The Eighth Tribe, 1977 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1977-11-01 / 11. szám
November, 1977 THE EIGHTH TRIBE Pago 17 Dr. Bognár Kálmán: Megemlékezés Október 23- ról és az Aradi Vértanúkról Sarasota, Florida-ban. WASS ALBERT ADJATOK VISSZA A HEGYEIMET! Az “Amerikai Magyar Petőfi Kultúregyesület” október hó 9-én tartott ünnepi közgyűlésen emlékezett meg az 1956-os Októberi Magyar Forradalomról és a 128 évvel ezelőtt ártatlanul kivégzett magyar mártírokról — az aradi 13 tábornokokról —, akik az ottani vesztőhelyen vértanuskodtak életükkel a magyar szabadságért. Az ünnepi közgyűlést a magyar himnusz eléneklése után, protestáns istentisztelet vezette be. Imát mondott és rövid történelmi viszszapillantást adott Nt. Kun Gyula, a St. Petersburgi Magyar Keresztyén Egyház vezető lelkésze ezekről az eseményekről, kihangsúlyozva a magyar egységnek sohasem nagyobb fontosságát, mint ami most szükséges. A helybeli Salvation Army kis kápolnájában történt istentisztelet után Szűcs Pál, a sarasotai magyar egyesületnek a volt elnöke mondott magasszárnyalású ünnepi beszédet az 1956-os eseményekről, azok előzményeiről, valamint a most érezhető utóhatásairól, ami kétségtelenül elviselhetőbbé és sok tekintetben kedvezőbbé tette a magyar életet odahaza, mint amilyen volt a Forradalom előtt, a vesztettháború után. A kitűnő szabad előadó a saját életéből vett példákkal is alátámasztotta a kihangsúlyozottakat és utalt arra is, hogy a széthúzás az emigrációban mennyire nem használ az ügyünknak. A nagy tetszéssel fogadott előadás után Dr. Bognár Kálmán adott talán nem mindenki által ismert történeti helyzetképet az elbukott Szabadságharcunk végnapjairól; 1949 augusztusáról, és hiteles történelmi adatokkal mutatott rá Görgey Artúr fővezér szerepére is, akit a múltszázadbeli közvélemény nagy része — teljesen indokolatanul —, árulónak bélyegzett, pedig csak — mai szavakkal elve — reál politikus volt! Kímélte a magyar vért: a szükségessé vált fegyverletétellel elkerülte a további felesleges vérontást... Több közérdekű bejelentés után a sarasotai magyarok elhatározták, hogy november havi közgyűlésü-Regény (folytatás) Sok-sok ilyen házat láttunk már az utolsó hónapokban, üres, kifosztott, néma házat, szinte megszoktuk, hogy vannak ilyen házak. És az én számomra nem is volt meglepő, az a ház ott, csak éppen szomorú volt, mert tudtam, hogy az a ház valamikor a zászlós úr otthona volt. De a zászlós urnák bizonyára más volt ez a ház, úgy üresen és halottan, más mint nekem és más mint azok a többi házak, amelyeket ugyanígy láttunk. Nem csupán azért, mert nem szóltak az ágyuk és a géppuskák és semmi háborús zaj nem volt, nem csupán azért, mert a hold olyan babonásan világította meg a falakat és a törött cserepeket a földön és a tücskök messze a mezőkön és lent a völgyben a békák olyan békésen és szépen és szomorúan muzsikálták a békességet... a zászlós úr az otthona előtt állott és én arra kellett gondoljak, amikor én is ott álltam a Belcsujban, azon az esős őszi éjszakán, hogy lassan megtelt könnyel a szemem. Aztán a zászlós úr lassan fölment a tornác lépcsőjén. Nagyon lassan. Alig emelte a lábát. Csak éppen hallani lehetett, ahogy léptei alatt megcsikordult a lépcsőkön a szemét. Egy darabig még láttam a tornácon állani, födetlen fejét megvilágította a hold. Sokáig állt ott. Aztán egy idő múlva nem láttam többé. Akkor leültem a küszöb kövére és vártam. Néztem a holdvilágos, halott, kifosztott udvart és azt gondoltam: itt valamikor úriemberek éltek. Nem nagy urak, csak éppen úriemberek, abból a fajtából valók, akiknek apjuk is, nagyapjuk is együtt élt a földdel, ezzel a földdel, ami itt van kereken a domboldalukon és igy ők sem tehettek egyebet, mint tovább vitték az életet, ami apjukról maradt. A föld életét, a munkát, a vesződséget marhával, vetéssel, szántással, aratással, a gondokat és az örömöket és közben maguk is hozzánőttek ezekhez a földekhez, istállókhoz, ehhez a házhoz, a lépcsőkhöz, a falakhoz, a benne lévő sok mindenféléhez, hozzá nőttek, mint ahogy a fák hozzá nőnek lassan a maguk gyökereivel a föld egy darabjához s ha ezek a fák dőlnek, velük szakad a földnek egy darabja is. Erre gondoltam. És arra még, hogy a nagy fákat mind kidöntötték most, a ravasz lopok és a rest senkik, akik irigyelték a munka eredményét, mert ők maguk nem dolgoztak soha olyasmit, aminek jó nyoma maradjon a földön. Kidöntötték hát a nagy fákat, hogy ne árnyékolják be a földet s legyen helye a gyomnak. Hát jó, majd nőnek a gyomok, gondoltam, de a gyomok élete rövid s mi lesz, ha védelem nélkül marad a föld s nem védik többé a fák nap ellen és viz ellen és szél ellen? Mi lesz akkor a földdel? És mi lesz az apró növényekkel, ha kiszikkad alattuk a talaj és nem lesz többé miben megkapaszkodjanak a csirák? Mert árnyékot 86
