The Eighth Tribe, 1978 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1978-11-01 / 11. szám
Page 14 THE EIGHTH TRIBE November, 1978 Könyvismertetés: Könnyű László újabb könyvei Az igazság az, hogy Könnyű László oly gyorsan jelenti meg műveit, az átlag olvasó, bíráló, alig tud lépést tartani vele. Az utolsó évben Könnyű három könyvet produkált : Egy költő visszanéz, A külföldi magyar hivatásos képzőművészek, és Professional Hungarian Artists outside of Hungary. Ezek közül csak egynek az ismertetését olvastam. Mivel azonban tárgyuknál fogva rendkivül fontosak, a magyar irodalom, történelem és művészet szempontjából, helyesnek tartom a másik kettőt is röviden ismertetni. Egy éve nyáron jelent meg Könnyű László: Egy költő visszanéz c. önéletrajza. Bár ebben családja történetét vázolta fel, lényegében az összes magyar bevándorlók, menekültek történetét örökítette meg. Gazdag tapasztalatainak, tanulságainak olvasása hasznos és gyönyörködtető lehet fiatalnak, és öregnek egyaránt. A téma feldolgozása nagyon jellemző Könnyű Lászlóra. Műveiben tudatosan kerüli mindazt, ami okot adna a külföldi magyarság további osztódására. Mint nemzetnevelő mindig azt keresi, ami a magyarokat összefoghatja. A frakciók helyett az egyetértő, összetartó nemzet képét igyekszik megteremteni. A helyes útnak az építő kultúrpolitikát tartja, mely magyar és angol nyelven a magyar probléma lényegét, a magyar kultúra értékeit igyekszik megmagyarázni a világnak. Különös szeretettel fordul az elhanyagolt másod- és harmadgenerációs, angolnyelvű magyarokhoz, akiknek magyar öntudatát igyekszik felébreszteni. Önéletrajza összefoglalja mindazokat az értékeket, amelyeket az utódoknak ismernie kell, ha méltók akarnak maradni a magyar névhez. E példás kompozíciójával az amerikai magyar író nagy szolgálatot tett a magyarságtudat megerősítésére és a magyar szimpátia felkeltésére. Könnyű László élete tanúságtétel amellett is, hogy az ember sorsát a gondviselés irányítja. A sors őt odaállította, ahol tehetségével, a legtöbbet használhat a külföldi magyarság nevelésének. Bognár WASS ALBERT ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! Regény (folytatás) A kovács rám nézett sötéten villogó félszemével. “Én kommunista vagyok ma is” mondotta keményen, szinte kihívóan. Csodálkozva néztem reá. “Akkor mit jön ide? Maradjon az elvtársai között!” “Én kommunista vagyok” ismételte a kovács makacsul és megszegte hozzá a nyakát “de azok nem!” “Hát micsodák akkor?” “Mit tudom én! Csak azt tudom, hogy én ma is az vagyok, aki voltam régen. Becsületes magyar kommunista, aki egyenlőséget, igazságot és békességet akar. De ezek?” hangosan kiköpött maga elé a kovács. “Ezek nem tudom mik. Ölik, kínozzák és rabolják a népet. Talán Sztálinisták, vagy mit tudom én. De hogy nem igaz és becsületes kommunisták, az biztos! Mert a kommunista, az én vagyok! Én! Becsületes, békés, igazságszerető magyar kommunista. Ezek? A nyavalya tudja, hogy mifélék. Rablók. Gyilkosok. Tolvajok. Pilla. Ölik és nyúzzák a népet. Rosszabbak a tatároknál”. Nem szóltam semmit ehhez a beszédhez, mert a kommunistaság dolgaihoz nem értettem. Aztán a kovács mondani kezdte magától. “Tudod, amikor az orosz katonákat keresztül vezettem itt a hegyeken, arra gondoltam csak, hogy mentői előbb vége legyen az öldöklésnek. És arra gondoltam, hogy ezek, akik jönnek, szabadságot hoznak és igazságot közénk. Hogy mindenki elmondhatja majd őszintén és becsületesen, amit gondol, anélkül, hogy baja lenne miatta. S az urak a hivatalokban nem lopnak többé s nem lesz szegény ember és gazdag ember, csak ember. Aki annyit ér, amennyit dolgozik s amennyi a becsülete. Ami az elején volt, amikor nálam jártál, az a sok csúnya és véres dolog, arról azt gondoltam, hogy ez még a háborúval jár. Olyan mint az adó, amit meg kell fizetni. Mert az emberek elvadultak a frontokon és minden. S hogy ha majd béke lesz megint, hát megváltozik ez is. De aztán jött a béke és nem változott meg semmi. Idegenek jöttek a nyakunkra, akikről azt sem tudtuk, hogy kicsodák-micsodák és olyasmiket beszéltek, ami minden volt, csak az nem, amit mi becsületes kommunizmusnak gondoltunk. És olyasmiket csináltak, ami minden volt, csak nem igazság. ..” “Első évben én voltam Hévízen a párt elnöke. Az voltam én már régebben is, titokban, de ekkor hivatalosan is az lettem. Múlt télen aztán jött egy fiatal fickó valahonnan Bukovinából, aki még a nyelvünket sem tudta és hozott egy levelet a pártközpontból, hogy ezentúl ő kell legyen az elnök, mert nekem még tanulnom kell az ideológiát. Hát jó, gondoltam, majd tanulok. Aztán tavasszal... tavasszal bekövetkezett a baj”. 117
