The Eighth Hungarian Tribe, 1982 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1982-06-01 / 6. szám
June, 1982 THE EIGHTH HUNGARIAN TRIBE Page 19 deje tartó nyomasztó inferiorítás után ez az esemény valósággal felvillanyozza Nyugat-Európát, hiszen a rettegett magyarokat saját országukban támadták meg. Az egykorú források eltúlozzák az eseményt. A krónikások, akik ötven esztendő száz meg száz súlyos csatavesztéséről nagyon szűkszavúan számolnak be, most zengnek az örömtől és már Pannónia visszavételéről álmodoznak. Történik azonban más egyébb nyugtalanító esemény is- Lotbár burgundiai király halála után III. Berengár, az egykori Berengár “császár” fia Itália királyává deklarálja és koronáztatja magát, mégpedig szuverénül apja jogán, nem pedig, mint császári hűbéres. Ottó ezt, mint rémai császár nem tűrheti s 951-ben nagy sereggel Berengárra támad, akit — bár a magyarok hathatósan segítik — mégis legyőz, úgy, hogy Berengár kénytelen őt az ougsburgi zsinaton hűbérurának elismerni és két felsőitáliai tartományt, a veronai és equilejai őrgrófságotkat (az egykori Friault) átengedni. A két őrgrófság a tartományt, a veronai és equilejai őrgrófságokat Friault újjászervezi, azt is Henrikre bízza, aki Bajorország után így délnyugatról is a magyarok fenyegető szomszédjává lesz és most két' irányból is készül a magyarok megtámadására. Mivel pedig a horkák törzse Magyarország délnyugati sarkában van elhelyezkedve, Bulcsú elsősorban van az új helyzet által érdekelve. Ebbe a fenyegető atmoszférába robbanak bele a németországi újabb belső események. Ottó ellen újabb nagy arányú lázadás tör ki, mégpedig a saját családjában. Ottó fia és törvény szerint örököse, a már említett Ludolf sváb herceg egyre nagyobb féltékenységgel és nyugtalansággal nézte nagybátyja, Henrik növekvő befolyását, nemcsak apja előtt, hanem a német közvéleményben is, amely a magyarok elleni harc kérlelhetetlen hősét látta benne. Elégedetlenséget még növelte apja új házassága, s mikor a házasságból gyermek született — az egyébbként korán elhalt Henrik — öröklési jogát látta veszélyeztetve és egyre élesebben szembefordult apjával. Vele együtt fordult el Ottótól anak ve je, Vörös Konrád is, aki régtől gyűlölte Henriket és sértette, hogy Bajorország után Friault is az kapta. Harmadiknak meg ott voltak a bajorok, főleg a mellőzött s mellőzését egy percre sem felejtő Arnulf, Bajorország palotagróffá ledegradált jogszerinti ura. A nyilt lázadás 953-ban tört ki, s megint a bajorok kezdték. Arnulf, az öccse Hermann, az említett Berchtold hercegnek, Henrik elődjének az özvegye, valamint Arnulf unokatestvére, Herolt salzburgi érsek vezetése alatt kitört a bajor szabadságharc az idegen, szász Henrik ellen. Ottó maga ment rendet teremteni bajor földre, de annak ellenére, hogy Henriken kívül a hűtlenné vált Vörös Konrád helyébe Lotharingiába kinevezett új herceg, Bruno kölni érsek seregei is támogatták, eredménytelenül kellett visszavonulna saját családi tartományába, Szászországba. A három lázadó tartományúr, Konrád, Ludolf és Arnulf most szövetkeztek, s a szövetség a magyarokat hívta segítségül, akiknél a száműzött Eberhardt, Arnulf bátyja készítette elő a szövetséghez a talajt. Bulcsu számára ez az alkalom az Ottóban és Henrikben megtestesülő fenyegetés felszámolásának ragyogó lehetőségét jelentette, így indult meg a háború, a honfoglalás óta — ekkor már hatvan éve — hasonló nagy méretben nem indított katonai vállalkozás a következő évben, 954-ben. IV. A hadjárattal kapcsolatban, amely egyszerre rémülettel és kétségbeeséssel töltötte be az egész akkor ismert világot, az egykorú külföldi feljegyzések 100,000 emberről beszélnek. Az adatban erős túlzás van, mert bár a X. század derekának Magyarországa veszély esetén ki tudott állítani egy 100,000 főből álló hadsereget — a magyar honvédelmi szervezet, gyakorlat és technika szerint a mozgósítható haderő az összlakoságnak minegy 20-25 százalékát jelentette — egy támadó háborúba az országon kívül semmiesetre sem vetettek be mindent, még a tartalékot is. Történettudományunk reális becsléssel 30-35,000 emberre teszi a bevetett haderő nagyságát, s a X. század viszonyaihoz képest ez a haderő is nagyon nagy. Hiszen például harminc évvel azelőtt Itália csaknem teljes talpraállítható hadereje felvonut a magyarok ellen a híres brentai csatában, amelyben egy 5,000 főnyi magyar sereg vett részt, s ez az itáliai haderő 15,000 ember volt. A haderőben szerepelt a horkák és Lehel törzsének két hadosztálya, a törzs biztosítására, hátrahagyott egyharmad leszámítása körülbelül 7-7,000 ember, a többi törzsek által küldött önkéntes kontingensek, amelyek együttesen úgy 10,000 főt tehettek ki, a császár ellen ugyancsak fellázadt Boleszló cseh herceg részéről 4,000 cseh, valamint a zsákmányért kísérőként szokás szerint hadbaszálló ismeretlein mennyiségű és ismeretlen értékű bolgár és besenyő egységek. (Bolgár és besenyő katonai egységek évtizedek óta szokásos kísérői voltak a magyar hadivállalkozásoknak nyugaton.) — folytatódik —
