Fraternity-Testvériség, 1994 (72. évfolyam, 1-4. szám)
1994-07-01 / 3. szám
Page 6 TESTVÉRISÉG környékről a magyar református nép Pittsburghba menjen templomba, hanem ő kereste fel az egyes telepeket, és azokon magyar református leányegyházakat szervezett. Több, mint 15 esztendőn keresztül minden vasárnap három különböző helyen tartott istentiszteletet. Legendák és anekdoták születtek munkásságáról, az egyházi kötelezettségektől húzódozó atyafiakkal szemben kemény karakterének egyéni megnyilvánulásairól. A Református Egyesület alapításának nemcsak egyik kezdeményezője, hanem 1899—ig annak első jegyzője is volt. O ismerte fel először, hogy ha tagokat akarnak szerezni, akkor fel feli használni a sajtót. Miután az akkori magyar lapok nem adtak kellő támogatást, az Egyesület első elnökének, Nyitray Emilnek a segítségével megalapította az Egyesület hivatalos lapját, az ŐRÁLLÓ-t, s azt 1899 végéig szerkesztette. Majd amikor a lap megszűnése után 1900. augusztus 15— én megindult az AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA, annak előbb munkatársa, 1901 augusztustól kezdve pedig szerkesztője és kiadója lett. 1907 március végéig minden szellemi, lelki és anyagi erejével e lap érdekében dolgozott. S mikor az átment a presbiteriánus és református egyházak kiadó tanácsának a tulajdonába, a PITTSBURGF1I HÍRADÓ című újságot alapította meg és szerkesztette néhány évig. A pittsburghi gyülekezet is elfogadta 1908-ban a magyarországi református egyház segítő jobbját: híveivel együtt Kalassay Sándor is átment a ‘’csatlakozottak” táborába, a magyarországi református egyház amerikai egyházmegyéjébe. Annak két részre oszlása után a nyugati egyházmegye esperesi tisztségét töltötte be. 1923-ban a nyugati egyházmegye Kalassay Sándor vezetésével - egyetlen gyülekezet kivételével - visszatért a Reformed Church kebelébe. Ő vezette azokat a tárgyalásokat, amelyek lehetővé tették, hogy a magyar egyházmegyék nem szűntek meg, hanem mint egyházmegyék munkálkodhattak tovább az új körülmények között is. A pittsburghi reformátusok közösségének élén tizennyolc évig munkálkodott. 1921 nyarán elfogadta a REFORMÁTUS ÁRVAHÁZ _ vezetését Ligonier, Pa.-ban, amelynek alapításában szintén oroszlánrésze volt. 1922-ben a jótékonyság munkamezején folytatott munkálkodásáért megkapta a Magyar Vöröskereszt kitüntetését. Az “Árva Atya” teendőit tíz esztendőn keresztül látta el köztiszteletben. Volt idő, hogy 100- 200 gyermekre kellett gondot viselni. Csecsemőtől felfelé, iskoláztatásuk költségeinek túlnyomó részét neki, az “Árva Atyának” kellett előteremteni. A nagyobb gyermekek csoportjaival végigjárta úgyszólván Magyar- Amerika valamennyi református egyházát az Egyesült Államokban. Az árvaházi vasárnapokon ő maga prédikált, este a gyermekek tartottak előadást. A Református Egyesület 1931-ben az Aggmenház vezetésével bízta meg. Mikor pedig 1935-ben az Egyesület közgyűlése megszervezte az aggmenházi felügyelői állást, őt választották erre a tisztségre. E munkakörökben Isten kegyelméből 73 éves koráig működött. Visszavonulás az aktív tevékenységtől számára annyit jelentett, hogy két terjedelmes kötetben megírta az amerikai magyar református egyházak történetét 1923 végéig, amelyből sajnos nyomtatásban csak az első kötet jelent meg. Megírta a Református Egyesület történetét is. Amellett majdnem haláláig szolgálta a Chicago melletti Joliet kis magyar egyházat, ami azt jelentette, hogy minden vasárnap autóbuszon oda- vissza 35 mérföldet kellett utaznia. 80 éves elmúlt, amikor le kellett tennie a tollat és igehirdetésének is el kellett némulnia a test elgyöngülése miatt. 1950. május 2-án halt meg chicagói otthonában, ahol Sári leánya ápolta. Holttestét elszállították Ligonierba, abba a városba, amelynek eddig a magyarság előtt ismeretlen nevét ő írta be az amerikai magyarság történetébe. Hatvan feketepalástos lelkész kísérte utolsó útjára Ligonierban az élet tömérdek munkájába megfáradt, pihenőre tért nagy magyar vezetőt. Népes családja, paptársai, az intézet árvái és öregei mellett ott volt lélekben az egész amerikai magyarság is. Tiszteletére Ligonierban a Bethlen Otthon falára 1953-ban emléktáblát helyeztek el. Majd a bevezető utat is őróla nevezték el Kalassay Drive-nak. Isten áldása kísérte a Kalassay házaspár családi életét is. Nyolc gyermekük, 15 unokájuk és 16 dédunokájuk született, néhányuk kivételével mind az USA-ban. A családtagok 1972-ben találkozót szerveztek Ligonierban. Számuk akkor összesen 70 volt, 30 férfi és 40 nő, 24-en egyetemi végzettséggel, közöttük orvos és antropológus egyetemi tanár, mérnök, középiskolai tanárok és tanítók, a federális kormány és városi alkalmazásban, valamint magánvállalatnál dolgozók. Vasváry Ödön információja szerint az 1970-es években valamennyi családtag jó anyagi körülmények között élt. “Gazdag ember nincsen közöttük, de szegény sem. Magyarul tizenegy családtag beszél, bár az írás többnek nehezére esik. Magyarország iránt öt családtag érdeklődik, akik számítanak is rá, hogy annak idején átmennek látogatóba. Hét családtag már meglátogatta az ős szülők hazáját.” Óhatatlanul megfogalmazódik a kérdés a Kalassay utódokat illetően is, hogy vájjon népes táborukból hányán kötődtek és meddig az Amerikai Magyar Református Egyesülethez? Ez is olyan kérdés, amelyre érdemes lenne keresni a választ. Mint ahogy érdemes lenne összeállítani egy bibliográfiát, szemelvényeket Kalassay Sándor irodalmi publicisztikai, történelmi munkásságából, a feledés homályából kiemelni és az amerikai magyar protestáns kultúrális örökségben méltó helyére tenni. Puskás Julianna
