The Eighth Tribe, 1979 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1979-12-01 / 12. szám
December, 1979 THE EIGHTH TRIBE Page 13 Arany János: RÁCHEL SIRALMA Puha fejér ágyam hullámos redőin Mily szépen alusztok, én szép csecsemőim: Édes-e az álom? ... Unszoló emlőmet elfogadni késtek; Balgatag reménnyel várom ébredéstek — De hiába várom. Ah! hiszen nem fogtok ébredni, — tudom már — Tudok mindent — jaj — jaj! A ti nyugovástok több a nyugalomnál, Nevető szememre nem nevettek vissza, Gőgicsélő szómra nem rebegtek vissza Csókra késztő ajkkal. Halva vagytok, halva, íme, itt a mély seb: Mintha nem lett volna elegendő kisebb Ajtó a halálnak! Mintha gyenge csirát egy ujj nem letörne — Mintha kis galambfi nem meg volna ölve Kit szivén nyomnának! Óh, hadd csókolom meg a vérző sebajkat, Mely égre kiált, bár iszonyúan hallgat, — Óh, hadd mossa könnyem! Kiálts fel, te nyílt seb, boszúért az égre, Hogy kegyetlen szerződ meglakoljon végre, Lakói jón meg szörnyen! Mi haszna! mi haszna: nincs már nekem fiam! — Folyna bár miattuk bosszuló vérfolyam, Föl nem ébrednének: Azt a kis patakot, mely a szivet hajtja, Ha egyszer elapadt, ki nem pótolhatja Óceánja vérnek. Isszonyú Heródes! ha már eltökéléd Ártatlanra fenni pallosodnak élét Miért bíztad másra? Szomjazó szemekkel mért nem jövél magad? Talán kőszivedből enyhe forrás fakad, Irgalom forrása. Áh, ha láttad volna... óh, fiaim, lelkem! — Lerogyék előtte, sírva térdepeltem A vad pribék előtt; Kértem, hogy ne bántsa, mondtam, ne ölje meg, Mert enyéim e szép ártatlan kisdedek: Hiába kértem őt! — Sirt a vad poroszló, szemei könnyeztek; Azt hivém, nem bántja, azért áll oly veszteg! Feledém, hogy szolga: Ha te könnyezél ott, kemény szivü király Egy fiait féltő anya fájdalminál, — Meg nem ölted volna. Bethlehem leányi, kik anyák voltatok, Ne irigyeljétek e kettős bántot, Ne irigyeljétek: Ha nem volt oly büszke jogotok remélni Mint Ráchelnek, im a bánat is felényi Részben jut tinéktek. Temetés lesz holnap. Jertek el, óh jertek! Látogassuk együtt a temetőkertet; Nem irtózom többé: Fektessük le halvány gyermekimet szépen — Kik alusznak immár az úrnak kezében Fiaitok közzé. íme, a szép tavasz kiesett az évből, Egy nemzedék halt ki az emberiségből, Nyugszik temetőben: Serdül Bethlehemnek, felnő számos if ja: De egynek se lészen születése napja Ekét esztendőben. Hah, de mily panasz, hogy e kor méhe meddő! íme, látok, látok ... megnyílt a jövendő Távolban közelben: Kiről annyi jósnak zenge ihlett szája, Megszületett, érzem, Judának királya Kicsiny Bethlehemben! Zsarnoki féltésed vérengzése volt ez: De tudd meg, de tudd meg vérszopó Heródes, Hogy ő nincs elveszve! Napjaid számitvák, megifjult az idő, És, kitől rettegsz, nem féli fegyverid ő, Az Ige, az eszme!
