The Eighth Hungarian Tribe, 1985 (12. évfolyam, 1-11. szám)
1985-02-01 / 2. szám
KÖSZEG-HEGYALJA EGYIK GYÖNGYSZEME Vas megye központjától, Szombathelytől Kőszeg felé haladva, ha Lukácsházánál balra tér az utazó, hamarosan felbukkan előtte hazánk egyik legkisebb, szubalpikus éghajlatú, tiszta vizű forrásokban, kőzet- és növényritkaságokban bővelkedő történelmi-néprajzi tájegysége, Kőszeg-Hegyalja. Más néven ötfalunak is hívják ezt a vidéket, amely valóban csupán öt faluból, Kőszegszerdahelyből, Kőszegdoroszlóból, Velemből, Bozsokból és Cákból áll. Rövid sétánkon ezzel az utóbbi településsel ismerkedünk meg. Cák — hasonlóan a többi hegyaljai településhez —, Árpád-kori falu. A szemlélődőnek még ma is feltűnik, hogy nem is olyan régen, még egyutcás, úgynevezett szalagtelepülés lehetett. Bár az utóbbi évtizedekben átalakult a tájegység sajátos népi építészete, s egyre több, kőből és téglából épült, egy- és kétszintes házat, nyaralót lehet látni, a régi nyomok még sok helyütt fellelhetők. Cák két dologról volt nevezetes az elmúlt két évszázadban. A 19. század második feléig, a filoxéra pusztításáig neves szőlővidék volt. A palás, kavicsos, agyagos talaj nem kedvezett a földművelésnek. Az erdőkben, legelőkben gazdag vidéken a lakosok ezért elsősorban erdőműveléssel, állattartással, legelőgazdálkodással, gyümölcstermeléssel és szőlőműveléssel foglalkoztak. A falu fölött húzódó lankás domboldalon gerendából épített, zsuptetős pincék őrzik az egykori pincesor hangulatát. A hetvenes években nemcsak eredeti állapotukban állították helyre a cáki múzeum pincéket, hanem a két évszázados múltra visszatekintő A műemlék pincesor pincesort — a forró nyári napokon is hűs árnyat adó, nyáron hódító illatot árasztó csodás szelídgesztenyefákkal együtt — műemlékké nyilvánították. Ha benyitunk egy-egy, a domboldalba süllyesztett pincébe, elénk tárul annak 18—19. századból származó berendezése, amely egyszerűségében is e vidék neves pallérács őseire emlékeztet. Nem kell sokat nézelődni a pincesoron, hamar előkerül egy-egy vendégszerető cáki öreg gazda, aki nemcsak vörös borával kínálja a messzi vidékről érkezett látogatót, hanem büszkén, szavából ki nem fogyva mesél erről a csodálatos tájról. Cák másik nevezetessége kőbányája, melyet a múlt század második felében nyitottak meg, s mind a mai napig termeli a kőszeg-hegyaljai üdülőkörzet háztulajdonosainak és távolabbi vidékeknek a kiváló minőségű cáki követ. A bánya megnyitásával a vidék építészete is átalakult. Míg a 19. századig a házak építéséhez a környező erdők gazdag faanyagát használták fel, s ácsolt gerendákból, zsuptetővel fedve készítették azokat, addig ma már elsősorban kőből építkeznek, ügyelve arra, hogy a modern kor építményei harmonizáljanak a hangulatos tájjal. A falu lakosságának jelentős része ma már a közeli Kőszeg és Szombathely gyáraiban, üzemeiben talált munkát, de ragaszkodása szűkebb szülőföldjéhez nem szűnt meg, nem költöznek be a városba. ÁCS ZOLTÁN ODRY ÁRPÁD Odry Árpád, a Nemzeti Színház egykori, nagy színétté igen tartózkodó, hűvös modorú volt, de azért mindig, mindenkinek megadta az illő tiszteletet Önuralmát csak akkor vesztette el, ha dilettánssal került szembe. Ezt az emberfajtát W nem éUhatta. Végtelenül lenézte szokat, akik tehetség híján (összeköttetéseik révén) próbáltak a Parnasszusra útlevelet szerezni. Ilyenfajta dilettáns volt — mégpedig a légi élelmesebbek egyike — az akkori pénzügyminiszter testvéröcese. Azon Dán, ahogy ez mar tenni szokott: az előkelő dilettáns elhitette magával, hogy színházi intrika áldozata lett Verte az asztalt hogy 6, akiről egy ízben még a japán sajtó is megemlékezett, feltétlenül méltó arra, hogy az ország első színpadán játsszák. Mikor Németh Antal lett az igazgató, azt hitte, hogy végre fel virradt ig«r«Sgán»ir napja. Ettől kezdve különböző műveivel állandóan bombázott bennünket — illetőleg végül már csak engem, mert az igazgatóhoz sehogy se tudott bejutni Persze, a színészeket is igyekezett megkörnyékezni, főleg a főrendezői ranggal bíró Odry Árpádot Egy ízben éppen bemutató előtt csípett el hivatali szobámban. Izgatottan újságolta, hogy most most végre sikerült megal- Koiuut azt a szerepei, amellyel Odry feltétlenül „mennybe megy”. Menjünk le hozzá azonnal, hogy átadhassa neki új művét. — Bemutató előtt félórával?! Hiszen Odry főszerepet játszik! Az Istenért be ne tegye a lábát az öltözőjébe! — tiltakoztam rémülten, mert ismertem Odryt és tudtam, hogy ilyen estéken még a legjobb ba rátái se zavarhatják. De a fanatikus „színműírót” nem lehetett lebeszélni. Elszabadult tankként robogott le a földszintre, egyenesen az öltözőfolyosóra. Odry öltözőjének ajtaja előtt Lehotay Árpád próbálta őt feltartóztatni: hiába. Félrelökte és kopogtatás nélkül berontott Odryhoz. Mindnyájan, akik. a közelben voltunk, eltakartuk az arcunkat, befogtuk a fülünket és vártuk a katasztrófát. Be is következett. Az öltözőből rövid szóváltás után éktelen bömbölés hallatszott ki, majd kicsapódott az ajtó és megjelent a levegőben az író. Igenis, a levegőben, mert Odry hosszú karjával gallérjánál fogva a magasba emelte a kis emberkét és kilódította a folyosóra. — Mars! — dörögte félelmetesen és bevágta az ajtót Világos, hogy az előadás végéig senki se mert Odry közelébe kerülni. A sikeres bemutató után, a banketten már szelídebb hangulatban volt Ekkor végre, hagy óvatosan szóba hozhattam előtte a történteket: — Árpád, hogy tehettél Ilyet? ... Ezt sohase bocsátja meg neked! Odry lecsapta a borospoharat és indulatosan felhördült: — Nagyon tévedsz! Ez a nyomorult ez könyörtelenül megbocsát! i February, 1985 Page 13
