Fraternity-Testvériség, 1994 (72. évfolyam, 1-4. szám)
1994-01-01 / 1. szám
FRATERNITY Page 13 A NEW YORK-I KOSSUTH - SZOBOR LELEPLEZÉSE M árcius 20-án emlékezik meg a nlág magyarsága Kossuth Lajos halálának 100-ik évfordulójáról. Az Amerikai Magyar Református Egyesület, amely washingtoni székházát “Kossuth Háznak” nevezte el, Kossuth Centenáris Bizottság-ot (Kossuth Centennial Committee) alakított a százéves megemlékezés országos ünnepségeinek megszervezésére. A Hudson partján ma is áll Kossuth Lajos szobra, amelyet a New York-i magyarság minden évben megkoszorúz. A szobor leleplezése 1928. március 15-én volt. A Magyarországról erre az alkalomra Amerikába utazott 500 főnyi “Kossuth zarándokok” közt volt édesapám, Harsányi Zsolt is. Hazaérkezése után az ünnepségről hosszan tartó beszámolóját 14 éves gyerekfüllel mohó meghatottsággal hallgattam, majd olvastam a Pesti hírlapban riportját. Idézni akarom édesapám írásának utolsó mondatát: “Az embernek az volt az érzése, hogy Kossuthhoz akkor eljött az egész magyarság, Csonkaországból, Nagymagyar országról, évtizedek távlatából, eljöttek gyermeki szeretettel Kossuth apánkhoz. ” Hadd kapcsolódom be az idei százéves emlékezésbe én is, mint aki édesapám mondatát azóta is magamban hordozom és akármit olvastam is Kossuth Lajosról, történészek helyeslőén lelkesedő vagy bírálóan keserű kiértékelését, mindig úgy gondolok rá, mint “Kossuth apánk”-ra. K ossuth neve legenda lett a magyar nép ajkán. Beszédeiből vett idézetek a magyar szónoki mesterművek nemzedékekre szóló példái lettek, amiket úgy tanultuk az iskolában, mint az amerikai gyerekek Lincoln gettysburgi beszédét. De Kossuth Lajos mondatait ennél többnek éreztem: jellemében benne volt a magyar nép jelleme, koncepciójában a magyar nép tehetsége, harcaiban a magyar nép ősereje, bukásában a magyar nép tragikuma - de ha mindezt összefogjuk, akkor Kossuth Lajosban a magyarság jövendőjének zálogát ismeijük meg. Mert a sajátmaga által fogalmazott ideál a magyar ideál: független országban szabad nép. Ezt meginduló harcaiban a következő hármas cél elérésében fejezte ki: politikai szabadság az abszolutizmussal szemben, egyéni szabadság a feudális rendszerű osztályrétegeződéssel szemben és a gazdasági fejlődés szabadsága a gyarmati kizsákmányolással szemben. Ezek elképzelhetetlenek voltak az Ausztriától való függetlenség nélkül. Nyilvánvalóvá vált, hogy a 48-as engedmények kényszerű nyomás alatt történt megadása nem volt őszinte s megtartásuk nem volt Ausztria szándékában. Kossuth a nyugati demokratikus eszmék szellemében fejlődött ki a nemzet vezérévé. Kossuth ezt így fogalmazta: “....minden századnak van egy vezető gondolata., a kor szelleme, láthatatlan, de mindenütt jelenvaló... a mi korunk szelleme a demokrácia. Mindent a népért és a nép által; semmit a népről a nép nélkül. Ebben korszerű volt. Azután pedig: a harc, a bukás, az ünnepeltetések ellenére is eredménytelen külföldi utak után, a turini remeteségben, mikor a politikusból prófétai gondolkodóvá vált, már nem korszerű volt, hanem a maga korán messze túl mutató: Az erőt, a jövendőt egy dunai konfederációban látta, ahol a fiatal népek között a magyarságnak szellemi és politikai vezető pozíciója lehetett volna. Kossuth elképzelése szerint a dunai szomszédnépek szövetsége és együttműködése kollektiv biztonságot jelentett volna mind a német, mind a pánszláv imperializmussal szemben. Nagy politikai ellenfele, Széchenyi István - akit egyébként Kossuth nevezett el a ‘legnagyobb magyarnak’ - látszólag helyesen érvelt, hogy vakmerő volt kimondani az Ausztriától való elszakadást, mert a magyarság nem volt elég erős az önállóságra. De ha nem lett volna függetlenségi nyilatkozat, akkor nem lett volna 1867-es kiegyezés és az ország sorsa a teljes beolvasztás lett volna. Különös paradoxon, hogy Kossuth mégis minden erejével küzdött a kiegyezés ellen: nem bízott Ausztriában. Ha ma előrevetítjük Kossuth bizalmatlanságát, tudjuk, hogy végül neki lett igaza: hiszen ha dunai konfederáció lett volna kettős monarchia helyett, akkor talán Magyarország nem bukott volna el Ausztriával és Németországgal együtt, és nem lett volna Trianon. Mindezzel kapcsolatban lehet érvelni és vitatkozni. Most csak emlékezzünk: milyen magasra emelte hírünket Kossuth a nagyvilágban, köztük itt Amerikában. Már 1849-ben az amerikai Taylor-kormányzat szimpatizált Kossuth harcával és készen tartotta a Kossuth-rezsim elismerését. Amikor ennek az osztrákok hírét vették, protestáltak a terv ellen. Webster külügyminiszter a tiltakozást elutasította azzal a megokolással, hogy az európai forradalmi események a felelős népi
