The Eighth Hungarian Tribe, 1983 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1983-04-01 / 4. szám
April, 1983 THE EIGHTH HUNGARIAN TRIBE Page 15 Modern Mese — Illyés Gyula feldolgozása A RÓKA, A MEDVE ÉS A SZEGÉNY EMBER Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember egy reggel két tehenével elindult a földjére szántani. Amint az erdő mellett megyen, egyszer csak hall valami bömbölést és makogást. Bemegy az erdőbe és megnézi: vajon mi lehet az ? Hát látja, hogy egy nagy medve verekedik egy kis nyúllal. — No még ilyet se láttam életemben —» mondja a Bzegény ember, és olyan jóízűt kacagott rajta, hogy majd megpukkadt. — Ejnye, veszett-hordta embere, hogy mersz te rajtam kacagni? — rivallott rá a medve. — No, ezért meglakolsz. Tehenestül együtt megeszlek. A szegény ember bezzeg most már nem kacagott; nagyon kérte a medvét, hogy ne egye meg, vagy ha már csakugyan meg kell enni, legalább estig ne egye meg, ameddig felszántja a földjét, szegény házanépe, hogy ne maradjon kenyér nélkül. — No, hát estig nem bántalak, de akkor megeszlek! Azzal a medve elment, a dolgára, a szegény ember pedig búsan szántogatott, s akármennyit gondolkozott, nem tudta elgondolni, mivel lehetne megengesztelni a medvét... Délfelé odavetődött egy róka: észrevette, hogy a szegény ember búsul, kérdezte tőle, mi a baja, talán segíthetne rajta. A szegény ember elmondta, hogy járt a medvével. — Ha csak ennyi a baj, azon könnyen tudok segíteni. Kutyabajod sem lesz. De mit fizetsz, ha megsegítelek? A szegény ember nem tudta mit ígérjen, mert nemigen volt miből, s a róka is sokat kért. Végre kilenc tyúkban s egy kakasban egyeztek meg. Nehezen ígérte meg a szegény ember, mert nem tudta, hogy honnan teremti elő; de mégis megígérte. —No, most már, szegény ember, hallgass reám! Mikor a medve estefelé idejő, én megbúvók a bokorban, s kürtölök, ahogyan a vadászok szoktak. Akkor a medve azt kérdi: mi az? Te azt mondod: vadászok jönnek. Erre a medve megijed, s kér, hogy bújtasd el. Te bebújtatod abba a szennyes zsákba, s megmondod neki, hogy ne mozduljon. Én akkor kijövök a bokorból, s kérdem: mi van abban a zsákban? Te azt mondod: szenes tőke. Én nem akarom elhinni, s azt mondom: vágd abba a csúcsba a fejszédet. Te fejszét fogsz, s úgy vágod a fejébe a fejszédet, hogy a medve mindjárt szörnyethal. A szegény ember megörvendett a jó tanácsnak s követte is. Minden úgy történt, ahogy a róka mondta: a medve pórul járt, s a szegény ember megszabadult tehenestől. — Nem megmondtam, hogy így lesz — mondta a róka. — Tanuld meg ebből, szegény ember, hogy többet ésszel, mint erővel. De nekem most dolgom van. Holnap elmegyek hozzád a kilenc tyúkért és a kakasért. Jó kövérek legyenek! Otthon légy, mert különben megkeserülöd. A szegény ember szekerére vetette a medvét, vígan tért haza. Otthon jó vacsorát csapott, jól aludt rája, s nem sokat félt a rókától, mert megtanulta tőle: többet ésszel, mint erővel! Reggel alig nyitotta ki a szemét, már kopogtatott az ajtón a róka, s kérte a kilenc tyúkot és az egy kakast. — Mindjárt, komám, mindjárt, csak felöltözöm — mondta a szegény ember; hamar felöltözött, de nem nyitotta ki az ajtót, hanem megállott a ház közepén, s elkezdett csaholni, mint a kutyák. — Te szegény ember! Mi tesz úgy, talán csak nem kopó? — Bizony komám, kopó, mégpedig két kopó. Itt aludtak az ágy alatt, ördög tudja, honnan kerültek ide; megérezték a szagodat, ki akarnak rohanni, alig tudom már tartani őket. — Csak addig tartsd, amig elfutok. Nem bánom, maradjon inkább neked a tyúk is, kakas is. Mire a szegény ember kinyitotta az ajtót, a róka már túl volt ungon-berken. Nagyot kacagott rajta, s még talán most is kacag, ha meg nem halt. MSy szép a világ! Én hittem-e egykor Átoknak az éltett Én bolygtam a földön. Mint éjt kísértet? Elégeti arcom A szégyen! láng! — Mily édes az élet, Mily szép a világi Vad Ifjúkoromnak Szélvésze kitombolt. Kék, tiszta szemével Mosolyg le a mennybolt. Mint gyermekeikre Az édesanyák — Mily édes az élet. Mily szép a világ 1 Minden napom egy bút Gyomlál ki szivemből. Kert újólag e szív, Mely széltire zöldül. És benne virít a Sok tarka virág... Mily édes az élet, Mily szép a világ! A blzodalom, kit Oly rútul elűzék. Két karral újonnan Lelkemre fúródéit. Mint távoli útról Jött régi barát... Mily édes az élet. Mily szép a világi Jertek közelembe. Jó régi barátok, Nem néz a gyanúnak Kancsal szeme rátok, Elvertem az ördög Ez atyjafiát... Mily édes az élet. Mily szép a világ! Hát még ha eszembe Jut Ifjú virágom, A barna leány, e Szép hajnali álom, Kit én úgy Imádok, S ki engem Imád — MUy édes az élet, Mily szép a világ 1 (Szalonta, 1847.) Petőfi Sándor
