Fraternity-Testvériség, 2005 (83. évfolyam, 1-4. szám)

2005-07-01 / 3. szám

Page 12 Fraternity- Testvériség megjelentek Morey John, Nicholas William feleségével Marge-dzsal, Puskás Bill feleségével és édesanyjával, Martin Les tiszteletes úr és felesége Linda, Hunyady Piroska, valamint itt üdvözölhettük Lipóczky Lászlót és Annát, és még sok más kedves érdeklődőt. Ifj. Bertalan Imre tiszteletes és Szuch Jim nyitották meg a versenyt, majd a 125 golfozó a kis kocsikba ült és irányba vette a lélegzetelállítóan szép környezetben kialakított pályát. A versenyen belül több díjat is megpályázhattak a résztvevők, ám idén sajnos nem akadt gazdája az egymillió dolláros főnyereménynek. Ennek ellenére volt mit ünnepelni az esti banketten: nemcsak a nyertesek kapták meg díjaikat, hanem az arra legérdemesebbek között emlékplaketteket is kiosztottak. így történt meg, hogy több évtizedes fáradozásáért Dózsa György urat a Bethlen Otthon e jeles elismerésben részesítette, melyet Martin tiszteletes úr adott át a családja körében megjelent igazgatósági elnökünknek. (Az átadásról készült fénykép a 11. oldalon látható.) Poszt humusz díjjal tűntették ki id. Puskás William Bélát, egyesületünk egykori pénztárosát, akinek özvegye vette át a plakettet. Elismerésben részesült továbbá Mellon Sandy asszony mindazért a támogatásért, melyet szívével-lelkével és nemkevésbé anyagiakban a Bethlen Otthonnak nyújtott. A plakettet az Otthon részéről Armel Pat nyújtotta át. Mellon asszony átveszi a díjat Külön köszönet illeti Megyeri Kathy-t, aki bár személyesen sajnos nem tudott részt venni a hétvégi esemény-sorozaton, mégis gondoskodott arról, hogy a banketten a szépen megterített asztalok különleges dekorációval várják a versenyben megéhezett vendégsereget. A Kathy által előzetesen elkészített aranyozott golfütőket és csillagocskákat férje, Megyeri úr hozta és helyezte el Megyeri úr az asztaldíszekkel ízlésesen az asztalok közepén, hogy aztán a bankett végeztével megindulhasson a viadal az ütőkért is. A vacsorára megérkeztek a területi testvérsegítő koordinátorok is, akik a másnapi piknik és az azt követő éves találkozó sikeréhez járultak hozzá. Örömünket fokozta, hogy végre személyesen is megismerkedhettünk új kolleganőnkkel, Lévay- Nagy Katival, aki kedves bájával és vidámságával mindenkit egycsapásra elbűvölt. ...és akik ügyeltek a minőség-ellenőrzésre: Dózsa György, Szabó Ilona, Balogh Gyula, a főszakács, Nagy Kati és Nagy Ákos A másnapi piknik bizony már hajnal 5-kor elkezdődött a báránysütő-csapat számára. Akik csak a 11 órai misére érkeztek, azok már a készresült pecsenyét láthatták és kóstolhatták a grill körül. Erre akadt is önkéntes jelentkező szép számmal. A sütemény-vásárnak is nagy sikere volt, csakúgy mint a Körömi Marika néni és csapata által szaggatott friss lángosnak. ínycsiklandó illatok hívogattak a gulyáskondérhoz is: Szép Lajos mérte a finom étket. Szép Edit és Ujvági Baba a palacsinta-sütésben jeleskedtek, míg azokat, akik ügyeltek vonalaikra, Fritz Sandra zöldség- és gyümölcs-kreációi ragadták el a gasztronómiai élvezetek tengerében. Sandra és Baba megmutatták, hogyan lehet a művészet szintjére emelni még a legprózaibb emberi szükségletet, az étkezést is. „Lángos, lángos, kerek, mint a vánkos!” Körömi Marika néni és Kovács Joe futószalagon sem süthették volna elég gyorsan, olyan keletje volt...! A piknik utáni csendben jól esett egy kicsit elbeszélgetni a fák alatt a világ dolgairól, a szervezők pedig kicsit megpihentek a hosszú, feszültséggel teli készülődés és nagysikerű rendezvény után. A hétfő délelőtti összejövetel, azaz a Testvérsegítő koordinátorok éves találkozója rendhagyó módon zajlott: a gyűlésen nagy örömünk-

Next

/
Thumbnails
Contents