The Eighth Tribe, 1976 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1976-05-01 / 5. szám
Hungarian Resoareh Center P. Ö, Dox lOoit ilew Brunswick, iff, J. 06903 Page 16 — De ismernem kellene az ügyét, hogy tudjak hozzá szólni — tapogatóztam. Pólya Jóska elkomorodott. — Elég cudar ügy! ... Válók az asszonytól. — Elment a szépesze? — rivallok rá. — Az ezután válik meg — legyezi a lovait az ember. — Ha meghót vóna, még a kicsi körmivel is ki kellene ásnia, amilyen szép, ügyes asszony a maga felesége. — Hallod-e Sármány? — rikkant oda büszkén a lovának Jóska. — Miféle szamárság miatt kaptak össze? — Jól es mondja. Szamárság... Hogy nem fiú lett, hanem leánka... Már a gyermek, aki született, tudja-e?... Hirtelen mérgü ember vagyok. Én biza ágyastól feltettem az asszonyt a szekérre, s haza vittem az anyjához. Nem hiszem, hogy ne hallotta volna. — Hallottam valamit. —- Hát ezért. Holnap kéne, hogy legyen a tárgyalás. — Az nem megy olyan könnyen. Ki az ügyvédje? — Zoltány urfi. — No, majd érdeklődöm nála. Közben megérkeztünk a malacokkal a fogadóba “Tajfel ur”-hoz. Azért Tajfel ur, mert ez a szójárása, hogy: “Ich bin ein armer Teufel.” Ami pedig egyáltalán nem igaz, mert akinek olyan bora van, mint neki, az nem szegény ördög. Különben rendes vendéglő, külön színnel a szekereknek, külön a masináknak. Szoba is kettő van: a korcsoma, s az “étteröm”. A népeknek egy ügyes, ropogós falusi leány hordja az italt, az uraknak “kisasszonyuk” van, de akinek pénze van, az éjfél felé meg szokta cserélni a két “virágot”. — Mikor indulunk haza? — kérdezem a szekeresemet, hogy ahhoz THE EIGHTH TRIBE tartsam magam. — Csak végezze a dolgát! Amig a különböző megbízatásoknak eleget tettem, már estére hajlott az idő. Csak a Tajfel ur kapujában jutott eszembe, hogy a Pólya Jóska dolgát teljesen elfelejtettem. Majd mondok neki valamit, vigastalódom, különben is mért avatkozzék az ember a más családi ügyébe. Csak úgy szemmel megállapítom, hogy a lovak ropogtatják a szénát az “állás” alatt, tehát nem hagyott itt az én emberem. Hirtelen falok valamit, hogy legyek készen ha indulunk. Le is telepszem egy kis kerek asztalhoz. Tajfel ur előzékenyen és mosolyogva siet oda. — Kit látnak szemeim! — mondja németül és mindjárt beszédbe elegyedünk. — ügy látszik, megent a nemzeti párt jön Ü véli Tajfel ur. — Jöhet akárki! — legyintek apatikusan a politikára. — Ja, wir Minderheiten! — sóhajt Tajfel ur és bort loccsint, amig elkészül a vacsora. Éppen azt fejtegetjük, hogy lesz-e infláció, mikor nyílik az ajtó, s béduvad rajta Pólya Jóska a feleségével, a saját és ellenfele ügyvédjével. A válóper tanúi is előkerülnek. — Tessék, tessék! — nyitja a külön szobát Tajfel ur. Jóska mellém orozkodik és boldogan megdöfi az óldalamot. — Kibékülénk! — Okosan tették! — dicsérem. — De csak most az egyszer! — kottyant bele az asszony. — Ha még egyszer úgy talál csinálni velem, nincs az a vagyon ... Akkor költözzék hozzám! — mondja gavallérosan az ügyvédje. — Netene! — büszkélkedik Pólya Jóska. Nekiültünk a békevacsorának. A fiatal, piros-ropogósra sült malacpecsenye kitűnő. Küküllőmenti May, 1976 bor mellett éltetjük az “uj párt”. Éjfél körül még köszöntőt is mondok rájuk. Tetszik. Hogyne tetszenék. Pólya Jóska is, Tajfel ur is ragyognak a megelégedéstől. Alig akar szétoszlani a társaság. Szerencsére az egyik ügyvéd után küld a felesége, mire a másik ajánlkozik, hogy: “Vállalom a képviseletet!” — Ne menj! — Maradjon, doktor ur! — biztatja Pólya Jóska is. — Úgy sem válók el soha többet az életben. Az asszony szerelmesen dől hozzá a melléhez, s azalatt az ügyvéd megszökik. Fene tudja, hány óra lehetett, mikor felültünk a szekérre. Már a falu végén jártunk, mikor felzökkentett a szekér a szundikálásból. Akkor jutottak eszembe a malacok. Mint gondos gazdahátra nézek a saraglyába, s akkor látom, hogy malacnak hirehelye sincs. — Hó, Jóska! Baj van! Ellopták a malacokat! —-Lopták a fenét! — morog hátra Jóska. —- Nézze meg jól, mert ott kell, hogy legyenek! —-Itt nincsenek! — matatok a setétben. Az asszony teszi magát, mintha aludnék. Pólya Jóska pedig kuncog az ülésen. —• Nem es lehetnek, mert az este megevők őket! ... — Megettük? — Azokat meg! .. No ne busujjon. majd ellátom én a tekéntetes urat malacokkal.. . Gondoltam, mért kacagtassa magát az egész faluval két ilyen példa, tetves malac miatt... —o— Rossz fiú apjának koporsó szege. * Veszteg álló víznek, hallgató embernek nem kell hinni.
