The Eighth Tribe, 1975 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1975-05-01 / 5. szám
MAY, 1975 THE EIGHTH TRIBE Page Fifteen bia, hanem egyformán szeretett hazám mind a kettő. Mint ahogy a gólyának egyformán kedves hazája “Dél szigetje” és Isten Bokrétája, mellyel végzete kitüntette. Ha visszaszállanék innen szülőfészkembe, éppen úgy fájna itt hagyni ezt a fészkemet, mint fájt elhagyni annak idején a másikat. És éppen olyan örömmel térnék vissza abba, mint jönnék onnan megint ebbe. Ha visszanézek a már befutott élet-utra, ha bár fáj is, de még sem csapásnak veszem, hogy két hazát adott Végzetem, hanem gazdagító ajándéknak: A látások örömének. Mennyivel szegényebb maradtam volna, ha meg nem ismerem ennek az önzetlen szívű, nyitott kezű országnak pazar szépségeit és határtalan jóságát. De mindazért az a szeretet, amit Columbia iránt érzek, soha nem megy rovására Hungária iránt érző szereletemnek. Olyan tökéletes összhangban van ez az érzés is a szívemben, mint az édesanyám és az uram iránt érző szeretetem. Olyan szépen és békésen megfér és él egymás mellett, hogy egyik a másik nélkül csonkának érezné magát. Nem látom be, hogy mért ne lehetnék szerető gyermeke az édesanyámnak ugyanakkor, amikor hűséges, szerető felesége vagyok az uramnak. Miért kellene megtagadnom az édesanyámat, aki felnevelt, az uramért, aki mint szorgalmas feleséget boldogít!? Hiszen ha az édesanyám fel nem nevelt, ha az ő szerető szíve nem ápolt és nem gondozott volna, akkor nem élvezhetném az uram-nyújtotta szerelmes boldogságot. Azért mert az urammal egy új fészket építettem, hát felejtsem el vagy tagadjam meg azt az otthont, amelyben az édesanyám gondos szeretete ápolt, nevelt és oktatott? Nem, nem tagadom meg és nem felejtem el. Ha elfér a szívemben az uram, a gyermekem, a testvérem s a felebarátaim iránt érző szeretet, hát éppen csak az édesanyám iránt érző szeretet ne férne el benne! ? Elfér. Sőt az a szeretet táplálja a többit is. Bizony egyformán hálátlanok, akiket ha szárnyaira vett a gondtalan élet, ha karjai közt ringat a jólét, hát elfeledkeznek az édesanyáról, a szülőhazáról. Akinek szárnyai alól életre keltek; aki, mint mézet csöpögtette gügyögő nyelvükre az édes hazai szót, ajkukra a drága magyar nyelvet; akinek védő karjai közt tanultak meg járni és tanító irányítása mellett léptek ki a nagy világba. Még ha királyi pompában, gondtalan fényűzésben tudnám, akkor sem bírnám nem szeretni, megtagadni. Hát most, mikor hazugságot hárítanak reá és nagy dühösséggel ellenkeznek véle, most tagadjam meg és gondoljak rá váddal!? Mikor szinte hallom szenvedése nyögését: “Az én szívem reszket bennem és a halál félelmei körülvettek engem. Félelem és rettegés esett én reám és borzadály vett körül engem.” Hallom fájdalmas panaszát: “Nem ellenség szidalmazott engem, hisz azt elszenvedném; nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, hanem te ... barátom és ismerősöm. Akik együtt édes bizalomban éltünk; az Isten házába jártunk a tömegben.” Most gondolnék rá váddal, mikor “veszedelem van bensejében; s nem távozik annak teréről a zsarnokság és csalárdság!?” (55. Zsolt.) Nem, hanem imádkozom érte, mint ahogy ezért a hazámért is imádkozom, hogy az ellenség bosszút lihegő sárkánya még csak árnyékát se vethesse rá. Ne legyetek ti sem, itteni magyar testvérek, Hungária oknélküli szidalmazói. Ne emeljétek fel haragotokat ellene. Ne engedjétek, hogy elvakítsanak, hogy megsüketítsenek benneteket az öntelt nemzetiség-tékozlók, a honfi honfira vádaskodók. “Nehogy, ki távol sír e nemzeten, megutálni is kénytelen legyen!” Hanem álljatok az egész világ síró asszonyai mellé, az emberiséget pusztító borzalom keresztje alá és imádkozzatok, mint ahogy az első nagypénteken imádkoztak a szent asszonyok. Mert a szenvedések nagypéntekjét éljük mi is és ez a nagypéntek sokkalta hosszabb lesz, — már is hosszabb, — mint az első volt. De egyforma buzgó szeretettel imádkozzatok mind a két hazánkért. Úgy, mint ahogy a jó gyermek egyenlő szeretettel imádkozik édesapjáért, édesanyjáért. Azzal a féltő szeretettel, amellyel egyformán imádkozol annyi gyermekedért, amennyi van. Mert nekünk, édes magyar testvérem, — ha fáj is néha ez a gazdagság, — két hazát adott Végzetünk. *** —Nt. Szabó László és felesége Lévay Szabó Margit az amerikai magyar irodalomnak két kimagasló oszlopai voltak. Nt. Szabó László 1961-ben halt meg, a Nt. Asszony az elmúlt hónapokban távozott el az örök hazába. írásaik örökké fennmaradnak számunkra.—szerkesztő. ANYÁK NAPJÁRA Tavasz egyik reggelén Nagyon korán keltem én. Hogy virágot szedhesek, Szép bokrétát köthesek. harmatos lett a lábam, De én azt nem sajnálóm. Mert anyukát szeretem, Ő a legdrágáb én nekem. Mészáros Erzsébet Hamilton, Ont.
