The Eighth Tribe, 1978 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1978-03-01 / 3. szám
March, 1978 THE EIGHTH TRIBE Page 19 Pásztor László az igazgatóság elnöke bejelentette, hogy az AMSz legközelebbi igazgatósági ülése április 15-én New Brunswick, N. J.ben lesz megtartva. * * • Előadók, szónokok a magyar ünnepélyekre, előadásokra kérhetők az AMSz Központi titkárságától. Az AMSz Intéző Bizottsága elhatározta egy központi tájékoztató iroda felállítását az AMSz szervezetei, osztályai, tag egyesületei valamint minden e kéréssel hozzáforduló magyar egyesület vagy egyház részére. A Tájékoztató Iroda a hozzáfordulóknak angol vagy magyar nyelvű, előadók, szónokok ajánlásával, segítségükre áll. Az egyesületek, még ha nem AMSz tagok is, forduljanak ilyen irányú kérelmükkel az AMSz központi irodájának Tájékoztatási I- rodájához, Címe: Dr. de Török Dénesné, AMSz országos titkár, 119 Greenwood Drive, Bridgeville, Pa. 15017. — Tel: 412-221-4427. Az előadó kérést levélben, legalább az ünnepség előtt egy hónappal kell a fenti címre beküldeni, pontosan megjelölve, milyen alkalomra, milyen nyelvű előadót, vagy szónokot kér. Amennyiben nem névszerint kérik az előadót, úgy a Tájékoztató Iroda ajánl valakit az előadói vagy szónokai közül. Az előadók semmiféle tiszteletdíjat, vagy díjazást nem kérnek, munkájukat önzetlenül a magyar közös érdekekért végzik, csak a helyszínre való oda és visszautazási költségek megtérítését kérik. VELEM MARADNAK A VIRÁGOK Már oly sokakat eltemettem, s annyi baráttól elbúcsúztam ... Járok haldokló virágok közt Őszi kertemben csöndes-búsán. Már oly sokakat elsirattam ... S hányáktól kell még elköszönni, akik elmennek messze-messze, és sosem fognak visszajönni? Velem maradnak a virágok. Ők feltámadnak majd tavasszal. Hirdetik, hogy van örökélet, s mindig lesz Ige, mely vigasztal. Hiszem: vannak még testvérlelkek, s lesz mindig kéz, mely fölsegítsen. Velem maradnak a virágok, és sohasem hagy el az Isten. Dömötör Don a Az asszony kilépett erre a pajtából és betette maga mögött az ajtót. “Miért keresi?” “Ismerősök vagyunk”. Az asszony sóhajtott. “Két hete temettük” mondotta halkan, de minden panaszkodás nélkül. Aztán csak álltunk az udvaron. A páráló trágyadombon két varjú ült és a düledező vesszőkeritésen szarkák csörögtek. “A menye vagyok” kezdte el egy idő múlva újra az aszony “s az uram még mindég nem tért vissza a háborúból. Az öreg is ősztől kezdve mind gyöngébb lett s mégis egyre járta a hegyeket. Mondottam pedig neki . . . hiába. Megették a hegyek. Nehéz az élet férfiember nélkül”. Sóhajtott s én bólogattam. “Hát Isten megáldja” köszöntem el egy idő múlva. “Isten megáldja” mondotta az asszony és igazítani kezdte a trágyadombot a vasvillával. A hó csikorgott a deszkáim alatt és a szarkák fölrepültek a kerítésről. Holdvilágnál értem vissza a Korbulyba. Éles volt a levegő, akár a késpenge, a fák törzse halkan recsegett a hidegtől. Sorra néztem a kemencéket, aztán tüzet tettem és faltam valamit. Mielőtt virradni kezdett volna, megindultam Évára, az örményhez. A malom néma volt még, mikor odaértem, de a kis házban égett már a lámpa. Akkor kelt föl a malmos. Elébe tettem az aranyórát. “Mit adna ezért?” kérdeztem. Kezébe vette, forgatta, aztán rám nézett és az arca különös volt. “Honnan szerezted?” Néhány pillanatig gondolkoztam, aztán elmondtam neki mindent. A bárót, a leányt, Samu bácsit. Az örmény végighallgatta, aztán megfogta a karomat. “Gyere”. Bevitt a belső szobába és leültetett az asztalhoz. Egy pohár pálinkát tett elém, szalonnát és kenyeret. Ő maga leült a kályha mellé, a padra. Az aranyóra még mindég a kezében volt. “Tudom, hogy igazat beszélsz” mondotta nagyon lassan és egyre a kezében lévő órát nézte “és mit gondolsz, honnan tudom? Onnan, fiam, hogy ismerem ezt az órát!” Felsóhajtott, megrakta a tüzet, majd visszaült a padra. Egy darabig maga elé bámult. Én ettem és nem kérdeztem semmit. Egy idő múlva aztán elkezdte magától. “Ismerem ezt az órát, megismerném ezer közül is. Pedig régen volt, amikor találkoztam vele. Huszonöt éve...? Harminc ...? Isten tudja. De van harminc is, van ‘. .” Elgondolkozva lógatta bozontos nagy fejét és egyre az órát nézte a tenyerében. “Harminc, van harminc, igen. Akkor még nem itt éltem. Malmom volt. Bőrökkel kereskedtem s egy rossz szekérrel jártam a falvakat, hogy összeszedjem az emberektől a birkabőröket s ahol egyebet találtam, azt is. Az urakhoz is benéztem ilyenkor, a kastélyokba, mert ott akadtak mindég a legjobb üzletek. Nyulbőr, rókabőr, vidrabőr: ezekkel lehetett pénzt keresni akkoriban. A madarasi kastélyba évente kétszer is benéztem. 100 folytatjuk —-Cr
