The Eighth Tribe, 1979 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1979-11-01 / 11. szám

November, 1979 THE EIGHTH TRIBE Page 15 Bátyám Cram a Magyart a gyávaság sosem jellemezte. Lelkiszavát mindig az igazság útján követte! Nem félt a haláltól — szabadságért életét nem kímélte, Mert az öreg Teremtő a Magyart bátorságra teremtette! 1979, október 12. Blacksburg, Virginia -----o----­Levél a szerkesztőhöz:— Tisztelt Szerkesztő Úr! A Katolikus Magyarok Vasárnap­jában olvasott címre küldöm a tíz dol­lárt. Megrendelem a Nyolcadik Törzs­et a Transylvánian Quarterlyvel együtt. Isten áldását kérem munkájukra! Kossányi József Cleveland Ohio földet. Sok mindenféle embert találtam nyugaton. De apostolokat nem találtam. Én nem tudom, hogy mindabból, amit ezek az emberek mondtak, mennyi az igazság. De azt tudom, hogy akik az igazság és a béke apos­tolai, azok nem kívánhatják, tőlem, hogy elvándoroljak idegen földre és soha többé ne térhessek haza. Akik becsületesen hirdetik az emberi jogokat, azok nem akarhatják azt, hogy veszett farkasok módjára pusztuljanak el az emberek ott az én hegyeimen, emberek, akiknek semmi bűnük nincsen, csak annyi, hogy harminc esztendeje adják-veszik őket, mint barmot a vásárban s hazugságokat kiabálnak a fülükbe az igazságról. Én nem tudom, mi igaz abból, amiket ezek az emberek nekem mond­tak itt nyugaton a szerződésekről és az adott szó tisztaságáról, de annyit tudok már, hogy a világ tele van hazugságokkal és ezekbe a hazugságokba belebonyolódtak talán még a legjobb szándékúak is mint ahogy a légy belebonyolódik a pók hálójába. És éppen ezért mentem tovább és kerestem az apostolokat, akikről a pap szólott s akik az igaz­ságot hirdetik, szabad földön szabad embereknek. Megjártam a menekültek táborait és láttam lerongyolódott és éhes embereket, akik úgy éltek éppen, mint annak idején mi a hadifogság­ban, összezsúfolva penészes odúkba, sovány asszonyokkal és sápadt gyermekekkel együtt és vártak valamire . . . ugyanarra, amire azok ott, a Butkán, hogy az apostolok elvégezzék a maguk dolgát az igazsággal. Megjártam a hivatalok előszobáit is és mindenütt csak azt kérdezték tőlem, hogy miért jöttem el és mit akarok és amikor azt mondtam, hogy azért jöttem el, mert igazságot akarok, kinevettek, és azt mondták, hogy élelmiszerjegyet talán még tudnának adni és esetleg munkát is tudnának adni, ha jól viselem magamat, de igazságot. . . ? Azt nem árulnak sem boltokban, sem a hivatalokban. így mondották az urak, akik az Íróasz­tal mögött ültek. Végül megtudtam, hogy az igazságszerető nagy nemzetek egy szer­vezetet hoztak létre, amelyik a menekültek dolgaival foglalkozik és ak­kor elmentem oda is. Öt napig etettek híg levessel egy sötét kaszárnyá­ban, idegennyelvű emberek ordítottak reám és lökdöstek ide-oda, végre a hatodik napon betaszígáltak egy úr elé, aki magyarnak mondotta ma­gát. A papírjaimat kérte, de nekem nem voltak papírjaim. Elmondtam, hogy vadőr voltam odahaza és szénégető és azért jöttem, hogy elmond­jam a mi dolgainkat azoknak az uraknak, akik az igazságot őrzik ezen a földön és viszakérjem tőlük a hegyeimet és a szabadságot, amivel adó­saink maradtak. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Az Amerikai Magyar Szövetség tel­jes vagy részidős titkári állás betölté­sére pályázatot hirdet. Pályázhat a Szövetség minden tagja, aki nagykorú, az Egyesült Államok pol­gára és kifogástalan angol és magyar nyelvtudással rendelkezik. A Szövetség alapszabályainak értelmében: Az Or­szágos Titkár a Központi Iroda ügyeit az Intéző Bizottság utasításai szerint és ellenőrzése mellett végzi az “Ügy­viteli Szabályzat” szerint és ellenőr­zése mellett végzi az “Ügyviteli Szabály­zat” előírásai szerint. Fizetését az Or­szágos Igazgatóság állapítja meg. Mű­ködése meghatározott időre szól, meg­egyezés szerint. A megválasztandó titkár, munkája hathatós elvégzése céljából, lehetőleg Washington, D.C., vagy környékéről legyen. A pályázatok határideje: 1979 de­cember 1. Pályázatok az alábbi címre külden­dők: László Pásztor Chairman of the Board American Hungarian Federation 656 Greenlee Road Pittsburgh, Pa. 15225 MAGYAR NYELV OKTATÁS 1979 őszén, a University of Pitts­burgh, School of General Studies keretén belül egy két-szemeszteres angol nyelvű magyarságtudómanyi tanfolyam indult. A tanfolyam ve­zetői és előadói: Dr. Várdy Béla, történész, egye­temi tanár — Duquesne University Dr. Várdy Huszár Ágnes, iroda­lomtörténész, egyetemi docens — Robert Morris College. A magyar nyelv oktatásán kívül, a tanfolyam magába foglalja a ma­gyar művelődés egyes ágainak tár­gyalását. Az előadások után rö­vid angol nyelvű ismeretterjesztő filmek is bemutatásra kerülnek. Támogassa és terjessze Lapunkat! És a Nyolcadik Törzs Alapot! 138 folytatjuk —

Next

/
Thumbnails
Contents