The Eighth Tribe, 1976 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1976-06-01 / 6. szám
June, 1976 THE EIGHTH TRIBE Page 15 Truszka Tivadarék-nak megszületett első unokájuk. Leányuknak, Magdolnának Mrs. Jessi Holmesnak kisfia született. Gratulálunk Holmes és Truszka családoknak. • Szarka József és neje Aranka esküvőre készülnek. Legidősebb leányuk, Lynne és James V. De Vincentis augusztus 7-én tartják esküvőjüket a McKeesport-i Független Magyar Református templomban. Sok boldogságot kivánunk az ifjú párnak. • Youngmayer Marian, a Carlow College “Dean’s List” növendéke és Dr. Mécs András fogorvos a Szent Anna Római Katolikus Templomban tartja esküvőjét augusztus 7- én. Sok boldogságot kivánunk a tehetséges fiatal párnak. Dr. Tuba Istvánná Ft. Dr. Fűzér Julian 35 éves lelkészi jubileuma Pappásze;.« lésének 35. jubileuma alkalmából május 15-én diszbankett keretében ünnepelte szeretett plébánosát, Ft. dr. Füzér Julian ferences-atyát a New Brunswick-i Szent László római katolikus egyházközség népe. Ft. Fűzér Julián 1915. május 30- án született. Pécsen végezte középiskoláit, majd Jászberényben és a római St. Anthony Egyetemen folytatta theológiai tanulmányait 8 szerzett diplomát. Rómában, 1941. július 13-án szentelték pappá. Tanulmányait továbbfolytatva, 1946- ban a római Gregorian Egyetemen filozófiai doktorátust nyert. 1947- ben jött Amerikába s itt előbb segédlelkésze volt a Roeblingi Holy Assumption egyházközségnek, majd 1947-től 50-ig a Milwaukee, Wisc.-i Szt. Imre egyháznak volt a pásztora, ahonnan vizzajött Roeblingba s mint az egyházközség plébánosa és a Rend itteni taresték határait. Annyit tudok csak, hogy egyszer szétfutott köztünk a hír, hogy a románok átálltak az ellenséghez és akkor sokan káromkodtak és szidták az árulókat, sokan suttogni kezdtek arról, hogy a háborúnak most már vége lesz hamar, én pedig öcsémre gondoltam, aki megmondta volt két éve ott a belcsuji kaliba előtt, amikor a tönkön ültünk, hogy műnk s a románok nem lehetünk barátok soha. Aztán egy éjszaka jött a parancs: hátra. A főhadnagy úr hozta ki közénk a parancsot, sápadt arccal és felkötött karral. “Hova?” kérdeztük tőle. “Hátra” mondotta “be a hegyek közé”. “Mért?” “így parancsolják a németek”. Keserűség szorította össze a torkunkat. A németek. Nekik könnyű. Nekik még messze van a hazájok. Nekik ott túl a hegyeken éppen olyan idegen marad a föld, mint itt. Harctér, semmi már. Ahol lehet rombolni, égetni, pusztítani, lökdösni az arcvonalat erre-arra. Nekik még messze van a hazájok. Keserűség mart mindannyiunkat. Volt, aki kiköpött és ocsmány káromkodással a németeket szidta. “A hegyek gerincén van az országhatár, fiuk” mondotta a főhadnagy úr, “azon túl egy tapodtat sem megyünk visszafele, ezt megígérem nektek”. Fönt a Kelemen-Cserbükk tetején vetettük meg a lábunkat megint. Csákánnyal vágtunk födözéket a sziklákba magunknak. Tudtuk, hogy az ország határán vagyunk s alattunk már a mi falvaink vannak. És emlékeztünk reá: a főhadnagy úr megígérte, hogy onnan már egy tapodtat sem megyünk visszafelé. És ezzel vigasztaltuk egymást: “a főhadnagy úr megígérte!” Másnap már láttuk az oroszokat jönni. A keskeny hegyiutakon páncélosok másztak fölfele, mint valami nagy laposhátú bogarak és mi elszoruló szívvel néztük őket onnan fentről és a főhadnagy úr azt mondta: “nem baj fiuk, jön az új német fegyver! S innen már egy tapodtat sem megyünk visszafele!” És mi hallgattuk a páncélosok távoli dübörgését és az új fegyverről beszéltünk, ami jönni fog és megmenti a falvainkat. A Cserbükkön már rőt levelük volt a fáknak és én arra kellett gondoljak, hogy az üverekben bőgnek már a bikák. Másnap este lőni kezdtek bennünket az oroszok aknavetőkkel. Lőttek egész éjszakán keresztül. Néha megpróbáltak az állásaink közelébe jutni, de a géppuskáink mindannyiszor elkergették őket. Következő nap lőttek tovább. Harmadik nap megint. A negyedik este beborult az ég és megeredt egy csöndes őszi eső. Olyan sötét lett, hogy kinyújtott kezét nem láthatta az ember. És akkor ránkszakadtak az oroszok. 54 — folytatjuk
