The Eighth Tribe, 1978 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1978-06-01 / 6. szám
June, 1978 THE EIGHTH TRIBE 11 MAGYAROK VAGYUNK? A kérdőjel ennek a súlyos tőmondatnak a végén nemcsak azokhoz szól, kik idegen ország földjére sodródva elvesztek már a nyelvi zűr-zavarban. Szól azokhoz is, kik nyelvüket megőrizték ugyan, de szellemben már idegenekké váltak. Szól azokhoz, kik makacsul ragaszkodnak ugyan emlékbeli magyarságukhoz, de amikor áldozatra, tettre, kerül a sor, megtagadják ezt a magyarságot. Azokhoz is, kik magyar mivoltukat úgy viselik, mint valami kényes kiváltságot, mely mindenre följogosít, de semmire se kötelez. Kik klikkekbe külön ülve hasogatják fői a nemzeti lobogót vékony szalagocskákra, melyeket újra egybevarrni semmiféle jelszóval se lehet. De szól ez a kérdés valamennyiünkhöz, kik a magunk hite és meggyőződése szerint magyarok maradtunk, nyelvben, örökségben s talán szellemben is. Lélekben azonban hiányzik már belőlünk az a csodaszer, mely nevelési, gondolkodásbeli, társadalomszemléleti különbségeken felül egy nagy közös seregbe egyesíthetne bennünket, amikor a nemzet jövőjéről van szó. Magyarok vagyunk-e valóban? Irodákban, hivatalokban, gyárakban, szántóföldeken, műtermekben, katedrákon — határokon innen és túl — magyarok vagyunk-e valóban ahhoz, hogy adott pillanatban összedobbanhasson a szívünk s közös ütemre mozduljon kezünk, lábunk, agysejtjeink? Mert ez a pillanat elérkezett. Erdély magyarjait hóhér pallosa alá térdeltette Románia Sztálint és Hitlert utánzó diktátora. S ha valóban magyarok vagyunk, akkor ma nem azon kellene vitáznunk, hogy egymillióhétszázezer magyarról van-e szó, ahogy azt a románok hirdetik, vagy három millióról, ahogy erre bizonyítékaink vannak. Egyetlenegy magyar veszte mindannyiunk vesztesége kellene legyen, ha valóban magyarok vagyunk. Nem azzal kellene töltsük az időt, hogy külön utakon járva melyikünk tett többet, melyikünk nevét kell nagy betűkkel írni, hanem minden pillanatot arra kellene felhasználnunk hogy együtt, közös erőfeszítéssel Erdély magyarjainak jövendőjét véssük bele nagy betűkkel a történelem ma még íratlan kőtábláiba. Ha valóban magyarok vagyunk akkor nem egymásra acsarkodnánk, mint gazdátlan ebek mások szemétdombjain, hanem nyájat őrző komondorok módjára esnénk neki a nyájra törő ordasoknak — határokon innen és túl, beleértve Magyarországot is. Ha valóban magyarok vagyunk akkor van még magyar jövendő, öntudatos, fejlődésre érdemes magyar jövendő, mely megérdemli, hogy szerves része legyen az egyetemes emberi jövendőnek. Ezt kiérdemelni azonban csak együtt lehet és nem külön-külön. Nem egymás ellen, hanem együtt valamennyiünkért, nemzetünkért, magyarságunkért küzdve és dolgozva, ahogy illik. HA VALÓBAN MAGYAROK VAGYUNK. Wcus Albert ☆ ☆ Magyar kiállítás St. Petersburgban A floridai St. Petersburg Bayfront Center-jében március 17 és 19 között rendezték a harmadik évi nagy nemzetközi “Folk Fair” kiállítást, ahol a 32 nemzetiségi csoport között a magyarok is részt vettek és mind a szép népi-nemzeti pavilion jukkái mind az ízletes magyar konyhájukkal az élvonalba kerültek. A kiállításnak a magyar vezetője Nt. Kun Gyula volt, a St. Petersburgi Magyar Keresztyén Egyház lelkésze. Az egyházi gyülekezet tagjai mellett a kiállítás rendezésében még résztvettek a Plant City Magyar Szabadság Kör tagjai a már eddig is jó hírnévre tett ifjúsági ének- és tánccsoportjukkal valamint a St. Petersburgi Hungarian Social Club lelkes csoportja, akik együttesen a Közép floridai Magyar Szövetséget is képviselték. A fárasztó három nap alatt a magyar pavillonban Mrs. Rosette Frommer festőművésznő a derék Köteles házapárral együtt őrködtek a kiállítási anyag Köteles Imréné, Dr. Bognár Kálmán és Mrs. Rosette Frommer íestömüvésznö. !
