The Eighth Tribe, 1977 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1977-04-01 / 4. szám
April, 1977 THE EIGHTH TRIBE Page 15 Edit vezetik, s bár ottlétünkor még csak egy hónapja kezdték el ottani működésüket, máris nagy szeretetnek és bizalomnak örvendtek a kedves öregek között. Nem is csoda, hiszen csaknem éjjel-nappal azon munkálkodnak, hogy az Otthon lakói minden kényelmet, jó táplálkozást s általában kellemes körülményeket biztosítsanak, ami a látottakból ítélve teljes mértékben sikerül is nekik. Az otthon mindenféle gyógyterápiára is fel van szerelve és 24 órás képzett ápolónői szolgálattal rendelkezik, orvos pedig hetenként kétszer, de szükség esetén többször is látogatja. Férjemmel együtt — aki 1970-ig Los Angeles Szociális Szolgálata keretében mint felügyelő dolgozott s így sok hasonló jellegű otthont látott — csak azt mondhatjuk, hogy le a kalappal az Amerikai Magyar Református Egyesület és annak vezetősége előtt, akik a magyar árvák és öregek részére faji és felekezeti megkülönböztetés nélkül ilyen két otthont — igazi otthont — akartak és tudtak biztosítani! Meglátogattuk a rendkívül modern sok szörnyűséget, mint egy adót, amit fizetni kell azért, hogy a szegény emberek paradicsoma elkövetkezzék a földön. “És vájjon elkövetkezik-e igazán?” kérdeztem tőle. “Igen” felelte határozottan a kovács “ez biztos. A kommunizmus a világ békességét akarja és a szegényember boldogulását. A kommunizmusban mindenki egyenlő és mindenki annyit és, amennyit dolgozik. A kommunizmus ..“Ilván ma éjszaka magyarokat öltek” szóltam bele a szavába. A kovács sóhajtott. “Nagypéntek nélkül nincs föltámadás ... ez szomorú, de így van. És ami a feleségedet s a kicsi fiadat illeti, ne hidd, hogy én valamit is ... én ott se voltam, nem is hallottam róla. Én fönt a plájon vezettem keresztül őket és ha tudtam volna, hogy ebből valakire szörnyűséges baj származik ... én csak azt akartam, hogy a háborúnak hamarabb vége legyen és kevesebb vér folyjon . ..” Még beszélt, de én már nem figyeltem oda. Arra gondoltam, hogy milyen különös az élet. Mindenki tesz valamit, ezerminden történik és mégsem hibás soha senki. Később kijött az asszony is és megállt a tornácon. “Gyüjjenek frustukolni” szólt oda nekünk. A kovács megmozdult. Én is fölálltam. “Hát akkor adjon Isten minden jót” mondottam és kezet nyújtottam neki. “Gyere, egyél velünk”. “Most nem lehet” feleltem “most nem” Aztán mentem. A kovács ott állt az udvaron és szomorúan nézett utánam. így volt ez. És most ha visszagondolok reá, azt kell mondjam: így lehetne valahogy eligazítani a háborúk dolgát is. Mert lám, nekem azt mondták: a hévízi kovács vezette Belcsujba az oroszokat, akik Anikót megölték. S én azzal mentem át Hóvízre, hogy megölöm érte a kovácsot. Vájjon ha minden ember, aki meg akarja ölni a másikat, előbb leülne vele egy farönkre és beszélne vele egy órát, úgy mint én .. .? vájjon ha azok, akik a háborúkat csinálják, elmennének előbb egymáshoz és elmondanának egymásnak mindent, ami az eszükbe jut, ami fáj bennük és amit a jövendőről gondolnak?.. .? Talán háborúk nélkül is meg lehetne oldani az emberek és országok dolgait, mint ahogy én is háború nélkül elintéztem magammal és a kováccsal, de elsősorban mégis magammal, ezt az én szörnyűséges nagy dolgomat azon a napon. Az erdőkön át haladtam hazafelé. Talán éppen azon a csapáson, amelyiken a kovács vezette át akkor az oroszokat. Hazafelé. Milyen furcsa szó ez. Egy kaliba várt csak reám a Korbulyban, más semmi. Senki. Csak egy rossz kaliba, egy fűrész és egy balta. És egv élet, amit vinni kellett tovább, mert a testem enni kért, vackot követelt magának és nem törődött azzal, hogy a szemem üresnek látta a világot és belül, magamban, úgy éreztem, hogy az élet régen befejeződött. felszerelésű, jelenleg már a Bethlen Otthonon kívül működő Bethlen Nyomdát is, melynek Chomos Sándor a vezetője A nyomdából nemcsak sok, szép kiállítású magyar könyv kerül ki, de szerkesztésében jelenik meg a kétnyelvű “Nyolcadik Törzs” (“Eighth Tribe”) című folyóirat is; jó ötlet s igen hasznos megrendelni azok részére, kiknek családtagjai nem tudnak magyarul beszélni, vagy olvasni. Nem kell azonban ahhoz még magyarnak sem lenni, hogy az ember visszakívánkozzon Ligonierbe, bár a magyarokat — különösképpen a dunántúliakat — még a táj jellege is az elhagyott hazára emlékeztetheti! Igen, a táj a Dunántúlra emlékeztet lágyan hullámzó, erdőborította dombjaival, füves lankáival, de a házak persze mások: szebbek, nagyobbak, gazdagabbak. Míg kocsival jártuk a vidéket szinte úgy tűnt, hogy minden háznak külön dombocskája van s a táj és emberi települések mindenütt egymást kiegészítő, harmonikus egészet alkottak. Akármerre mentünk, a környék mindenütt elbűvölő volt; valóban azt hiszem, hogy ez a szó illik rá a legjobban, mert a természet szépsége itt nem lenyűgöző, mint a Grand Canyonban, vagy California Yosemite National Parkjában, hanem csaknem meseszerű: szinte azt várja az ember, hogy valamelyik ligetből nimfák s az őket üldöző faunok szökkenek elő. Manapság ugyan csak kis csikók száguldoznak a füves lankákon s legfeljebb őzek ugranak elő az erdőből, de az egész vidék ma is azzal a hatással van az emberre, mint annakidején az amerikai elődökre, akik az államot Sylvanianak, azaz ÍFilliam Pennröl, az állam nagy szülöttéről Pennsylvaniának nevezték el. A Nyolcadik Törzs köszönettel vette a Kalifornia Magyarság ismertettő cikkjét a Nyolcadik Törzs jelentőségéről az Amerikai Magyarság életében. A Nyolcadik Törzs szerkeztősége mindig azon a véleményen volt, hogy semmi üzleti ellentétben nincs az amerikaimagyar politikai lapokkal, ők szolgálják az amerikai magyarságot magyar nyelven az ő módjukon. A Nyolcadik Törzs szolgálja azokat a már itt született, magyar nyelvet nem értő magyar származású amerikaikat. Magyarul értő olvasóink figyelmébe ajánjuk A Kalifornia Magyarság heti lapot, címe: 105 S. Webster Ave., Los Angeles, California 90004. Előfizetési ára $10.00 évenként. 72 folytatjuk —
