Fraternity-Testvériség, 1999 (77. évfolyam, 1-4. szám)

1999-07-01 / 2. szám

Page 12 TESTVÉRISÉG HÍREK EGYHÁZAINKRÓL A WASHINGTONI REFORMÁTUS EGYHÁZ ÜNNEPE Az első debreceni ifjú lelkész Krasznai Csaba lett. Ő jelentette az első kapcsolatot is a hazai Magyar Református Egyház és az itteni Methodista Egyház között. Két évig tanult itt, s közben társlelkészként tevékenykedett a magyar egyházban. Tagja a 300-as osztálynak. Mélyen hívő lévén prédikációival és szolgálataival komolyan építette az Isten országát. Ifjúsági bibliaórákat tartott, konfirmandusokat tanított, kölcsönkönyvtárat szervezett, s az egyházba egyre jöttek a fiatalok is a régi, öregebb tagok közé. A két év leteltével május 10~én jött el a nap, amikor Krasznai Csaba társlelkészünk megkapta a diplomáját a Teológiától. Az ünnepség a Washingtoni Katedrálisban folyt le. A csodás orgonajáték, a kórus és a szólóénekes után a teológia elnöke köszöntötte a jelenlévő nagy tömeget, s közölte, hogy ez évben nagyon sok országból jöttek teológusok. S a szép dicséretek éneklése után a külföldi diákok saját nyelvükön mondtak egy-egy imát. Az első Krasznai Csaba volt, aki magyarul imádkozott. Nagy élmény volt a híres hatalmas katedrálisban a drága magyar nyelvünkön hangzó ima! S utána jöttek még többen, ki-ki a maga nyelvén. A szép ünnepségen prédikáció és beszédek, gyülekezeti énekek után osztották ki a diplo-mákat. S legnagyobb örömünkre és büszkeségünkre Krasznai Csaba summa cum Dr. Chikesz Tiborné, Krasznai Csaba és Dr. Bertalan Imre laude-re végezte el a két évet, s kapta meg a Teológiai Mesterfokozatot. Amikor ünnepélyesen kivonultak a végzett diákok, a katedrális előtt az egyházunkból ott lévő tagok boldogan gratuláltak az ifjú lelki- pásztoruknak, akitől most már fájó szívvel búcsút kell venniök, s szeptembertől Győrfi Bálint lesz az újabb társlelkész. Reméljük, hogy a jövőben is a kijövő fiatal lelkészek Krasznai Csabához hasonlóan fogják a magyarság jó hírnevét öregbíteni. Kiss Sándorné, egyházi jegyző A gyülekezeti tagok gratulálnak Krasznai Csabának (Photos by Agnes Miles, Member of the Hungarian Reformed Church of Washington, D.C.) To receive a copy of the latest BETHLEN ALMANAC, please contact the Home Office at 1 -888-Kossuth (567-7884)

Next

/
Thumbnails
Contents