The Eighth Tribe, 1980 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1980-12-01 / 12. szám
December, 1980 THE EIGHTH TRIBE Page 15 De én nem elégedtem meg ennyivel. Odamentem a karácsonyfához s levettem róla azt az egyetlen szem aranydiót, amely rajta diszlett. Az urasági kisasszonytól, Rédly Rózsikától kaptam, mikor náluk köszöntöttem. Nekiadtam Simsik Janikának. — Aranydió! — ragadta bele a két kicsi, reszkető kezébe. Ekkor rúgta be Simsik János a házunk ajtaját. INGUJJBAN VOLT s hajadonfőtt, s olyan haragosan, gyűlölettel tüzeltek a szemei, hogy majdnem felgyújtották a házunkat, velünk együtt. S csak felragadta félkézzel a cseppecske, béna, pupos kisfiút, a magasba emelte, egészen a házunk mennyezetéig s ezt hörögte neki kegyetlenül: — Mér gyüttél ide, te kódis? Széjjelloccsantalak, mint a polozsnát! S valóban, már lendítette is a kezét, hogy odavágja a kisgyereket a falhoz. Édesanyám felsikoltott s én elállt szívveréssel hunytam be a szememet. S ebben a pillanatban szólalt meg Janika, ott fent, a magasban, az apja lendülő kezében: — Édesapám, aranydió! S az apja szemei közé csillantotta azt az aranydiót, amit én adtam neki. És Simsik János karja megmerevedett a levegőben. Nem csapta a falhoz Janikát. Szemeit behunyta, mintha elkápráztatta volna az aranydió csillanása. S mikor újra kinyitotta a szemét, nem volt abban tűz. Pástorok, keljünk fel Tétován, röstelkedve nézett körül a szobában s lassan letette a földre Janikát. S a pupos kisgyerek most belekapaszkodott az apja kezébe, s húzta, erőlködve, nyögve húzta az apját, azt a nagyerős Simsik Jánost: — Nézze, édesapám ... karácsonyfa! S Simsik János most rámeredt a karácsonyfánkra. Aztán megfordult, szó nélkül kiment a házunkból. Mikor jókésőn hazavittük édesanyámmal Janikát, egy fenyőfa állt az asztalukon. Simsik János, ahogy tőlünk elment, nyomban ladikba szállt s a zajló Dunán, a jégtáblák között átevezett a gerecsei erdőbe s onnan hozta a fenyőt. Nem törődött azzal se, hogy a Duna trianoni határ s akármelyik cseh finánc agyonlőheti, ha észreveszi. Janika előszöris az aranydiót akasztotta a fenyőre, aztán a tele tarisznyáját is kiborította s annak tartalmát is reáaggattuk. Édesanyám közben hazaszaladt néhány gyertyát meg csillagszórót is hozott. S mikor már ragyogott Simsik Janika karácsonyfája, felhangzott az ablak alatt az ének: — Sokezer angyalok zengnek... Szalai Pál meg Bábi György fújták a szentnótát. Biztosan a betlehemi csillag világosította fel őket arról, mi történt, s ezért határozták el, hogy visszajönnek köszönteni. És Simsik János nem kergette el őket, hanem kinyitotta az ajtót s ezt mondta nekik: — No, gyertek be pásztorok. Hideg van odaki, de idebent frissen sült krumplit ehettek... Békesség néktek! Pásztorok keljünk fel, Nyomban induljunk el Bethlehem városába, Rongyos istállójába, Siessünk, Ne késsünk, Hogy még ezen éjjel ottan lehessünk, Mi Urunknak tiszteletet tehessünk! ★ A kis Jézus megszületett A kis Jézus megszületett, örvendjünk, Elküldötte ő szent Fiát Istenünk. Betlehemben fekszik rongyos jászolban, Azért van oly fényesség a városban. Eleibe leborulunk mindnyájan, Örvendezve énekelünk vígságban, Dicséretet mundunk Édesatyánknak, Ajándékot hozunk a kis Jézusnak. Egy Gyermek született ma, zeng boldog angyalének a bethlehemi égen:- ------Békesség néktek! Halgassanak az átkok s a lázadó “Miértek?” emberré lett az Isten! — — Békesség néktek! Szeretet szállt földre, hogy egymást szeressétek s egymásban is az Istent. -------Békesség néktek! A Jóság öltött testet: ne gyilkoljatok, gépek, se nyelv, se kéz, se gázok! —- — Békesség néktek! A Tisztaság ragyog fel, vas lázai a vérnek a lelket ne emésszék!-------Békesség néktek! Ma összezsugorodtak szédítő messzeségek: szív szívvel összeforrhat.-------Békesség néktek! Bódás János
