The Eighth Tribe, 1975 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1. szám
January, 1975 THE EIGHTH TRIBE Page Fifteen RÉGI MAGYAR MONDÁK — Lengyel Dénes MÁTYÁS KIRÁLY BECSÜLETE Történt egyszer, hogy Pogyebrád György cseh király fiait rábízta Mátyás királyra. Amikor a pápai követ ezt megtudta, sürgetni kezdte Mátyást: vessen véget a hosszú háborúnak, amelyet a csehek ellen vív. Ekkor Mátyás király megkérdezte a pápai követtől : — Hogyan vethetnék gyorsan véget a háborúnak, amikor a csehek igen jó katonák, és nagy seregekkel rendelkeznek? Magad is láthattad, milyen nehezen tudtam Olmütz és Brün várát megvívni. A követ azt mondta erre: — De hiszen kezedben vannak György király fiai, vesd őket fogságba, és mindjárt vége lesz a háborúnak. Ezt teljes becsülettel megteheted, mert hiszen veled jöttek Olmützbe, és te nem adtál arról írást, hogy visszabocsátod őket. Mátyás király így felelt erre: — György király fiai velem jöttek a városba, mert hittek a szavamnak. Ezért nem is vetem rabságra őket, hanem becsületesen hazabocsátom a rám bízott fiúkat. Nálam egyre megy, hogy akár arckifezéssel, bánnásmóddal vagy valami jellel mutatok-e jó indulatot valaki iránt. Aki csak írásra, becsületszóra bocsátja el ellenségét bántatlanul, az nem a becsületet, hanem a becsület látszatát félti. De aki őszintén tiszteli becsületszavát, akár szóban, akár másvalami jellel adta is, az mindig meg is tartja. Ezért ne is próbálj ilyesmire buzdítani, mert az ilyen eljárástól mindig irtóztam. • • • Egy másik alkalommal történt, hogy egy fiatal nemes állásért esedezett Mátyás udvarában. Ezt a szegény ifjút csupa reménységgel táplálták az udvariak. Észtrevette ezt a fiatalember, ezért egyenesen a királyhoz ment, és tőle kért hivatalt. Mondta neki a király őszinte szóval: — Fiam, én most neked hivatalt nem adhatok. Felderült erre a fiatalember arca, s mondja nagy örömmel: — Köszönöm szépen felséged gráciáját. Már menni készül, amikor a király megállítja. Mátyás azt hitte, hogy talán rosszul értette, amit mondott. Meg is kérdezte tőle: — Ugyan mit köszöntél meg, amikor semmit sem adtam? —- Föltséged jóakaratát és őszinte szavát köszöntem meg. Mert engem az udvariak közel két esztendeig csupa reménységgel tápláltak, fölséged pedig bizonyossá tette, hogy a hivatalt el nem nyerhetem. Most tehát más kenyeret keresek. Ez annyira megtetszett Mátyás királynak, hogy az az ifjat megboldogította. VÉRRÉ VÁLIK, MINT BARÁTBAN A LENCSE Azt mondják Mátyás király felől, hogy két barátot csak azért záratott egy szobába, mert azt merték panaszolni, hogy mindig lencsén tartják őket. A király egy-két napig koplaltatta a barátokat, a harmadik napon pedig lencsét adatott nekik. De szigorúan meghagyta a lencsehordó inasnak, hallgassa meg, mit beszélnek a barátok egymás között. A barátok pedig a lencséhez láttak és jóízűen megették. Hogy az inas a szavukat meg ne értse, azt mondták magyaros deáksággal: — Véré válet — azaz: bizony jó. Ezzel az inas visszament a királyhoz, és azt mondta neki: — A barátok jóízűen megették a lencsét, és szüntelen azt mondták, hogy vérré válik bennünk. Azóta mondják: vérré válik, mint barátban a lencse. AKKOR FELELJ, MIKOR KÉRDEZNEK! Mátyás király elunta a szolgák locsogását, ezért megparancsolta nekik, hogy csupán akkor szóljanak, mikor őket valamiről kérdezi. Egyszer elküldte az egyik szolgát a tárnokhoz, hogy hívja meg ebédre. Jól van, a szolga megjárta az utat, s nem szól semmit. Amikor az ebéd ideje eljött, mindenki megjelent a tárnokon kívül. Előszólítja Mátyás a szolgát, és megkérdi tőle: — Elhívtad-e a tárnokot? — Elhívtam, uram — felelte a szolga. — Hát eljön-e? — Azt mondta, hogy sok foglalatsága miatt nem jöhet. Felpattan erre Mátyás. — Hát erről miért nem szóltál?! — Mert erről nem kérdezet felséged.
