The Eighth Tribe, 1980 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1980-08-01 / 8. szám
August, 1980 THE EIGHTH TRIBE Page 11 FLÓRIÁN TIBOR: MIRE TANÍTANAK ÉVFORDULÓINK? Emigráció» életünkben ritkán ülünk igazi ünnepet. Úgynevezett ünnepi összejöveteleinken meghallgatunk cgv-két szónokot, és egy zenekar eljátssza nekünk az új ország és hazánk himnuszát. Csupán szomorú évfordulókat ülünk ilyenkor, de nem ünnepelünk. A mi ünnepünk niég nem érkezett el! Emlékezünk és biztatást hallunk a várakozásra. A fájdalom közös fürdőjében gyógyítgatjuk sebeinket. Szép szavak köntösébe öltöztetjük néhány órára fájó lelkünket. De a szavak köpenye lehull rólunk. Újra a hideg éjszakába lépünk, és visszatérünk egy házba, melyet csak egy hazulról megmentett fénykép, egy feszület, valamilyen drága emlék tesz otthonunkká. Mint a magyar fa szétszórt levelei, bármelyik égtáj felé sodort sorsunk, gazdag vagy szegény országba, barátságos vagy zárkózott nemzetek közé, cgyedülvalóságunkat, hontalanságunkat egyformán magunkkal hordozzuk. Bányában, gyárban, íróasztal mellett, az idegen földre hajolva, egyformán súlyos az emigráció keresztje, és a távoli, várakozó ország képe kísér szüntelenül. Népünk otthon csak lélekben emlékezhet szabadság-harcaira, mi itt, hangos szóval, szabadon. Mégis, itt is, milyen nehéz, milyen fájdalmas magyar hősökre, vértanúkra emlékezni, és ökölbe szorított kézzel, keserű dühvei, a világ dicséretétől felmagasztaltan, és ugyanakkor mindenkitől elhagyottan kérdezni önmagunkat: Miért történt mindez? Mit vétett nemzetünk, és mit vétkeztünk mi, az apák fiai, unokái és dédunokái? Ostromoltuk mostanáig jogos panaszainkkal a süket világot, ébresztgettük a Nyugat alvó lelkiismeretét, rámutattunk az elmulasztott cselekedetekre, csak egyet nem tettünk: nem néztünk önmagunkba, és nem kutattuk saját hibáinkat. Nem kerestük jobhulásunk útját. Csak bűneinktől megtisztultan érthetjük meg népünk három szabadságharcának jelentőségét. Csak tiszta lélekkel emelkedhetünk föl a bukás sötétségéből a világosság felé. Nézzünk tehát önmagunkba, ismerjük föl erényeinket és valljuk meg bűneinket, és utána tegyünk fogadalmat johhulásunkra. Először idézem azokat, akik példát mutattak magyarságukkal az emigrációban. Mostoha körülmények között is. hontalanul, a világ országútjának vándoraiként küzdöttek nemzetünk jó híréért és országunkért, melynek határai az igaz magyarok számára — nem szűntek meg Hegyeshalomnál, sem a Rajnánál, sem az Atlanti- vagy a Csendes-óceánnál. Bárhova sodorta őket sorsuk — Kanadában, Amerikában, Párizsban, Ausztráliában, Dél-Amerikában, a Hudson vagy a Themse partján egyaránt Magyarország lelki terében éltek, és ott is fognak meghalni. De emlékezem és emlékeztetek azokra is, akik vétkeztek ellened, Magyarország. Mondjuk meg egész nyíltan, hogy voltak közöttünk olyanok, akik az elmúlt évek alatt megfeledkeztek hazájukról, és arról a kötelességről, melyet a magyar hivatástudat előír számukra. Voltak, akik csak önmaguk önző céljainak éltek, és nem áldoztak szülőföldjüknek, és nem tettek semmit a magyar kultúra fönnmaradásáért. Voltak, akik anyanyelvűk drága szavait idegen szavakkal cserélték föl, és nem törődtek azzal, hogy a magyar nyelvet, műveltséget, tragikus, de nagyszerű történelmünk tanításait is átadják az új nyelv, az új kultúra mellé, kiegészítőül gyermekeiknek. Voltak, akik egy idegen névért úgy dobták el magyar nevüket, mit más a viseltes ruháját. És voltak olyanok, akik itt, nyugaton, ahelyett, hogy védelmezői lettek volna Magyarországnak, támadásokat intézetek ellene. J ártam lengyelek, ukránok, észtek, finnek és úrek között. Még gyermekeik és unokájuk is őseik nyelvét beszélték otthonaikban, és fájdalmasan összerezdültek, ha valaki egy gonosz szót ejtett szülőhazájukról. Hazánk, Magyarország, bocsásd meg, hogy sok fiad akadt külföldön, aki vétkezett Ellened. Nem keltek védelmedre sem szóban, sem cselekedetben, és elfeledkeztek Rólad. Elfelejtették, hogy bárhol a világon a lelki Magyarország polgárai maradhatnak. A lelki Magyarországnak nincsenek határai, szívünkben bárhol magyarok maradhatunk. Polgárságot lehet cserélni, de szívet nem. Akiben a magyar hivatástudat él, más állam polgáraként is, népének minden fájdalmára összerezdül. Nekünk a szabad világban szétszórt magyaroknak jobb és tökéletesebb magyarságot kell kialakítanunk. Különb testvériséget, teljesebb összetartást, önzetlenebb, áldozatkészebb és bátrabb magatartást kell vállanunk. Vigyáznunk kell arra, hogy életünk magyar legyen és magyar maradjon mindenütt! Ne dicsőítsük túlságosan a világot — Hazánk rovására. Emberek legvünk, becsületes polgárai az új földnek, fönntartói az új hazának, templomnak, védelmezői az új országnak. De vigyázzunk gyökereinkre, a lelkűnkben élő Szülőföldre! Alakítsuk ki, rajzoljuk meg egyre tisztább körvonalakkal az emigráció feladatát, magatartását. A tervszerű küzdelem módjait és lehetőségeit a magyarságélménv fönntartására és továbbadására. A lelki Ma
