Fraternity-Testvériség, 2001 (79. évfolyam, 1-4. szám)
2001-07-01 / 3. szám
Page 16 TESTVÉRISÉG Visszaérve Budapestre, elvillamosoztam a Duna közepén fekvő Margit-szigetre. Tanulmányoztam a római kori emlékeket Aquincumban. Sétálgattam, kirakatokat nézegetve az oly divatos Váci-utcán. Ellátogattam a neo-gót Parlament épületébe, és rájöttem, hogy az 1.30-kor induló idegenvezetés a magyaroknak csak két és fél dollárba kerül, míg ugyanez az IBUSZ turistáknak 2.30-kor 15 dollárba. Tehát úgy kell tenni, mintha magyarok volnánk, és ha kalapban van az ember, vagyis egyáltalán nem tűnik magyarnak, senki sem fogja szóvá tenni. Órákat töltöttem el az Országházzal szemközti Néprajzi Múzeumban, hogy megismerjem az ország történelmét, kultúráját és népviseleteit. Azután a Gellért Hotel híres szecessziós fürdőjében áztattam magam, majd a cukrászda csokoládés költeménye következett. Láttam egy esküvőt, és hallottam Andrew Lloyd Webber legnépszerűbb dallamait a Városligetben, a Vajdahunyad vára előtti parkban. Megnéztem a Hősök terén a Millenniumi emlékmű előtti őrségváltást, és ellátogattam a Szt. István Bazilikába, valamint a Halászbástyára, mindenütt a kalapommal. Kirándulásokat is tettem: egyet kocsival, egyet hajóval a Duna-parti Szentendrére, a Budapesttől északra fekvő galériákban, barokk, rokokó és XVI. Lajos stílusú házakban bővelkedő müvésztelepre. Innen továbbmentem a hegyek között megbúvó Visegrádra, ahol a részleteiben restaurált Anjou-kori királyi palota és a IX. századi vár romjai láthatók. Persze az emberek megbámulták a kalapomat, miközben az engem hűsített. 4. Amikor rövid időre őrizetlenül hagytam a kalapom egy-egy széken, akkor példát kaptam a magyar becsületességről. Többször levettem a kalapomat, félretettem, s visszatérve pontosan ugyanazon a helyen találtam. Még a Vigadó Színpadának szélére is leraktam, mivel az első sorban ültem, és nem akartam a földre tenni, a székem alá. A zenészek nem bántották. A nevezetes Gerbaud-cukrászdában, míg a Dobos tortámat ettem, a szomszédos asztalra helyeztem. Senki sem mozdította el. Félre raktam a különböző McDonald’s éttermekben, szerte a városban,, a csillogóan tiszta étkezőhelyeken, ahol otthon éreztem magam, és ahol jéggel teli nagy kólát ihattam. Az ritka kényelem, mert a magyarok a folyadékokat szobahőmérsékleten szeretik felszolgálni...De mindig egy pincér, vagy egy a vendégek közül, figyelmeztetett, nehogy ott hagyjam a kalapom. Egyszerűen hihetetlen, hogy senkinek sem kellett, pedig majd 55 dollárt fizettem érte még évekkel ezelőtt. 5. Szerte a világon a férfiak szeretik a kalapos nőket. Előhozza belőlük a régi világ kellemét. Többször kezet csókoltak nekem: érkezésemkor a Ferihegyi Repülőtéren, a tihanyi bencés apátságnál az idegenvezető joghallgató, a debreceni nagygyűlésen és a Budapest-Debrecen közötti vonaton az utasok. Nem azért, mert én voltam az egyetlen amerikai asszony aznap, és bizonyára nem azért, mert fiatal, szép és modell-alakú lennék. Akalapomnak kellett, hogy szólj on. Nőolvasóim! Tehát engedjék, hogy a nők bámulják és a férfiak csodálják. Hordja a legszélesebb karimájú, leghatalmasabb nyári panama kalapját és mosolyogjon a magyar férfiakra. 25 évvel ezelőtt egy közülük feleségül vett engem, és azóta is szeret engem a kalapomban, legyünk otthon vagy Magyarországon. Megyeri A. Kathy ^ MIT JELENT A BETHLEN ÉVKÖNYV ^ MAGYARORSZÁGON Washingtonban Pflum Terikével együtt dolgozunk az Évkönyvön évek óta. Mindig nagy öröm számunkra, s teljes odaadással, lelkesen kkészítjük a nyomda számára. Mindig reméljük, hogy az amerikai egyházaknak is ugyancsak örömöt jelent, ha olvashatják. Milyen jó tudni, hogy a különböző egyházaink hogyan is élnek, s hogyan építik Isten országát a gyülekezetükben. Én néhány példányt küldök haza Magyarországra is, gondolva, hogy ott is nagyon értékelhetik az Évkönyv jelentéseit és cikkeit. Többek között Kovács Károly írónak, az elhunyt férjem jó barátjának és feleségének küldtem belőle, akiktől múlt hónapban kaptam egy levelet, amiben leírják, mit jelentett számukra az Évkönyv. Idézem a levelüknek ezt a részét: “Kedves Éva és Kisleányaid! Nagy örömöt okozott az elküldött Bethlen Évkönyv! Nagyszerű könyv, mindannyian nagy élvezettel olvassuk. Én kezdtem el, úgy, hogy Karcsinak felolvastam belőle, aztán a karcagi fiúnk kérte el (tanár), s ő is nagy élvezettel olvasta, és barátainak is megmutatta. Alig hogy hazahozta, kisebbik fiúnk (tanár és festőművész) könyörögte el, akinek van középfokú angol nyelvvizsgája is. Alig vártuk, hogy hazahozza. Mi most folytatjuk az olvasást. Olvasás közben mindég Rátok gondoltunk és csodáltuk, hogy ezt a szép nagy munkát meg tudtátok valósítani. Köszönet érte és az Úristen áldjon meg Benneteket, hogy szegény hazánkról is megemlékeztek! Karcsi egyik szemével nem lát, így segíteni kell neki az olvasásban. Nem szeretek panaszkodni, de nagyon nehéz volt ez a nyár. így még nagyobb élmény volt ennek a könyvnek a kézbevétele. Nehéz volt elviselni a 40 Celsius fokú melegeket a mi nagyon gyenge egészségi állapotunkban... Mindég figyeltük a washingtoni híreket, időjárásjelentést, Rátok gondolva....Ne haragudjatok, hogy ennyire későn köszönjük meg ezt a számunkra is nagy ajándéknak számító könyvet.” Úgy érzem, hogy le kellett írnom a fenti levélrészt, mert bemutatja azt, hogy mennyire komoly szolgálatot végez a Bethlen Otthon az Évkönyvvel Magyarországon is. Hiszem, hogy Amerikában még inkább szívesen olvassák az egyházak vezetői és tagjai egyaránt, s érzik, milyen áldott missziót végez a könyv. , Kiss Sándorné, Éva
