The Eighth Tribe, 1980 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
February, 1980 THE EIGHTH TRIBE Page IS meg a doktorkiasszony, meg a többiek: a parasztok, a szénégetők, a fadöntők. Hiába várnak. És elkeseredett düh csikorgatta ilyenkor össze a fogaimat és azt kívántam: bár jönne már az az atombomba és tépné darabokra ezt az egész hazug és gonosz világot. Aztán tegnapelőtt történt. A kikötőben dolgoztam éppen, hordtam a zsákokat és akkor megláttam egy nagy hajót, amelyikre úgy hajtották föl az embereket, mintha juhok lettek volna. Fáradtak és lomposak voltak ezek az emberek és láttam rajtuk, hogy éppen olyan üldözöttek és hontalanok, mint én és éppen olyan hasztalanul keresték a maguk igazságát. Közelebb mentem hozzájok, hogy lássam az arcukat és leolvassam róla az érzést, ami elfogja őket, amikor itt hagyják ezt a földrészt, amelyiken valamikor az otthonuk állott s amelyiket el kell hagyjanak örökre, mert minden gyönyörű szónoklat, ígéret és szerződés ellenére sem élhettek rajta emberi módon. És ahogy ott álltam és néztem a sok űzött, szomorú embert, akiket durva ordításokkal tereltek föl a hajóra egy emberbaráti intézmény emberhús-kereskedőinek hajcsári, egyszerre csak megláttam köztük az öcsémet. Kiáltottam neki. Megismert. Keresztül törte magát a tömegen és aztán ott álltunk szemközt egymással. “Hát te mit keresel itt?” kérdeztem. “Kivándorolok” felelte az öcsém és az arca keserű volt. “Az apostolokat keresed te is?” Öcsém elvicsorodott, mint a harapós kutya. “Nincsenek apostolok” mondotta “még emberek is csak kevesen. Csak kalmárok vannak, gyárosok, tisztviselők, hivatalnokok, munkások és katonák. Apostolok nincsenek”. Próbáltam megmagyarázni neki ezt a dolgot az igazsággal és az emberi jogokkal, de öcsém legyintett. “Nem érdekel senkit az igazság. Sem az emberi jogok. Mindenkit csak a maga igazsága és a maga jogai érdekelnek. A többi, az mind csak üres jelszó. Frázis, amit elpuffogtatnak a levegőbe, hogy eltakarják vele üzleti céljaikat. Mert minden csak üzlet itt nyugaton. A mások szabadsága is és a mások emberi jogai. Minden üzlet”. Néztem öcsémet, akit három éve nem láttam és megkérdeztem. “Honnan kerülsz ide?” “Oroszországból. Szöktem” . “Voltál-e otthon azóta?” “Nem”. “Tudod-e, mi lett a tieiddel?” Öcsém arca elsötétedett. “Nem érdekel” felelte “ami otthon volt, az minden halott. Halott föld és halott ország és halott nép. Eladták, lemészárolták, meghalt, vége. De én élni akarok még! Élni, érted? Mint az állat. Vackot akarok kotorni magamnak valahol, ahol békén hagynak, meleg ételt akarok a gyomromba. Mást semmit nem akarok már”. “Feleséged meghalt” mondottam “ezt tudnod kell azért . .. Kicsi Jóskát Durdukásék magukhoz vették . . .” Öcsém néhány pillanatig hallgatott és maga elé nézett a 140 folytatjuk — Fenti képek bal oldal: Mózsi Ferenc és a vendéglátó Youngmayer család, Biró Béla és felesége. Mózsi tiszteletére rendezett fogadáson. jobb oldal: Mózsi Ferenc (középen) és az irodalmi körön megjelentek egy csoportja. IMA I. Istenem hogy mennyire szét vagyunk szóródva kertedben mormolható fohászaink suttogható imáink Téged-áldó zsoltáraink nélkül kiszáradt kórók lennénk csupán köszönjük hogy megadtad a lehetőségét csendes együttlétünknek így a magyányunk is megosztható hisz Veled vagyunk árva gyermekeidként a vad indákkal benőtt iszapos hináralan Getesemáné közelében így húzódunk Hozzád és egymáshoz közelebb Istenem IMA II. hajszálereimmel befonom a testem és a gubancból néked is engedek kihúzni egy szó-szálat mely összeköt bennünket SZERETET ha nem elég betűspulnira tekeredem s úgy engedem lefejteni rólam a mondanivalót hogy világosabban megértsetek a sötétségben szeretlek kedves feleim Ember Fia Testvérem Te Drága Ver8re-kifeszitett Szent Lélek
