The Messenger, 2004 (1-3. szám)
2004-01-01 / 1. szám
actant? ^tsöitsötö majd a Bethlen nyomda felállítása és évtizedes működtetése az 1960-as /1970-es évek fordulóján, s nem utolsó sorban jelentős vállalkozás volt az alapítástól kezdve épülő archívum és múzuem létrehozása 1988-ban. Ez a két gyűjtemény az 1890-es évektől dokumentálja a református egyház történetén keresztül a kivándorolt amerikai magyarság, valamint az amerikai magyar egyesületek és személyes hagyatékok anyagában, a magyar emigráció történetét. E páratlan teljesítményről megemlékezve, nem feledkezhetünk meg azokról a vezetőkről, akik a gondviselésbe vetett lelkészi bizalommal, tudással és tiszteletre méltó energiával irányították a Bethlen Otthon sorsát, s munkatársaikkal együtt megteremtették a fenntartás és továbbfejlesztés lehetőségét és formáit: a farmgazdálkodástól kezdve a korszerű intézményszervezésig. Mindenek előtt meg kell emlékezni az alapító árvaatyáról Kalassay Sándorról, s az őt követő elkötelezett igazgatókról Nánássy Lajosról, Daróczy Sándorról, Nagy Lajosról, Kovács Pálról és a köreinkben is jelen levő Ifj. Bertalan Imréről. Ugyancsak nem feledkezhetünk meg a Bethlen Otthon mögött álló református közösség sok ezer dollárt kitevő áldozatvállalásáról és az őket képviselő egyházi szervezetek és egyesületek, különösképpen az Amerikai Magyar Református Egyesület erkölcsi és anyagi támogatásáról. Nélkülük a Bethlen Otthon nem jöhetett volna létre, nem tölthette volna be nemes küldetését 8 évtizeden keresztül, s nem nézhetne bizakodva a jövőt építő újabb nagy tervek megvalósítása elé. A Bethlen Otthon tevékenysége nemcsak az amerikai magyar közösségben, hanem a befogadó amerikai társadalom köreiben is megbecsülést és elismerést váltott ki. Magyarországon egyházi világunk képviselői és tudományos életünk kiváló úttörői már hosszú ideje figyelemmel kísérik a Bethlen Otthon tevékenységét. Eljött a pillanat, hogy a szélesebb hazai közösség is kifejezze tiszteletét és megbecsülését azért a fáradhatatlan munkáért, amit a Bethlen Otthon az amerikai magyarság testi és lelki gondozásáért, a református magyar közösség megőrzéséért és a magyar értékek áthagyományozásáért tett. Budapest, 2003. november 3. Kovács Ilona WORDS OF ACCEPTANCE by Rev. Imre A. Bertalan A Ligonieri Bethlen Otthon nevében nem kis meghatódottsággal veszem át a Bethlen Gábor Alapítvány intézetünknek ítélt rangos kitüntetését, a Márton Áron emlékérmet. Érzésemnek indoka van, ha meggondoljuk, hogy egy harmad nemzedékbeli amerikai magyarnak jutott az a megtiszetelő feladat, hogy atyái földére zarándokolva, az általa vezetett amerikai magyar intézmény képviselőjeként, cselekvő részese legyen ennek a lélekemelő ünnepélynek. Bethlen Gábor Alapítvány itt az ország fővárosában, Bethlen Otthon ott, az amerikai magyar diaspóra szívében. Térben egy óceán választja el a két intézményt, de közös a névadónk, és közös a nagyfejedelem szellemisége ikhlette magyarság szolgálatunk. A Bethlen Otthon szolgálatát leghívebben Ravasz László püspök jellemezte, amikor Ligoniert, magyar Amerika szívének, egysége szimbólumának nevezte. Mint a szívbe a vér az ereken át, úgy árad a Bethlen Otthonba az Északamerikai magyar reformátusság apraja-nagyja testvéri találkozóra, közös feladatai felmérésére. Valóban saját otthonára talál benne. Körülötte kétszáz holdnyi terület: hegy, völgy, erdő: magyar vagyon. Szolgálata a mindenkori szükségből fakadó. Ott találtak otthonra, 82 évvel ezelőtt s utána sokáig, a bányaszerencsétlenségben elhaltak árvái, később az amerikai magyar élet sok megfáradt vándora. Hangyaszorgalommal gyűjtögette az amerikai magyarság történetének Bethlen Levéltár néven számon tartott páratlanul gazdag adattárát. Az évenként megjelenő Bethlen Naptáron keresztül hírt ad arról, hogy hogyan él az egyetemes magyar reformátusságnak a lelki édesanyától messze sodort, de hovatobvább önálló, nagykorúságra jutott gyermeke. Ezekben a napokban a földtúró gépek azért zakatolnak, hogy a talajt előkészítsék az aggok gondozására tervezett új épülettömb emelésére, igy a felszabadult régi szárnyak helyet biztosítsanak olyan új és időszerű intézmények számára, minty a hazai és amerikai egyetemi rendszerbe beépülő nyári magyar egyetem. Mindez történik egy új század hajnalán, a már megtörtént nemzedékváltás idején, ami azt igazolja, hogy a ma élő nemzedék azzal kezdi az új korszakot, amivel atyáik kezdték az elmúlt századot, magyar végvárak építésével. Tehát a diaspóra él és alkot a magyarság új létezési formájában. Jelszava: önállóan és mégis együtt, egymásért, a három létezési formában élő, szétszórtságában is, egységes magyarságért. Ezekkel a gondolatokkal a Bethlen Gábor Alapítvány intézetünket megtisztelő kitüntetését, a Márton Áron emlékérmet köszönettel átveszem.
