The Eighth Tribe, 1980 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1980-09-01 / 9. szám
Page 12 THE EIGHTH TRIBE September, 1980 FLÓRIÁN TIBOR: SORSUNK PÉLDAMUTATÁSA Selmecbányán születtem, de 4 éves koromban Erdélybe kerültem, később pedig, diákéveim legszebb nyarait újra a Felvidéken, a Murány völgyében töltöttem. Mit is felelhetnék annak, aki megkérdezné tőlem, hogy élményeim, emlékeim és érzéseim alapján melyikhez tartozom: Erdélyhez vagy a Felvidékhez? Nem lenne teljes a feleletem, ha csak azt mondanám: mindkettőhöz. Az én korosztályom még a trianoni élveboncolás előtt született. Bennem még Nagy-Magyarország teljes képe él, és azt fogom magamban hordani halálomig. A hatalmi szóval leszakított testrészek kínja egyformán gyötör. Miért ne érezném tehát magamhoz tartozónak a Délvidéket, Kárpátalját és Burgenlandot is? Ezt a szemléletet csak megerősítette bennem a Közép-Európa történelmét és földrajzát nem ismerő Nyugat. A kivándorlásom előtti utolsó kihallgatásomat, a II. világháború utáni Németországban, egy amerikai ezredes vezette. Első kérdése ez volt: “Hol született?” Mire én azt feleltem: Selmecbányán, Magyarországon. “Mutassa meg a térképen!” mondta. A háta mögött függő térképen megkerestem és megmutattam szülővárosomat. A térkép természetesen Banska Stiavnicát és Csehszlovákiát mutatott. Hiába magyaráztam a tolmács által (aki a sors iróniájából éppen cseh volt), hogy mikor én születtem, ott, Selmecbányán is Magyarország volt, tehát mást nem mondhattam. Az ezredes hazugnak nevezett, és föltette a második kéddést: “Honnan jött ki?” Szamosújvárról — feleltem. A következő gyors kérdése ez volt: “Melyik országból?” Magyarországról — mondtam. A térképen ezt is meg kellett mutatnom: de az ő térképén a második bécsi döntéskor visszakerült Szamosújvár akkor már újra Gherla volt és Románia. Több kérdést az ezredes nem adott, és büntetésül egy hónappal hosszabbította meg nyomorkonyhás lágeréletünket, és ezzel a fatális betegségek sorozatát indította el akkor már kétgyermekes családomban. Ez volt a Nyugat első büntetése az igazmondásért. A második az a kísérlet volt — már itt, Amerikában —, hogy születési helyem alapján a cseh nemzetiségűek közé akartak besorolni, de erre nem voltam hajlandó, és makacsul mindenhol és mindenkor magyart írtam. Azért mondtam el mindezt, hogy bemutassam a kisebbségi magyar kétszeresen súlyos sorsát. Minket a történelem küzdelemre és a túlélés lehetőségeinek megtanulására nevelt. Mindkettőhöz az erőt a hűség adja. Erre a hűségre szeretném felhívni az olvasók figyelmét. Legyen a mi sorsunk élő figyelmeztetés azoknak, akikben lankad a hűség. Legyen lelkiismeretük ébresztője, lelkesedésüket újra lobbantó láng, amelyet ébren kell tartanunk mind az öt földrészen. Mindenütt, ahol magyarok élnek! Hűség elhagyott, de bennünk élő, szenvedő népünkhöz az egész Kárpát-medencében. Hűség családunkhoz, hűség hagyományainkhoz, európai magyar kultúránkhoz, hűség szabadság eszméinkhez, 48 és 56 szellemi örökségéhez, hűség keresztény hitünkhöz, Isten megvallásához a hitetlenek előtt, és hűség mindennél drágább anyanyelvűnkhöz. Legyen és maradjon a mi legszebb ajándékunk magyarul szólni családunkhoz, a világ négy tájára szétszórt testvéreinkhez, gyermekeinkhez és unokáinkhoz, magyarul írni az olvasónak és magyarul imádkozni az Istenhez, aki második ezredévünkben is megtartott bennünket, és szerető, gondoskodó Atyánk maradt. New Milford — Erdőszállás ☆ ☆ A MAGYAR FÖLD A magyar föld Árpád apánk telke, Ezer éve, hogy birtokba vette. Holdja számát maga szabta A honszerző magyar gazda. Lefizette árát is jó pénzzel: Biborszínű, meleg honfi-vérrel. Ezt a kerek szép országot: Soha föl nem oszthatjátok! Összeforrott ősidőtől fogva A magyar föld s a magyar nép sorsa. Duna, Tisza: testvérpárok. A két Alföld, a Kárpátok, A magyarral: tót, szerb, oláh, német: Hatalmas volt, mikor egyetértett. Ezt a kerek szép országot: Soha föl nem oszthatjátok! A magyar föld rendületlen kőszál, Aki fölött az Úristen őrt áll. Jogainknak édesatyja, Igazunkat számon tartja. Megtéríti elszenvedett kárunk, Ha ölhetett kézzel nemcsak várunk . . . Ezt a kerek szép országot: Soha föl nem oszthatjátok! Havas István