Fraternity-Testvériség, 2006 (84. évfolyam, 1-4. szám)
2006-07-01 / 3. szám
Szüleim nem meséltek sosem maguktól 56-ról. Talán mert a forró ősz alatt még csupán 4 éves gyermekek voltak. Nagyszüleim szintén kerülték ezt a témát. Most már tudom miért. Ahogy cseperedtem fel, néha néha feltűntek furcsaságok, családtagjaim számomra érthetetlen cselekedetei, melyekre akkor kielégítő választ nem kaptam. Például, hogy Nagypapa miért csak a fürdőszobában hallgatja a Szabad Európa rádiót zubogó vízcsap mellett, Nagymama miért szentségei, mikor Kádár János bácsit mutatják a Magyar Televízióban és, hogy miért kell bizonyos képeket levenni a falról, mikor a gázórát jönnek leolvasni. Viszont serdülő koromban már kezdett kivilágosodni a kép. Habár mondanom sem kell, hogy az a kép akkor még csak egy kádári Magyarország oktatáspolitikailag befolyásolt képe volt. Kezdtem silabizálni, hogy mi van Hofi Géza egy egy húzós poénja mögött, mikor egy bizonyos október 23.-ról beszél, hogy dédnagybátyámat kik kínozták rokkanttá fiatalon, vagy miért nem engedte a pártbiztos, hogy nagymamám szakmát tanulhasson és mi köze van ennek ahhoz, hogy éjjelente mosni és vasalni járt pénzért. Én még voltam kisdobos. Még hordtam az iskolaköpenyeket, a kék nyakkendőt. Kötelező volt oroszórákon részt vennem, sarlót és kalapácsot festenem rajzórán, Lenin-fejet modellezni gipszből. Nem kérdőjeleztem meg, hogy ez mind szükséges-e, miért van előírva. Nem ismertem mást. Családom meg nem verte előttem nagy dobra, hogy mennyi kellemetlenség származott abból, hogy nem vagyunk KISZ tagok. Ha nem jutok ki 11 évesen Svájcba, talán még ma is csak egy elferdített illetve hiányos képem lenne a forradalomról. És itt kezdődik a probléma: Két front között állok. Magyarország és a diaszpóra között. Sajnos úgy tűnik, mintha ez a szociálpolitikailag feldolgozatlan 50 év több részre osztotta volna fel a magyarságot. Egy szociális baloldalra, egy polgári jobb oldalra és a maradékra: egy cseppet sem alábecsülendő harmadik rétegre. De ki tartozik ebbe a harmadik rétegbe? Hát olyanok, mint én. A mai fiatalság, az anyaországi és diaszpórái ifjúság. Akiket nem érintett közvetlenül a forradalom. Akiknek szülei nem élték át a borzalmakat. Akik ugyan tisztelik az 56-os harcosok hősiességét és hálásak ezek mindent felülmúló dicsőségéért, de megzavarja őket a mai adatközlés. Megzavarja őket a temérdek ellentmondásos véleménynyilvánítás Magyarországról, a sok kétes élménybeszámoló és manipulált jelentés. Az én generációmnak már csupán csak tág fogalma van az 50 éve történtekről. A fiatalok túlnyomó részé sajnos vagy nem informálja magát kellőképpen, vagy fél informálódni. Igen már szinte fél, mert attól tart, hogy amúgyis homályos ismeretei még kaotikusabbá válnak. Magyarországon 50 éve manipulálják a történelmet. Hálózatok és ügynökök tüntetnek el aktákat, ferdítenek el jelentéseket, igyekeznek a múlt számukra kellemetlen oldalát a szőnyeg alá seperni, aszerint, hogy épp kinek a felmenőit gyanúsítják meg mivel. Itt nyugaton csak a botrányokról hallunk, hogy melyik akkori spicliből lett befolyásos miniszter, kinek az aktái semmisültek meg a ’89-es Gál Zoltán féle aktaégetések során. Sőt, már az a szomorú tény sem lep meg, hogy otthon nem egyöntetű a vélemény Nagy Imréről, Maiéter Pálról, Tildy Zoltánról vagy akár a Pongrátz fivérekről. Honnan tudja a mai fiatal, hogy melyik 56-os történelmi verzió hiteles? Melyiknek higgyen a mostani diák? Ki túloz, ki mit hallgat el? Hozzám, nyugaton élő magyarohoz eljutnak a hiteles élménybeszámolók, volt 56-os harcosok történetei első kézből, elbeszélések a határon át való szökésekről, és az emigráció kemény éveiről. De hozzájuk? Mit tudnak ők a nyugati magyarság mivoltáról? Mennyire képesek saját véleményt alkotni? Milyen hamis képe lehet egyeseknek rólunk, nyugatra szakadt magyarokról, hátterünkről, ideológiánkról? Amit ez a fiatal generáció szeretne, az egy fajta továbblépés. Egy fajta lezárása a múltnak. Mintha elegük lenne az állandó vitákból, meghurcolásokbol, regi vádak és bűnök előráncigálásaiból. Inkább a demokráciát szeretnék élhetőve tenni, mert nekik a jelen mérvadóbb. De úgy tűnik, nem jutunk tovább. Szeretnénk a múltat lezárni, de érezzük - így nem lehet. Talán így nem is szabad. Ami most magyar közegekben folyik, az csupán az igyekezet a felejtés ellen. Mellette a düh es a tanácstalanság. Nincs recept a lezárásra. Már pedig, ami a fejekben maradni fog, az az említett harmadik réteg fejében alkotott kép lesz. Több millió velem egyidős magyar fejében más és más kép... Kiváncsi vagyok mi fog állni 25 év múlva a magyar történelemkönyvekben. A szó, ami követni fogja a harmadik réteg fejében a képet, talán megfelel majd annak, ami a történelemkönyvekben állt. 56 és a fiatalok Szíjártó Ádám Page 18 Fraternity - Testvériség
