The Eighth Tribe, 1975 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1975-08-01 / 8. szám
August, 1975 THE EIGHTH TRIBE Page Fifteen VELEM MARADNAK A VIRÁGOK Már oly sokakat eltemettem, s annyi baráttól elbúcsúztam ... Járok haldokló virágok közt Őszi kertemben csöndes-búsán. Már oly sokakat elsirattam ... S hányáktól kell még elköszönni, akik elmennek messze-messze, és sosem fognak visszajönni? Velem maradnak a virágok. Ők feltámadnak majd tavasszal. Hirdetik, hogy van örökélet, s mindig lesz Ige, mely vigasztal. Hiszem: vannak még testvérlelkek. s lesz mindig kéz, mely fölsegítsen. Velem maradnak a virágok, és sohasem hagy el az Isten. Dömötör Ilona AZ AKRONI LORÁNTFFY OTTHON MAGYAR LELKÉSZEKKEL, MAGYAR ÁPOLÓNŐKKEL, MAGYAR ORVOSOKKAL, MAGYAR SZEMÉLYZETTEL, MAGYAR ÉTELEKKEL, MAGYAR SZERETETTEL MEGKEZDTE MŰKÖDÉSÉT AZ AMERIKAI MAGYARSÁG SZOLGÁLATÁBAN. Érdeklődhetünk levélben vagy telefonon: Lorántffy Otthon 2631 Copley Road AKRON, OHIO 44321 Tel.: 216-666-2631 és 216-666-1313 denek ugye, hogy magyarok lettek megint?” kérdezte. Egy nagyba - juszos öreg gazda fölvetette erre a fejét. “Magyarok voltunk mi eddig is, kérem” felelte tempósan. Az alezredes kissé megzavarodott ettől a beszédtől, de Durdukás újra elkezdett ordítozni. “Éljen Magyarország! Éljen a magyar hadsereg! Éljen az alezredes ur!” Az alezredes újra visszafordult Durdukás felé és megveregette a vállát. “Mi a mestersége, atyafi?” “Kovácsmester, jelentem alássan!” vágta össze Durdukás katonásan a bokáit. “Még a régi hadseregben szolgált, ugye?” “Igenis, jelentem alássan! Fegyverkovács voltam a nyolcvankettedik honvédgyalogezrednél!” “Látszik” mustrálta végig Durdukást az alezredes “még a régi jó magyar fajtából való Na majd gondom lesz magára, atyafi. Hadnagy ur, írja föl ennek a derék székelynek a nevét”. Egy fiatal hadnagy ugrott oda, noteszt vett a kezébe és ceruzát. “Hogy hívják magát, jó ember?” Az öreg elvörösödött, még a veríték is kiverte a homlokát. De azért összevágta a bokáit és úgy harsogta: “Durdukás Jeremiás, szolgálatonkivüli fegyverkovács, alázatosan jelentem!” Láttam, hogy a névtől kissé meghökkent a hadnagy ur kezében a plajbász. Csodálkozva nézett az alezredesre, az pedig Durdukásra. “Maga nem magyar származású?” “Én kérem magyar vagyok!” verte Durdukás ijedtiben ököllel a mellét “ne a nevet tessék nézni, hanem az embert!” “Az volt az igazi világ kérem, régen! Mikor a magyarok voltak az urak! Főispánok, főszolgabírók! Magyar tiszturak! Azok nem loptak nem csaltak, nem hazudtak! Azok úgy beszéltek az emberrel, ahogy kellett! Én kérem jó magyar voltam mindig! Tessék ide nézni” és ezzel ránk mutatott, Julikára, meg reám “két magyar árvát tartok a házamban, ingyen, akiket a román jegyző kidobott az utcára, mert árván maradtak! Én kérem ...” “írja föl a nevét, hadnagy ur” szólt oda az alezredes a hadnagynak, aztán oda nyújtotta Durdukásnak a kezét “hát csak maradjon továbbra is ilyen jó magyar, kovácsmester. Majd gondom lesz magára. Isten áldja meg”. Aztán visszamentek az autóhoz, beültek s elindultak Durdukás lelkesen ordítozott és lengette a sapkáját, mi s a többi magyarok álltunk némán és furcsa, meghatott szorongással a szivünkben. .. hát igy volt az, amikor Magyarország megérkezett hozzánk. Harmadik hete éltünk Durdukáséknál, amikor egy délben beállított öcsém. Rongyos volt és sovány. Csak a tornácig jött, onnan kiáltott be értem. Kiszaladtunk Julikával. “Hát te honnan jössz?! Jujj de rossz bőrben vagy!” estünk neki szegénynek. Öcsém csak nézett bennünket morcosán. “A Belcsujból jövek” mondotta “két napja, hogy hazatértem s én tudom, hogyan. Mostanig vártalak. Aztán lejöttem s az emberek mondták, hogy itt vagytok a kovácsnál.” “Itt hát” válaszolt folytatjuk — 27 APAI TÜRELEM Amikor a fiú vakációra hazajött az egyetemről, előadást tartott az apqnak a faji egyenlőségről, a szociális elosztásról és más elméleti kérdésekről. Az apa egy ileig türelmesen hallgatta és végül megkérdezte: —És tanultatok is valamit az egyetemen a politizálqson és tüntetésen kivül? ☆ Félj a kecskétől élőiről — a lótól hátulról — az embertől minden oldalról.
