Sándort a magyar őshaza rejtélye izgatta és nem az oláh őshaza misztikuma. Ha az oláhok őshazáját kívánta volna felkutatni, akkor nyilván a Dél- Balkán hegyeiból-völgyeiböl kiindulva kísérelte volna meg követni a romanizált pásztornépek Al-Duna felé vezető útját. Lényegesen könnyebb feladat lett volna, mint a távol-keleti út. a turáni őshaza felkutatása!

A román „tudósok" megdöbbenve tapasztalták, hogy 1983 második felétől kezdve nemcsak a magyarok, de a nagyvilág tudományos körei is Készülnék „valami" Körösi Csorna Sándor nevű erdélyi utazó és tudós születésének megünneplésére. Idegességüket fokozta annak napvilágra kerülése is, hogy egy Jakabos Ödön nevű erdélyi székely-magyar nem is olyan régen, 1972 őszén indult el Körösi Csorna Sándor nyomában Indiába, sót a bukaresti Kriterion az útinaplóját is megjelentette (Jakabos Ödön már nem érhette ezt meg, mert 1979. október 22-én meghalt). Magyarországon egyre-másra jelentek meg megemlékezések, könyvek, tanulmányok, sót egy Csetri Elek nevű romániai magyar író is feldolgozta Csorna életének alkotó korszakát. A bukaresti Kriterion vezetői alighanem megkapták a magukét a „meggondolatlan" megjelentetés miatt!

Egy szemfüles magyar folyóirat, az „Új Tükör” felfedezte a bukaresti Magazin-ban megjelent híradást, és akadt egy merész magyar iró. Fekete Sándor, akinek számára a történelmi igazság fontosabb volt, mint bármiféle erőltetett és a valóságban nem létező „testvériség". Fekete Sándor többek közt ezeket írja:

.......némi honfibú lebegett át lelkemen.

lám, milyen pechesek vagyunk mi magyarok: Bolyai János felfedezi az abszolút

geometriát s tőle függetlenül Lobacsevszkij is ugyanerre a gondolatra jut, s ime, most kiderül, hogy nem a székely Körösi Csorna Sándor adta ki az első tibeti-angol szótárt 1834-ben, hanem ugyanabban az esztendőben Alexandru Sama!"

Fekete Sándor sejthette, hogy nagy fába vágta a fejszéjét, mert Bukarestből könnyen feljelenthetik egy „baráti állam" elleni intrika miatt, de mégis nekilátott, hogy többet tudjon meg e román Alexandru Samáról, aki Körösi Csorna Sándorral egyidőben — vagy még előbb — ugyancsak korai tibetiangol szótárt szerkesztett. Nekiesett — Írja — a román lexikonoknak és enciklopédiáknak, hogy megtudja, ki is az a Sama. aki elvette Csorna elsőségét, — de sehol sem lelte. Ekkor már könnyű volt rádöbbennie, hogy Alexandru Sama világhírét „csak most" derítették ki a románok! Érdekes történelmi hasonlat jut Fekete Sándor eszébe:

„Én mégis azt hiszem, hogy Körösi Csorna románositásának más fő oka lehet. Fel kell tételeznem, hogy a bukaresti Magazin szerkesztői azt hiszik, hogy még tart a vallásháborúk kora, mikor is a ,Cuius regio, eius religio’ elve érvényesült: akié a tartomány. azé a vallás. Ha a földesúr katolikus volt, tűzzel-vassal pápistává tette jobbágyait, ha a vidék református fóúr kezébe került, nem nyugodott addig, mig meg nem reformáltatta parasztjait is. Csakis ilyen alapon hihetik a .Magazin' szerkesztői, hogy mivel Erdély egy idő óta Romániához tartozik, a magyar történelem klasszikus erdélyi alakjai is automatikusan románokká avanzsálnak."

Fekete Sándor cikke további részében felhívja a bukaresti szerkesztők figyelmét arra, hogy a XVI. századi vallásháborúk kora már elmúlt, „legalábbis a világ józanabb vidékein". A politikai és nemzeti fanatizmus őrjöngése — írja — még tart. s „tőlünk nem is messze még iszonyú rémdrámák zajlanak" (!). de az értelmes emberek feladata — a magyar iró szerint — nem a fanatizmus szitása volna, hanem csititása. leszerelése. Cikkét azzal zárja, hogy nekünk már nincs kedvünk „a történelem kabarérovatába tartozó csip-csup ügyekkel" foglalkozni. A magyar történészek nem fogják alkalmazni a románok utólagos „személykisajátítási" játszadozását. A „Cuius regio?" című cikk befejező mondata:

„Ilyen kisajátításra egyébként nincs is okunk: a magyar történelem, irodalom, művészet és tudomány számunkra épp elegendő nagy embert nevelt fel. s ezért nem ácsingózunk a mások klasszikusaira."

Eighth Hungarian Tribe