Fraternity-Testvériség, 1995 (73. évfolyam, 1-4. szám)

1995-01-01 / 1. szám

FRATERNITY Page 7 gödöllői palotájában, és 1928-ban az Amerikai Magyar Református Egyesület zarándokcsapatával. A gazdasági válság 1933 tavaszán a hatalmas Union Tmst Co.-t is likvidálásra kényszerítette. A likvidálás idején Kováchy Miklós György a Union Properties Corp.-al társult. Sok magyar bántotta akkor Kováchy Miklós Györgyöt, mert naivul úgy hitték, ő talán tudott a közelgő vészről, és még a legjobb barátait sem figyelmeztette. A gazdasági válság mind anyagilag, mind lelkileg nagyon megviselte. Amikor aztán a bank a betéteket lassan mégis visszafizette “most már nyugodtan halok meg- mondogatta - mert már mindenki visszakapta a pénzét.” Kováchy M. György fia a második világháború veteránja. Szolgált a Hawai szigeteken és két és fél évig az európai harctereken is. Mint főhadnagy, szerelt le. Sebesüléséért “Purple Heart” érdemjelet kapott és megkapta a Bronze Star-t, a Unit Citation-t a Clusterekkel, és öt csatában való részvételét jelző csillagokkal. Kováchy Miklós György halála idején elnöke volt az Első Magyar Evangéliumi és Református Egyháznak és tagja az Északkeleti Evangélikus-Református Zsinati Tanácsnak. Tiszteletbeli elnöke az Egyesült Magyar Egyleteknek, Igazgatója a Magyar Református Egyesületnek, igazgatója a St. Paul’s Orphans-nek, az Öregek Otthonának, Ligonier, Pa-ban, volt igazgatója a Citizens League and the Madison Golf Club-nak, s tagja a Cleveland Heights Kiwanis Club-nak. 1994. május 13- án hunyt el. A másik fiú, M. Andrew Kováchy mindössze hat éves, amikor családjával Amerikába kerül. 1888-ban született Somogy megye Kötcse községben. Ő is ügyvédi diplomát szerzett, és 1914-ben a Cleveland Ohio Juvenile Court-nál dolgozott, mint “Assistant Chief Probation Officer”. 1917-1919-ben az amerikai hadseregben szolgált, utána folytatta ügyvédi gyakorlatát a városban, kivéve, amikor a Common Pleas Court of Cuyahoga County bírójaként kellett szolgálnia. Andrew Kováchy is tagja a clevelandi Első Magyar Református Egyháznak és dolgozik a Magyar Club, az Atlétikai Club és az “American Legion of Forty and Eight” társadalmi célkitűzéseiért. A harmadik fiú, Julius M. Kováchy még csak egy éves, amikor szülei magukkal hozzák Amerikába. 1893- ban született Pécs városban, Baranya megyében. Amerikában, mint diák, először kémiát tanult, de 1922— ben ő is megszerezte az ügyvédi diplomát. Kezdetben a Westing House Lamp Company kutatási részlegében dolgozott, majd Cleveland város kémiai hivatalában. Republikánus. Közszolgálatát 1929-ben kezdte. Négy évig Asszisztens Rendőrségi Ügyész, két évig Rendőrségi Főügyész. Felesége Julia Kesler, az ismert gyáros, George M. Kesler, Carthago, N.Y. leánya volt. 1935-ben megválasztották bírónak a Városi Bírósághoz hat évi terminusra, 1941-ben visszaválasztották. Kováchy M. Julius megyei biró diadalmasan fejezte be kampányát 1952-ben, amelyet a Megye Fellebbezési Törvényszék bírói állásának elnyerése céljából indított. A pályázó nemcsak a magyarok körében, de Nagy Cleveland egész társadalmában népszerű volt: több, mint háromszor annyi szavazatot kapott, mint ellenfele. A köztiszteletben álló és Cleveland társadalmi-, politikai köreiben jól ismert magyar fellebbezési bíró 72 éves korában fejezte be 37 éves bírói karrierét. Kováchy biró is tevékenyen részt vett magyar kulturális és polgári mozgalmakban, és különösen aktív volt jótékonycélú munkákban. Őt választották elnökké az 1930-as években abban a bizottságban, amely a Magyar Kultúra Kertjének felállításán munkálkodott. Cleveland város vezetősége az 1930-as évek elején nagy súlyt helyezett arra, hogy nemzetiségei közelebb kerüljenek egymáshoz, és kulturális értékeiket a született amerikaiak is megismerhessék. Ez ösztönözte az etnikai Kultúr Kertek láncolatának kialakítását is. A Magyar Kultúrkert (Hungarian Cultural Garden) bejáratát kovácsolt vasból készült székelykapu díszítette. A felavató ünnepségre 1939-ben sokfelől sereglettek Clevelandbe magyarok, egyes becslések szerint több, mint 25 ezren “the festival is remembered as one of the most impressive occassions of the city during the last few years.” (Szabadság Golden Book, 1941, 47) A négy fiú közül a legfiatalabb Edward Kováchy már Clevelandben született 1901-ben. A családi hagyományt követve ő is a pennsylvaniai egyetemen tanult és Cleveland Law School-ban végzett (Cum Laude). Ügyvédi gyakorlatát 1929-ben kezdte, négy évvel később pedig már, mint hites könyvvizsgáló, (Certified Public Accountant), is tevékenykedett. Associate Professor a clevelandi Fenn College számviteli karán, majd egy nagy könyvvizsgáló cég feje lett. Ezek mellett ő is igazgatósági tagja a Szabadság újságnak, tagja a Magyar Clubnak, a Magyar Református Egyesületnek, és más számos hivatásos ffatemális és polgári szervezetnek. Ha az apáról azt írtuk: testben Amerikában, lélekben az Óhazában élt, népes családjának tagjai mindkét vonatkozásban az új haza gyermekei, miközben nem fordítottak hátat magyar közösségeiknek, hagyományaiknak sem. Teljesen érthető tehát, hogy valamennyien tisztelt, népszerű tagjai lettek a magyar közösségen kívül az amerikai társadalomnak is. Irántuk a tisztelet és megbecsülés ébrentartása az Amerikai Magyar Református Egyesület feladatai közé tartozik. A következő cikkünkben Nyitrai Emilre és Bandré Györgyre fogunk emlékezni. Dr. Puskás Julianna

Next

/
Thumbnails
Contents