The Eighth Tribe, 1977 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1977-05-01 / 5. szám
Page 14 THE EIGHTH TRIBE May, 1977 Dómján Józsefnek (“A fonók” megvásárlása alkalmával) Prófétának küldött az Űr, néped hírét terjeszteni, nevét írni hegytetőkre, tavaszfényben ragyogtatni. Ó az a bús hét fájdalom: Mádéfalva, Temesvára, izzó vassal fényes vették, feszítettek keresztfára. Éjjelednek kárpitján most ragyog csillag ezerszámra, Rózsa Sándor mosolyogva kacsint Tündér Ilonára. Aranyváros a mi hazánk, mese-mese, mágus fája. Te lettél most árva népünk egyetlen egy igazsága. Könnyű László Zádor Jenő Egy fényes, magyar csillag hullott le az égről... Idő előtt ragadta el a halál. Az isteni szikrát, amit magával hozott, bőségszarúvá változtatta, s ez még nem volt kimerítve. Sok, meg nem írott gyönyörű zenekompozícióval rövidítette meg az emberiséget a kegyetlen sors. Termékeny zeneköltő volt. Tizenhárom opera, hetven • szimfonikus mü, zeneversenyek, kórusművek, balett, dalok, nyitányok, zenei szvitek, előjátékok, ötven bölcsődal. Zádor Jenő muzsikált és komponált. Melódia és harmónia árad a zenei kompozíciókból, melyeket az örökifjú mester keresztülkasul átszőtt a szív, az emberszeretet, az őszinteség aranyszálaival és persze, a magyar népzene és népdalok motívumaival. A melódiák szinte záporoznak minden művéből és mégis, ez a zene, a ma zenéje, aminek csak egy magyarázata van: a csodálatos hangszerelés, aminek ő felülmúlhatatlan mestere. A hangszerelés mesteri tudománya tette lehetővé, hogy mindkét lábával a mai időkben állt és muzsikája a mai idők nyelvén dalol. A régi Bartók-Kodály duót, Zádor Jenő trióvá formálta. Ma- és már nagyon régóta: Bartók-Kodály-Zádor trióként ismeretes. Ő lépett az első kettő helyébe, ő vitte tovább, ő volt a letéteményese a magyar hagyományoknak, ő volt napjainkban a legnagyobb, világszerte ismert és elismert zeneszerzőnk. Amerika két évvel ezelőtt ünnepelte kétszázadik születésnapját; az ünnepélyek műsorán egyetlen amerikai zeneszerző sem dolgozta fel Kolumbusz Kristóf történetét. A magyar Zádor Jenő írt oratóriumot arról a Kolumbusz WASS ALBERT ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! Regény (folytatás) Délután volt, mikor a nyágrai irtás tetejéről alánéztem Ilvára. Sok ház füstölgött még. Gépburrogás hallatszott a faluból és néha egy-egy lövés dördült. Mikor sötétedni kezdett, lehuzódtam a Maroshoz, hogy megtudjam, mi történik odaát. Az égerek alatt átláboltam a vízen, éppen a malommal egyirányban. A malom némán állt és sötéten, csak a mellette lévő kis épület ablakából sugárzott valami fény. A faluban akkor már csönd volt, csak egy-egy kutya vonyított a leégett házak körül. Az örményt, akié a malom volt, ismertem jól azelőttről. Szenet adtunk el régebben neki s szén dolgában akartam szólani vele most is. Odalopóztam hát a kis házhoz s benéztem az ablakon. Az örmény egyedül ült a szobájában az asztal mellett. Előtte kis mérleg. Úgy látszott, gabonaszemeket méreget. Az ajtó felé kerültem s megkocogtattam. “Tessék” hallatszott belülről az örmény mély hangja. Beléptem az ajtón. “Adjon Isten minden jót!” “Ránk fér” felelte az örmény az asztal mellől és kíváncsian nézett reám. “Nem tudom ki vagy és mit akarsz, de aki ma még kopog az ajtón, az mind szívesen látott vendég. Ülj le”. Leültem a padra. “Mert látod” folytatta az örmény “ma nem szoktak kopogni az emberek, hanem egyszerűen csak berúgják az ajtót és adjon Isten helyett egészen másképpen kezdik”. Arra kellett gondoljak, hogy én is csak úgy berúgtam az ajtót és én sem adjon Istennel kezdtem, amikor bementem a hévízi kovácshoz. Hallgattunk egy darabig és közben az örmény egyre engem nézett. “Mintha már láttalak volna valahol”, mondotta végül is “csak nem tudom, hogy hol”. “Szenet szállítottunk magának valamikor” feleltem “az öcsémmel. Aztán vadőr lettem a Belcsujban”. “Tudom már” bólintott kopasz fejével a malmos “ti voltatok azok, akik ott fönt éltetek valahol a hegyen. Csuda rossz szenetek volt, de megvettem, mert sajnáltalak benneteket, tudom már. ..” “Most jobbat csinálnék” mondottam halkan és kissé szégyenkezve, mert igaza volt neki, a szenünk nem volt valami jó akkoriban “ha kellene még szén .. .” Az örmény sóhajtott és elgondolkozva vájkált a buzaszemekben, melyek apró kis zacskókba gyűjtve a mérleg körül állottak. “Tüdőd” kezdte “igy volt ez: először jöttek az oroszok és végigdulták a falut. Mindegy, hogy szegény volt-e, vagy gazdag, magyar, vagy román. Végigdulták azok minden házat és minden pajtát és elvitték ami megtetszett nekik. Aztán jöttek a románok és azok már csak a magyarokat dúlták végig. Vertek, gyilkoltak, meggyötörték az asszonyokat és elmentek ők is. Aztán egy darabig nem történt semmi. A románok folytatni akarták ott, ahol négy évvel ezelőtt abba hagyták. Tegnap este rámentek a magyarok házaira, felgyújtottak sok 73
