The Eighth Tribe, 1976 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1976-08-01 / 8. szám
August, 1976 THE EIGHTH TRIBE Page 15 H B A HÍRADÓ Az HBA (lásd a Nyolcadik Törzs 1975 novemberi számában a 2-ik oldalt) első tervei közé tartozik az ossz magyarság és a magyarok kezében lévő üzleti vállalkozások felmerése és egy computerizált név és címjegyzék felállítása. A cél, hogy minden magyart elérjünk hasznos információkkal. Kérjük olvasóinkat, hogy vegyenek fáradságot ahhoz, hogy írják le ismerőseik nevét és címét, ne csak a közvetlen környezetükből, hanem az egész szabad nagy világból és azt küldjék el a következő címre: Hungarian Business Association 7129 Saitsburg Road Pittsburgh, Pa. 15235 egyszerre csak egy szélesebb patakhoz értem és megláttam egy sor embert, ahogy lassan haladtak a patak mentén alá. Az én ruhámat viselték, csak annyit láttam, más semmit. Azt hiszem, kiáltottam valamit feléjök, de nem hallottam a saját hangomat. Csak azt tudom, hogy futni akartam még, de megbotlottam valamiben és elestem. Aztán nem emlékszem, hogy tovább mi történt. Mikor magamhoz tértem, egy tisztáson feküdtem a földön és a vállam sajgott. Körültöttem többen feküdtek még és nehány ember kötszerekkel a kezében járkált közöttünk. A vállamon kötés volt, a fejemen is és a derekamon is. Szomjúságot éreztem, mintha az ajkaim hasadtak volna szét a forróságtól. “Hé!” akartam kiáltani “vizet adjatok!” de nem ismertem rá a hangomra. Csak valami nyögés szakadt ki a számon, mintha a nyelvem bedagadt volna. . Valaki odajött hozzám és láttam, hogy századosi rangjelzése van. Egy orvos-százados volt. “Mi a baj?” kérdezte. “Vizet” nyögtem ki nagy nehezen a szót. A százados odaszólt valakinek és egy kulacsot nyomtak a számhoz. Talán életemben nem ízlett még viz olyan jól, mint akkor. A százados lehajolt hozzám és fejcsóválva kérdezte: “Hát érdemes volt? Ember, ember, hát érdemes volt?” Akkor még nem tudtam, hogy mit akart ezzel mondani és nem is nagyon értettem a szavait, mert valami rettenetes álmosság fogott el újra. Nem tudom, mennyi ideig aludhattam ott a földön. De amikor fölébredtem, csillagos éjszaka volt és a hold éppen kelőben a fenyők mögött. Ereztem arcomon a harmatot és ez jól esett. Megmozdultam. Szerettem volna átfordulni a másik oldalra, de vállamba belenyilalt a fájdalom és ettől felnyögtem. A hangra valami megmozdult a közelemben és az éjszaka sápadt világosságában egy embert láttam, aki az alvók között lassan felém jött. A fejemmél megállt és lehajolt. “Ébren vagy?” “Igen”. “Fáj valami?” “Hát bizony.. .” Az ember felsóhajtott. “Emberek,, emberek . . . hát érdemes volt ennyi nyomorúságot magatokra venni.. .?” Megismertem a hangját. Az orvos-százados volt. Leült mellém a földre. “Szép, derék ember” mondotta “szép, egészséges magyar élet... van családod?” “Van”. “És mégis ...?” Nem értettem a kérdést. Néztem rá és nem értettem. A hold előbujt a fák mögül és megvilágította az arcunkat. “Nesze egy bagó” mondotta és a számba nyomott egy cigarettát. Felkattintotta az öngyújtóját és a kis láng fényénél láttam, hogy az arca fáradt és szomorú. Egy ideig szótlanul nézett maga elé, aztán elkezdte. “Családod van és mégis ... na jó, az ezred hőse vagy, szakaszvezető lettél, vitézségi érmet kaptál, meg minden. Ez a cirkusz esetleg eltarthat mondjuk még egy félévig. folytatjuk — 59 “AKÁCZFA - VIRÁG . . ” Aki nekem Mindenem volt, annak lettem Senkije; Elhagytam a szép falumat s mentem világ-végire... Álmodozó akáczos út sirat engem — 8 virága kinyílik a nyári estén, illatosán lengedez e világra! Tudom én azt, hogy az emlék vis8za-vÍ8sza hoz engem; Fájó szívem is megnyugszik a régi szerelmen . . . Holdas estén akáczfa-ág fürtös-fehér-virága, a múltnak sok szépségeit varázsolja,—csendes, kis szobámba! Fehér Mária Mécs Nelly: SZÓLJATOK OTT, AHOL KELL Megkérdeztek egy százéveset: Mi hosszú életének titka, Ily soká élni hogyan lehet, Mert ilyen eset elég ritka. Az öreg eképpen felelt meg: Ő soha nem izgatta magát, S betartotta mindig, s jelenleg “Don’t get involved” sokak jelszavát. Szerintem az öreg nem is él. Bár átlapult sok nyarat és telet; Az ilyen élet semmit nem ér, S ő meghalt már mikor született. Legyek inkább egy érző kebel* És haljak meg még holnap, vagy ma, De szóljak mindig ott, ahol kell, Minthogy ne mondjak véleményt soha.
