The Eighth Tribe, 1977 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
Page 14 THE EIGHTH TRIBE January, 1977 WASS ALBERT: Évvégi beszámoló — Újévi köszöntő Magyar Szemmel Mint az Erdélyi Világszövetség 1976- ra megválasztott elnöke és az Amerikai Magyar Szövetség kultúrosztályának elnöke még az év elején benyújtottam egyegy gondosan kidolgozott munkatervet mindkét intézményhez. Ezek a munkatervezetek magukban foglalták mindazokat a tennivalókat, melyekről úgy éreztem, hogy megvalósításuk nem csupán szükséges és időszerű, de kellő összefogással lehetséges is. Sajnos tévedtem. Az Amerikai Magyar Szövetséghez benyújtott és az igazgatóság által jóváhagyott “bicentenniális” programból, pénzhiány miatt, semmit se sikerült megvalósítani. Az Erdélyi Világszövetség számára előirányzott munkatervből pedig mindössze a Nánay Júlia “Transylvania, the Hungarian Minority in Rumania” című könyvének a kiadását tudtuk elvégezni, Nyárády Elemér honfitársunk példás áldozatkészsége által, amiért illesse őt ezúton is külön hála és köszönet. Amint már tudvalevő, a június hónapban szép kiáltásokkal indult közös erőfeszítésünk, hogy a román kormány magyarellenes tevékenységeit Erdélyben lefékezzük és az erdélyi magyarság számára legalább azokat a szabadságjogokat megszerezzük, melyeket úgy a békeszerződések, mint a román köztársaság alkotmánya írásban biztosítanak, kellő felkészültség hiányában kudarcot vallottak. Október folyamán Románia újra megkapta az amerikai kormánytól a kereskedelmi kedvezményeket egy újabb esztendőre, anélkül, hogy az erdélyi magyarság helyzetén valamint is könnyített volna. Vádjainkra a román kormány hatalmas példányszámban szétküldött könyvvel felelt, mely könyv hamis adatokkal, hamis satatisztikával és a legarcátlanabb szemfényvesztéssel igyekszik elhitetni a világgal, hogy Erdély “maroknyi” magyarjainak soha a múltban olyan jó dolguk nem volt mint ma. Ugyanakkor a román emigráció panaszt emelt ellenünk az Egyesült Államok kormányánál, hogy “revizionisták” vagyunk, míg bizonyos magyar körök, New Yorkból és Chicagóból azzal vádoltak, hogy “túlsókat kívántunk”, “megharagítjuk a románokat” és ártunk ezzel a “román-magyar jóviszony” kialakulásának. (Hogy miféle “jóviszonyt” féltenek, arról fogalmam sincsen, mivel tudomásom szerint ilyesmit még félévszázad alatt se sikerült kialakítani.) A mi kötelességünk tehát az kell WASS AI,BERT ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! Regény (folytatói) És ahogy úgy elmondta az egészet, olyan egyszerű volt és olyan természetes hogy szinte csodálkozni lehetett volna azon, ha nem úgy történik minden. De én nem csodálkoztam. Nem is szörnyűlködtem. Nem sírtam es nem vertem fejemet a falba és nem átkozódtam. Még csak az öklöm se szorult össze és a fogaim se csikordultak meg. Csak álltam és hallgattam az apósom szavait és szinte nem is figyeltem már a szavakra. Aposom pedig ült az ágy szélén, csupasz sovány lábai elé nézett a repedt deszkapadlóra és mondta, mondta. “Valami negyvenen lehettek, azt mondják... toprongyosak és gonoszarcuak, mint az emberré lett ördögök . . . Mikor másnap odaértem, még füstölögtek a gerendák . . . Hogy miképpen leltem meg őket, azt jobb, ha csak én tudom. Te ne kérdezd . . . jobb. Gödröt ástam nekik és beletettem őket a gödörbe. Egyedül voltam ... és jobb volt az úgv, hogy egyedül voltam. A sírjukra keresztet tettem, jelnek, hogy megtalálhasd, ha . .. Hát hazatértél, látom. Gondoltam, nem térsz haza te sem és talán jobb lett volna úgy . . . neked is. De hazatértél. S én most elmondottam neked, amit el kellett mondanom. Többet te ne kérdezz, mert ... mert jobb, ha nem kell feleljek arra, amit kérdeznél ... hát igy. S akik még azt mondják, hogy ez háború, azoknak mondd azt, hogy ez a világ vége . ..” Ennyit mondott az apósom, ott a felsötét szobában, az ágyon ülve. És én nem kérdeztem többet és ő nem kellett feleljen. Aztán kimentem a házból s az ajtót betettem magam mögött. Úgy tettem be, mint aki sötétben maradt s betesz maga mögött egy ajtót. V. Az első ember, akinek tovább adtam apósom üzenetét a világ végéről, Durkás volt, az öreg. Nem tudom, mennyi idő telt el közben. Egy nap? Két nap? Több? Arra eszméltem föl, hogy ott ülök a Belcsujban, frisen ásott földön, egy vékony kis fakereszt mellett és éhes vagyok. Fájni kezdett a gyomrom az éhségtől és éreztem, hogy arcomon a bőr szárad rá a csontjaimra. Körülnéztem és megláttam azt a rút fekete halmot a tisztás közepén. Szél kavarta a halom tetején a pernyét és a szél süvöltött. A szürke égből hideg cseppek hulltak és rettenetesen józan volt minden és élő. Csak az a fekete halom nem élt és a frissen ásott föld, amin ültem. És éhes voltam. Végigkotortam üres zsebeimet valami ennivaló után. Ázott volt a 65
