The Eighth Tribe, 1981 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1981-02-01 / 2. szám
February, 1981 THE EIGHTH TRIBE Page 17 Flórián Tibor: LEVÉL PETŐFI SÁNDORHOZ Ó, Petőfi, a száműzetés nyelvén, a szabad nyugatról sokkal nehezebb szólni Hozzád, mint Kiskőrösről, Erdélyből, vagy Budapestről. Ha küszöböm előtt fölemelem egy göröngyét a földnek, a vágyam olyannak mutatja, mint a hazai földet. Ha egy hegyen állok, a Mátrát érzem lábaim alatt. Ha a Hudson, vagy a Szt. Lőrinc folyón emelem magasra evőzőimet és hosszú, erőteljes csapásokkal haladok előre, erőt ad izmaimnak a hit, hogy Esztergom már közel. Ha anyanyelvemen szóltok hozzám, azt hiszem, — s milyen jó hinni — hogy otthon vagyok. A fákhoz, a földhöz szólhatok, bárhol, mert azok mindig velem vannak, a madarak is a világ minden sarkába követnek. De, Te, a leghazaibb költőnk vagy, Petőfi. Téged nem lehet kiemelni a honi talajból. Te csak üzensz nekem, nekünk és a világnak, de nem jösz, nem jöhetsz velünk, bolyongani hontalanul, nyugat, vagy kelet országaiban. Számtalan nyelvre fordítottak és millió lélekhez szóltál anyanyelvén, mert Te vagy az a költőnk, akinek vers-üzeneteit a legtöbb nyelvre fordították. Mégis, ha szobrot állítanak Neked, valahol, a világ bármelyik pontján, a Te kőbemeredt testednek is idegen lesz az a hely, mert mindenünnen haza vágysz. Az Alföld porát is szebbnek látod, mint New York tengerbe nyúló sziklatalpát, melyre a modern Bábel tornyát építették. Te a Tiszát mondod a legszebb és leghatalmasabb folyónak, akkor is, ha mások az Amazont, vagy a Missisipit dicsérnék előtted. De, vajon, ha nem a földön, hanem a honvágy fájdalmától tisztára mosott szivünkben emelünk szobrot, elfogadod-e érdemeid szerinti helynek? Elfogadod-e és velünk maradsz-e szívünk megtisztult rejtekében? Ó, Petőfi, nem volt még nemzet, melynek leszakadt részei ennyire fájtak volna. Nem volt még olyan hontalapja a világnak, akinek nagyobb szüksége lett volna Rád, mint nekünk. Maradj velünk láthatatlanul. Szívódj fel, Feléd táruló szívünkbe. Szívódj fel bátorságoddal izmainkba, hűségeddel emeld föl a hűtlenségbe hanyatlókat. A Te nyelved legyen — évtizedek múlva is nyelvünkön a szó. Ostorként pattogó mondataiddal taníts meg ostorozni a közömbösöket és az alvókat. Úgy szóljunk Veled és Általad, hogy a világ, aki lefordított Téged, egyszerre megértsen minket is. Egyszerre megértse azt is, hogy nem elég olvasni, nem elég beszélni és szavalni, nem elég tapsolni, dicsérni és szeretni, nem elég hinni sem. A szabadságért, egy leigázott nép fölemeléséért, végre, cselekedni kell! Ó, Petőfi, ki annyi nép nyelvén szólaltál meg, szólalj meg még egyszer általunk. Úgy szólalj, hogy népünket tenyerébe emelje a világ és hőseinkért, vértanúinkért, megkinzottainkért azzal az igazi szabadsággal ajándékozzon meg, amiről Te álmodtál, Petőfi Sándor! V V Reményik Sándor: TEMPLOM ÉS ISKOLA Ti nem akartok semmi rosszat, Isten a tanútok reá. De nincsen, aki köztetek E szent harcot ne állaná. Ehhez Isten mindannyitoknak Vitathatatlan jogot ád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Ti megbecsültök minden rendet, Melyen a béke alapul. De ne halljátok soha többé Isten igéjét magyarul?! S gyermeketek az iskolában Ne hallja szülője szavát?! Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! E templom s iskola között Futkostam én is egykoron, S hűtöttem a templom falán Kigyulladt gyermek-homlokom. Azóta hányszor éltem át ott Lelkem zsenge tavasz-korát! Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! A koldusnak, a páriának, A jöttmentnek is van joga Istenéhez apái módján És nyelvén fohászkodnia. Csak nektek ajánlgatják templomul Az útszélét s az égbolt sátorát? Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Kicsi fehér templomotokba Most minden erők tömörülnek. Kicsi fehér templom-padokba A toltak is mellétek ülnek. A nagyapáink, nagyanyáink, Szemükbe bíztatás vagy vád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!
