The Eighth Hungarian Tribe, 1985 (12. évfolyam, 1-11. szám)
1985-01-01 / 1. szám
Öntésre készen a második világháborús hősi emlékmű Néhány hónappal ezelőtt végigfutott a hír az egész világon az idegenbe szakadt magyarok között, hogy az akroni Lorántffy Otthon igazgatóságának határozata szerint elkészül az egész világon egyedülálló első hősi emlékmű a második világháború magyar hősei és mártírjai emlékére. Az emlékmű felavatásának időzítése ügy történt, hogy az egybeessék Magyarország megszállásának 40. évfordulójával. A befolyó adományok megörökítik a legmagyarabb egységek nevét, a legbátrabb magyar katonák nevét, a legelszántabb magyar máfrtírok nevét. Különböző véleményű, de egy hazáért harcolt katonák neve kerül egymás mellé. Pontosan úgy, mint az oroszországi temetőkben, a magyarországi harcok után, vagy az' emigráció keserveit követően. Lehet, hogy különböző csapatzászlók alatt, de ugyanazért a magyar szabadságért harcoltak, szenvedtek és haltak meg a magyar katonák 1938 és 1945 kozott. Az emlékmű hirdeti, hogy a harcban meghalni lehet, de elfáradni soha! A Lorántffy Otthon igazgatósága az emlékmű megteremtésével maradandó emléket akar állítani az elesetteknek, a megsebesülteknek, a bebörtönzötteknek, a kivégzetteknek és mindenkinek, akinek része volt a hősi harcban. Lehetővé kívánjuk tenni, hogy egyes magyarok neve, magyar katonai egységek neve megörökítésre kerüljön a szobor mellett bronztáblán. Akik legalább száz dollárt adományoznak, azok egy nevet vagy egy katonai egységet megjelölhetnek megörökítésre. Minden adomány levonható az állami jövedelmi adóból. Adományainkat a nevek megjelölésével vagy anélkül küldjük be a következő címre: Lorántffy Otthon 2631 Copley Road Akron, Ohio 44321 KABOS GYULA Varázsló volt, és 6 maga volt a varázslat. Valaki társaságban kimondta a nevét, és 6 máris jelen volt, testi valóságában, a derűs arcokban, a mosolyra nyílt szemekben. Sablon filmmesékben, fércfigurákat adtak neki, és 6 a holt anyagból, a papírmasé szerepből — eleven embert varázsolt elő. Lelket lehelt belé, hogy azután megteremtse a testet is hozzá. Tökéletesen ura volt saját testének, mellesleg: kiváló artista is volt. És ha az anyag, amit kezébe adtak, valódi volt, még önmagán is. túl tudott emelkedni. Így született meg talán legemberibb alakja, a megpofozott Virág úr, a „Lovagias ügy"-ben. Kabos Gyula, a nagy komikus ennek a kis történetnek a hőse. Kabos, aki imádta a pályát, annyira imádta, hogy soha senki kedvéért nem tudott udvarias szólamokat hangoztatni. Kabos a színház társalgójában üldögél. A társalgóban ott sündörög egy kis süvölvény: egy kolléga kisfia. Hiába is szépítenénk a dolgot, Kabos a kolléga-papa színészi képességeit vajmi kevésre becsülte. Ne kerteljünk, mondjuk ki nyíltan: egyszerűen nem tartotta színésznek. Még rossz színésznek se. Kabos ugyanis azt vallotta — és ezt a nézetét elég gyakran hangoztatta —, hogy a rossz színész is színész, ahogyan a rossz ember is ember. A tisztelt papát tehát nem tartotta rossz színésznek, egyszerűen nem tartotta színésznek. Semmilyennek. A gyerek ténfereg ide, ténfereg oda, míg végül Kabos mellé játssza magát. Okos, értelmes gyerek, Kabosnak tetszik, beszélgetni kezd vele. Egyszercsak, mint minden felnőtt, ha gyerekkel beszél, Kabos is eljut az elmarad■ hatatlan kérdéshez. — Aztán, mondd, fiacskám, azon gondolkodtál már, i hogy ml leszel, ha nagy leszel? Page 18 AZ ISMERETLEN KATONA SÍRJÁNÁL Mécs László A hős a jó fiú, nincs véle baj: meghalt szerényen, nem keresve pózt. A harcmezön virág lett, itthon tószt. A béke-bankett jő. Ihaj-csuhaj! A rokkant él. A rokkant rossz fiú. Sebét nyíltan mutatja, nem hiú. Szégyentelen. Tény: vérzett a honért, de tapintatlan volt és visszatért. Szépségverseny van — s mutogatja rossz kezét, lábát és nincsen Tajgetosz, hogy letaszítsuk! Tószt, szobor, babér szemét számára, barbár: enni kér. Kenyér kell néki: (nem a gazdagok kalácsa) házalási engedély s az utcán, melynek örvény-sodra mély, árulni óhajt cipömadzagot. Ál-páthosz bőg: a nép sír, andalog, édent táncolnak revű-angyalok s az álmainkba belenyikorog millió müláb s éhség, mely korog. Sok százezer katona menetel, parádéz Párizs, Berlin főterén — s a rokkant, ez a tetű-szürke Rém, átsántikál köztük: „Mene, Tekel!” A hőst szeretjük: vers-gőzök kies páráiban példánk lett, légies. — A rokkant rothaszt, mállaszt, destruál a szebb jövőbe nyíló kapunál. A hős felett virraszt a hála-láng, dicsőség-naptól csókolt kék katáng. — A rokkant láttán lázad, forr a vér. A hős meghalt, a rokkant enni kér. A gyereket észrevehetően nem éri váratlanul a kérdés, határozottan és céltudatosan felel —, ki tudja hányszor mondta már bácsiknak, néniknek?! ... — Színész leszek, Kabos bácsi, mint a papa! — mondja hangosan, és a szeme büszkén csillog. Kabos bólogat Elégedetten és lelkesen fogadja a nyilatkozatot. — Bravó, fiam, bravó! Nagyon helyesen mondod: színész leszel! Szép elhatározás, nagy elhatározás... Derék, nagyon derék! — Aztán egészen csendesen, halkan, odahajolva a gyerek füléhez, hozzáteszi. — Színész leszel — rendben van, nagyon jó... De, tudod, kisfiam, azt ne tedd hozzá, hogy: mint a papa... Az nem kell... Az olyan nem jól hangzik... Brédy Imre Eighth Hungarian Tribe
