The Eighth Tribe, 1974 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1974-04-05 / 1-2. szám
iw bbottoWMS 0090J Page Twenty — Apám . . . majd . . . majd hóinak együtt elmennek sétálni... — Én nem mehetek vele sétálni, én mesélni akarok neki — makacskodott az öreg ember. — Ő . . . ő nem érti a mesét. — Miért ne értené a mesét? Különben is esik az eső, sok autó jár az utcán, nem, én nem mehetek sétálni. A mesét minden kisgyerek megérti — mondta szigorúan az öreg ember. A lánya elhallgatott. Zavarodott, furcsa csönd van most a szobában. Az öreg ember elvörösödve ült az asztal mellett és gyűlt, torlódott benne a makacs harag. Mintha kuncognának. Kinevetik őt. Öklével az asztalra csapott. — Hallgassatok. Mit nevettek? Nem láthatom őt, majd mesélni fogok neki, ő majd meg fogja érteni. Bízzátok csak énrám. Most hallgatnak. Valaki tétován végigsimít az öreg ember kezén. A lánya nagyot sóhajt és fátyolozott hangon, csöndesen kimondja. — Nem nevettünk, apám. De ő... ő nem tud magyarul. Ő nem érti, amit apám mesélne neki, mert nem tud magyarul. — Nem tud magyarul? Hát hogyan tud? — Teddy csak angolul tud. — Angolul — bólintott furcsán és hirtelenül az öreg ember és mintha egyszerre elszégyelte volna magát — csak angolul tud. Teddy. Az a neve. Jó név, amerikai név. És csak angolul tud. Kínos, zavart csöndben ültek az asztalnál és morzsolgatták a mézes süteményt. Alattomban, lesütött szemmel ettek és bujkáló, zavarodott pillantással néztek néha a vak ember felé. Az öreg ember az asztalfőn ült, arca bizonytalan és kiismerhetetlen volt, a vakok arca néha nagyon bizonytalan. A házisapka félrecsúszva ült a fején, szakálla mögött hangtalanul mozogtak ajkai. — Nem fog hát mesélni az unokájának, akit Teddynek hívnak? Teddy az magyarul Tivadar, ő csak amerikaiul tud és nem érti a magyar mesét. Aki amerikai, annak nem lehet mesélni aranyszőrű malacról. Nem is láthatja az unokáját, nem is érti, amit mond. Aranyszőrű bárány. Kurtafarkú malac. Hm. Kár. A vacsorát szótlanul befejezték, a cseléd megvetette az ágyakat, jóéjszakát kívántak csöndben egymásnak. Az öreg ember még megkérdezte a lányát, hogy mondják angolul: jóéjszakát. — Good night. — Bólintva mondta vissza az öreg ember: gudnájt. August, 1974 — Aztán lefeküdtek. Az öreg asszony éjfél felé valami motoszkolásra ébredt. A nesz a divány felől jött, ahol a kisfiú aludt. Az öreg asszony félig felült az ágyban és arrafelé nézett a sötétben, ahonnan a neszt, a suttogást hallota. A diványon csöndesen aludt a kisfiú. A vak öregember a divány szélén ült. A sarki lámpa fénye épen bojtos hálósipkájára hullott. — Mit csinál az öreg? — gondolta az asszony és csöndben várt. Az öregember egészen az unokája fölé hajolt és az éjszakai csöndben az öregasszony tisztán kivehetett pár szót a suttogásból. — ...hát Teddy . . . egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a kurtafarkú malac túr, volt egyszer egy gyönyörű szép aranyszőrű bárány ... Odakünn csöndesen permetezett az eső, a kisgyerek aludt, a vak ember ült a divány szélén és mesélt s az öreg asszony óvatos csöndben fájó szívvel hallgatta a mesét. Akkor az asszony egy vigyázatlan mozdulatot tehetett a sötétben, az ember hirtelen fölegyenesedett és öreg, tettenért, vak bűnös, csöndesen botorkálva visszaindult az ágya felé. Az öregasszony csöndben, lélegzetvisszafojtva feküdt párnáin és úgy tett, mintha nagyon mélyen aludna. Az öreg ember gyanakodva fülelt egy darabig. Az eső vigasztalanul verte az ablakot, elkésett villamos csöngetett valahol. Csönd és sötétség. A vak öreg ember, őszi éjjel, magányosan, félrehúzta a takarót és csöndesen álombasírta magát. FELHŐ Amint a felhőt nézem Az jut az eszembe. Vajon hazám felé Kerül-e belőle? Üzennék én tőle Ha beszélni tudna. Elmondanám néki, Hogy sorsom mostoha. Vagy, ha madár lennék Elrepülnék haza, Többé sohsem vágynék Idegen országba. Mészáros Erzsébet Hamilton, Ont. THE EIGHTH TRIBE
