The Eighth Tribe, 1976 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1976-09-01 / 9. szám
September, 1976 THE EIGHTH TRIBE Page 15 mögé, anyagi segítséggel, szellemi erővel, szavazattal vagy nem? Mert mint minden igazi siker, ezen a teljes összefogáson múlik majd ez is. „ A “Könnyű for Congress” elnevezésű lelkes kis magyar csoport (19437 De Havilland Court, Saratoga, Calif. 95070, Tel.: 446-0702.) máris keményen dolgozik az első komoly amerikai magyar győzelem érdekében. Mondhatjuk azt is, hogy egy új honfoglalásnak ez lehetne az első sikeres lépése. Mondhatjuk azt is, hogy az amerikai magyarságnak, mint magyarságnak ez lehetne az első jelentős tette az új világban. Mert sem szobrok, sem könyvek, sem egyetemi katedrák, sem sport sikerek együttvéve nem tehetnek annyit a magyar jövendőért mint egy ilyen politikai pozició Washingtonban, a világ legbefolyásosabb országának parlamentjében. Bizony, próbatétel előtt állunk mindannyian, magyarok. Ha széthúzó, gáncsoskodó természetünk és egyéb gyöngeségeink miatt nem álljuk meg ezt a próbát, orcánk bizony pirulni fog, valahányszor gyermekeink szemébe nézünk. S nem lesz jussunk többé arról beszélni, hogy mivel is tartozik nekünk magyaroknak a világ. Az érvényesülési lehetőséghez jussunk van nekünk is mint bárki másnak. De semmi egyébhez. Ha ezt elszalasszuk: nem vádolhatunk érte senkit, csak magunkat. ŐSZI HANGULAT Ma is olyan minden mint tavaly; Fakó napfény vibrál a lombokon, A hűvös szél meg-megrázza és Mi együtt ülünk itt a dombokon. Úgy fáj ez a halvány őszi sziget, Szemünk a messzeségben kutat, — A réten úgy csillognak a színek, Mint végtelenbe vesző útak. Könnyű László HBA HÍRADÓ Az HBA (lásd a Nyolcadik Törzs 1975 novemberi számában a 2-ik oldalt) első tervei közé tartozik az ossz magyarság és a magyarok kezében lévő üzleti vállalkozások felmerése és egy computerizált név és címjegyzék felállítása. A cél, hogy minden magyart elérjünk hasznos információkkal. Kérjük olvasóinkat, hogy vegyenek fáradságot ahhoz, hogy írják le ismerőseik nevét és címét, ne csak a közvetlen környezetükből, hanem az egész szabad nagy világból és azt küldjék el a következő címre: Hungarian Business Association 7129 Saitsburg Road Pittsburgh, Pa. 15235 annyira összepréselt belül a kétségbeesett rémület. “Hát mit kellene tenni, százados ur, kérem? Nem lehet segitni már? Ha mind belehalunk is, csak otthon ne . . .” Szinte haragosan vágott a szavamba. “Mind belehalni, azt igen, azt tudtok. Nem gondolod, hogy ha mind belehaltok, akkor nem marad magyar? Nem fiam, segíteni már nem lehet. Már csak annyit lehet még tenni, hogy az ember véget vet ennek az értelmetlen °ngyilkolásnak, leteszi a fegyvert, leveti az egyenruhát és haza megy. És igyekszik otthon menteni, amit még lehet. És igyekszik elviselni azt, ami jő. És igyekszik, hogy valahogy megmaradjon a család, a magyar élet, a magyar gyermek és a magyar jövendő. Ahogy lehet. Érted, fiam? Ahogy majd lehet. .“De ha egyszer kieresztjük a fegyvert, százados ur, akkor talán soha többé, nem markolhatjuk meg! Én ezt tudom!” “Honnan tudod?” “Székely vagyok, százados ur, kérem, én ezt tudom.. . !” A százados hallgatott egy ideig, aztán megkérdezte. “És ha nem jut többé fegyver a kezetekbe, az baj?” “Baj bizony, nagy baj”. “Miért?” “Mert akkor végünk van nekünk. Akkor kipusztitanak rendre mind egy szálig! Én ezt tudom . . .” Kicsodák, te?” A százados hangja türelmetlen volt. Ránéztem. “A világ. A többi népek. A románok, meg az oroszok, meg mindenki, aki ránk teheti a lábát!” A százados ur legyintett. “Ugyan. Azok az idők elteltek már fiam, amikor egy népet ki lehetett irtani. Ma már a civilizáció összébb kalapálta az emberiséget. Van nemzeti jog, van szabadságvédelem és demokrácia és nemzetközi egyezmények védik a kis nemzetek emberi jogait. . .” így beszélt a százados ur és én hallgattam. A hold egyre följebb hágott és olyan volt tőle az erdő, mintha kisértetek kertje lett volna, félelmetes és hátborzongató. Soha nem éreztem még ilyennek az erdőt és tudtam, hogy ez azért van, mert valami rettenetes csapás szakadt reánk és mi csak vonaglunk alatta, mint a kisértetek, akik már nem élők ugyan, de még nem eléggé halottak ahhoz, hogy nyugodni tudnának. Később adott még egy cigarettát, aztán fölállt. “És a százados ur mért nem ment még haza ? ?” kérdeztem meg tőle. “Mert nekem az a kötelességem, hogy benneteket gyógyítsalak”. “Lássa” mondottam “nekünk meg az a kötelességünk, hogy verekedjünk s meghaljunk a hazáért”. “Nektek az a kötelességtek, fiam, hogy éljetek és dolgozzatok a családotokért és a magyar jövendőért” felelte szigorúan és keményen s azzal ott hagyott. Én még sokáig hevertem nyitott szemmel és néztem föl a csillagokra, amelyek békések voltak és szelidek mint mindig és arra gondoltam, hogy 60 folytatjuk —
